Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Hogy szedjem össze magam...

Hogy szedjem össze magam állás interjúra?

Figyelt kérdés
3 nap múlva lesz interjúm és az jó benne, hogy ott van ahol régen is volt a gyakorlati helyem ahova nagyon szerettem járni akkor és utána is pár év múlva pár hónapot jártam még míg nem léptünk ki a suliból. Nagyon szeretem azt a helyet és bármelyik feladatot amit ott kaptunk szintén lelkesen végeztem. Eléggé megismertek akkor ott és aki írta a levelet szintén emlékszem rá és nem vagyok benne biztos, hogy emlékeznének rám bár ki tudja, mert kaptam emailt miszerint számítanak rám. Volt egyszer olyan, hogy nem mentem el a megadott időre mert máshova kaptam munkát ezért kicsit félek a rossz szemek miatt, de ezt csak elnézik ha kaptam egy új lehetőséget évek múlva. Azóta teljesen megváltoztam. Kint van Budapesttől ezért kicsit félek, hogy fogom megoldani a bejárást, ha 3 műszakos lenne netán de ez legyen a legkevesebb csak szeretném megkapni az állást. Mentálisan kicsit megzavarodtam mostanában, féltem az ismeretlentől, sok interjút lemondtam, féltem elindulni és a többi de erre kifejezetten szeretnék menni, mert úgy gondolom, hogy az univerzum adott nekem egy második esélyt hogy ott találjam meg a helyem. Mibe öltözzek ilyen csípős hidegben és nézzek interjúra készen? Van pár nap addig, ti hogyan nyugodtatok le interjú előtt?

2021. febr. 12. 17:04
 1/2 A kérdező kommentje:
Valaki? :(
2021. febr. 13. 22:32
 2/2 anonim ***** válasza:
Ne gondolj úgy rá, mint életed egyetlen nagy lehetőségére. Öltözz egy fokkal jobban, mint ahogy munkába mennél. Pl. ha pólóban, farmerben járnál dolgozni, akkor vegyél fel egy inget, de nem kell túlgondolni. Nagyon sok sikert kívánok! Majd mesélj utána! Én hívő vagyok, és ha interjúra megyek, imádkozni szoktam érte. A tiédért is imádkoztam most.
2021. febr. 14. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!