Hogyan nyerjem meg a kollégáimat?

Az előmenetelem a munkahelyemen nem szokványos, ebből kifolyólag nem tudom, hogyan kezeljem. A kollégáim nem is partnerek ebben, ezért fordulok most hozzátok, hogy mit tehetnék a leírtak után azért, hogy ez megváltozzon.

Könyvmolyok előnyben, ez most hosszú lesz :D

Az történt ugyanis, hogy még csak pár hónapja vagyok egy cégnél, a főnököm viszont már egy ideje fejébe vette, hogy én leszek a nemrégiben elment középvezetőnk utódja. Ezzel ráhibázott egy titkos vágyamra, ugyanis már tiniként is szerettem és tudtam is kisebb csapatokat vezetni például vetélkedőkben vagy hasonlóban, és egyetemen is betöltöttem bizonyos közvetítői szerepköröket, amikben jó is voltam. Valahogy mindig úgy hozta az élet, hogy többeknek lettem rövidebb időre az irányítója, általában sikerrel, mert a legtöbben szívesen dolgoztak velem, mondták is.

Na igen. Csak idáig még gyakorlatilag velem egy idősek dolgairól döntöttem, nem olyanokról, akik között én vagyok a második legfiatalabb - és amikor erre ki lettem jelölve (akkor még csak négyszemközt), akkor még a legfiatalabb voltam...

Korom szerint és hivatalosan még pályakezdő vagyok, mégis több évnyi gyakorlati tapasztalattal azon a területen, ahol dolgozok (egyetem mellett folyamatosan kerestem és találtam is gyakorlati, valamint diákmunkás lehetőségeket, mert tudtam, hogy nem mehetek mesterre, így nagyon meg kell nyomnom a munmatapasztalatokat).

A lényeg tehát, hogy bár tapasztalatom van a munkakörömben is, valamint apróbb vezetői teendőkben is, a kollégáim úgy érzem, kezdik baromira nem érteni a kissé zavaros, több mindent is magában foglaló szerepkörömet a cégnél. Most hamarosan elmegy egy kolléganőm, a feladatait mi ketten kapjuk a másik fiatal kolléganőmmel, és mostanában kezdett el komolyabb megbeszélésekre is behozni a főnököm.

A gond csak az, hogy ma, amikor megkaptam az első önálló projektemet, amihez kellett kérnem a többiek segítségét is, csak néztek rám, mint Rozi a moziban, nagyjából ilyen fejjel: "a kiscsicska mióta szólhat nekünk bármiért is"?

Tegyük hozzá: amióta itt vagyok, havi egyszer eldöntik, hogy ők márpedig akkor is utálnak, hiába minden kedvességem vagy érdeklődésem feléjük. És mindig akkor, amikor már végre úgy érzem, sikerülne rendezni velük a kapcsolatomat - hála főnökömnek, aki valahogy mindig ezekben a kritikus időszakokban mutatja ki, hogy bejövök neki...

Mert egy jó ideje érzékeltem, hogy olyan határokon mozgunk, ami már lassan nem professzionális. Én nem adok ki magamról személyes infókat, hiszen van nekem egy édes, szerető párom, akivel ezeket megosszam. Ő viszont egyre több mindent árul el nekem magáról (a kapcsolatáról még nem, hála legyen, az kéne már csak...). Annyira nem meglepő a közvetlensége, hiszen a munkaóráim 2/3-át vele töltöm, tőle kapom közvetlenül a legtöbb feladatot is, ami sok meetinggel és hasonlóval jár. Csakhogy szerintem már lassan túl sok itt a megbeszélés, az infómegosztás meg a random, okos, romantikusnak célzott kis gesztusok... És most kezdem látni, amit már a többiek is rebesgetnek (néha azért hozzám szólnak, kajálni pl. mindig együtt szoktunk), szemtől szemben neki is: hogy az addig maximalista, pattogósan ideges természetű, összeszedett főnököm személyisége új év óta 180 fokos fordulatot vett: az összes káros szokását letette, sokkal nyugodtabb, humorosabb meg lazább lett - utóbbi már-már szétesésig. Nem tervez, csak van, nem rohan sehová, mindenkivel türelmesebb - szóval pozitívabb a változás, de mindenkit sokkol vele, aki évek óta már itt van.

Én ugye keveset tudhatok az eredeti énjéről, de szintén érzékeltem valami változásfélét. Nem vagyok olyan nagyra magammal, hogy azt képzeljem, van összefüggés eközött, a még mindig késleltetett házasságkötése (sosem nekem mondta közvetlenül, csak volt, amikor én is jelen voltam), meg aközött, hogy újabban mindent észrevesz rajtam, meg nagyon a kedvemben akar járni.

Sajnos, a többiek szerint szinte 100%, hogy van összefüggés, minden gesztusuk ezt mutatja. Értelemszerűen senkivel sem vagyok olyan jóban, hogy ezt az arcomba is merje mondani (pedig az egyikükkel, pont aki el fog menni, már kezdtem volna). De érzem. Éreztetik, és ha konkrétan még tudnák is, milyen további célkitűzésekre szeretne engem ráállítani, akkor már biztos, hogy nem csak éreztetnék...csak mondani szerintem azért sem merik, mert tudják: ha úgy van, vissza merek szólni nemcsak nekik, a főnöknek is, ki merek és tudok is állni magamért akár nyilvánosan is.

Pedig hiába is hihetnek mást, én nem r*banckodni jöttem ide, hanem dolgozni: egyszerűen szükségem van a munkára, nem annyira az anyagiak, mint a mentális egészségem érdekében. A főnök dolgain csak megvonom a vállam, maximum mosolygok/nevetek, de nem viszonzok semmit. A határokat kézben tartom, pont olyan határozottan és kissé hidegen, amilyen az alaptermészetem is. Ez neki úgy tűnik, sajnos még tetszik is (a személyiségünk sok pontban egyezik, sajnos), pedig volt már, hogy a kezdetekben majdnem szétalázott. Mivel gyaníthatóan nem tetszett neki az egyik kedves, de kissé kimért reakcióm arra, amikor először utalt rá, hogy nála prioritást élveznek a dolgaim. (Pláne, hogy a többiek előtt tette, én meg a nyilvánosságot alapból gyűlölöm...)

Egy szó, mint száz: nem tudok az egyre több felelősségem birtokában folyton azon agyalni, mennyire bírnak a kollégáim, vagy mennyire tartanak nyalisnak, esetleg még rosszabbnak. Én csak szeretném ellátni a lehető legjobban a feladataimat, amiért felvettek, de nem tudom, hány hónap kell még, hogy elhiggyék végre: az, hogy a főnök magával vagy velem igyekszik elhitetni néha, hogy belém esett, az rajtam teljesen kívül áll. Kezdem lassan feladni az erőlködést, a reményt is, hogy valaha is nemhogy elismert csapattagi, de legalább korrekt, semleges munkakapcsolatban legyek velük.

Nem tudom, mit tehetnék, ha a normális hangnem és stílus nem használ, hogy elvégezzék időre, amit kérek. Meg hogy ne dobják vissza a legelemibb gesztusaimat is, amikkel próbálnám azt tükrözni feléjük, nem sz*rom vagy nézem le őket, és nem szálltam el magamtól.

Szerintetek? Ötletek, tippek?

(Nem, nem arról, hogy meddig húzhatom anélkül, hogy a főnök ne próbálkozna be direktben :D azt az irányvonalat kézben tartom)