Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Volt már olyan munkahelyetek,...

Volt már olyan munkahelyetek, ahol alig volt munkátok, és tök haszontalannak éreztétek magatokat?

Figyelt kérdés

Tavaly sajnos elküldtek a korábbi a helyemről, mert a virus miatt visszaesett a cég forgalma, így több dolgozót is elküldtek, sajnos engem is. Az volt az első munkahelyem, 1 évig dolgoztam ott. Szerettem, mert jó volt a közösség is, meg magát a melót is élveztem.

Utána 2 hónappal sikerült elhelyezkednem az egyik önkormányzatnál közalkalmazottként. A fizetés a garantált bérminimum, szóval nem vagyok túlfizetve, de borzasztóan érzem magam. Igazábol be sem tanítottak rendesen, még mindig egy csomó mindent nem tudok, de igazából nem is foglalkoznak velem. Kb napi 2-3 órányi meló van, előfordul, hogy annyi sem, de 8 órában bent kell lenni. Eleinte el voltam, de most már kezdek bekattanni. Most elkezdtem Duolingon nyelvet tanulni, viszont ha látják, hogy mást csinálok, akkor jön a lebaszás, így mindig a tálcán van egy random Excel tábla megnyitva, ha esetleg szükség lenne rá. A kollégák borzalmasak. A többség már hosszú évek óta itt dolgozik, folyamatos a kibeszélés, a fúrás, a kavarás. A pályakezdő fiatalokat hamar elűzik. Legszívesebben felmondanék, de jelen helyzetben örülök hogy van munkám. De néha eszembe jutt, hogy egyáltalán minek vettek fel, ha jól láthatóan nincs is szükség a munkámra? Vagy miért nem küldenek el akkor? Amugy végzettséget nem igénylő adminisztrátori meló. Félek hogy teljesen eltunyulok, és utána nehéz lesz a beilleszkedés máshol.


2021. márc. 8. 09:30
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
100%
Igen, a mostani. Eddig minden munkahelyemen 10-12 órákat dolgoztam. Volt ahol utáltam, de volt ahol kifejezetten szerettem. A mostaniban haszontalannak érzem magam, de sajnos az előző munkahelyem nekem is a vírus miatt szűnt meg nekem is... Ráadásul a mostani főnököm is maga a pokol, pedig alapvetően egy alkalmazkodó ember vagyok, és nehéz nálam kihúzni a gyufát. De mivel ennyire sok munkalehetőség van a vírus miatt (meg alapból is ugye), egyelőre maradunk a kakiban.
2021. márc. 8. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
100%
Aha, most is onnan írogatok. 8-tól 4-ig itt netezek, 4-től este 10-ig meg otthon.
2021. márc. 8. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
100%

Zenét nem tudsz hallgatni fülesen?

Valami hasznosat olvasni önfejlesztés céljából,videót hallgatni? Csak azért hogy fejleszd magadat.

Nagyon jó teszed hogy tanulod a nyelvet,tudom nem olyan könnyű de sz.rd le ha le b.sznak.


Nekem ez egy állom munka lenne,de csak egy darabig.

Én sem bírnám sokáig ha ilyen emberek közt lennék,ezért is leszek kamionos mert egyszerűen nem bírom elviselni az ilyen fajta embereket egész álló nap.


Most mondhatni van időd átgondolni a meló helyen nagyjából mit is szeretnél kezdeni az életeddel?

És ezért még fizetnek is.

Tudom ezek a rosszindulatú emberek nagy le tudnak húzni,le kell őket sz.rni úgy sem leszel ott ezek szerint örökké.

Találd ki mit akarsz csinálni?

Gondolom most is melóban vagy.

Ha meg van mit is akarsz csinálni kezd el,pl nézegess képzéseket,sulikat stb..

Majd iratkozz be és járj oda, ha sikerül el végezned akkor már is örömmel mehetsz máshová dolgozni,de arra készülj fel hogy több munkahelyen a kollégád ilyenek lesznek,léteznek csodák és igen olyan helyek is vannak ahová minden egyes nap örömmel fogsz be járni mert annyira jó lesz a társoság.

Aki keres az találni is fog,csak nem szabad feladni,sok sikert én hiszek benned.

Szép napot. 🙂

2021. márc. 8. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 A kérdező kommentje:

Akkor úgy látom nem egyedi eset. Nem hittem volna, hogy van ilyen munkahely.

De miért éri meg bárkinek is fizetni azt, hogy az alkalmazott Facebookozik, Duolingozik, megy gyakori kérdésezik munkaidőben, és nem azért mert lusta, hanem mert egyszerűen nincs más dolga?

Sokaig nagyon rosszul éreztem magam miatta. Kisebb bűntudatom is volt, hogy nem csinálok semmit, plusz ott lebegett a fejem fölöt, hogy tuti ki akarnak rugni, azért nem adnam melót. De lassan 1 éve itt vagyok már, és számomra tök fura ez az egész szituáció.

2021. márc. 8. 09:53
 5/22 anonim ***** válasza:
100%
A jelenlegi is az.
2021. márc. 8. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
90%
Igen, nekem is a bűntudat. Nem olyan jó ez, mint ahogy hangzik. Mintha dolgozni kéne, csinálni valamit, hogy lássák, de nincs mit. És jön a lelkiismeret furdalás. Inkább dolgoznék megállás nélkül, mint ez a tehetetlen, haszontalan semmi. Utálatos.
2021. márc. 8. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
84%

Teljesen átérzem. Ha 3 órát dolgozok az már jó. Teljesen megéri nekik, az a 3 óra szétoszlik az egész napra, nélkülem elakadnának.

Az a baj, hogy semmi értelmeset nem tudok csinálni a fennmaradó időben. Próbáltam már könyvet olvasni de úgy, hogy 5 percenként megszakítanak nehéz elmélyedni.

Én is egész nap alt+tabozok ezerrel, rettenet facebook csoportokat nézegetek, gyakorizok, híreket olvasok és hasonlók.

2021. márc. 8. 10:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 A kérdező kommentje:

Én most egyébként munkát is keresgélek munka közben. :D

Jelentkezgetek is, de sajnos nincs visszajelzés :(

Egyébként bárkivel beszélek erről, a fejemhez vágják hogy mit panaszkodok, örüljek hogy ilyen laza munkáért kapok pénzt, más összetenné a két kezét ha ilyen állása lenne.

És igaza is van, aki ezt mondja, de mégis olyan rosszul érzem magam. Reggelente már minden bajom van, hogy megint be kell jönnöm ide. Sokkal jobban élvezném, meg élveztem is a korábbi helyen, amikor sok meló volt és egy szempillantás alatt eltelt a 8 óra.

2021. márc. 8. 10:07
 9/22 A kérdező kommentje:

Nálunk a facebook, meg a gyakori is le van tiltva.

De mivel laptopom van, megosztom a mobilnetemet wifivel, 100 GB-om van.

Annyi, hogy ilyenkor nem érem el a belső hálózatot, igy ha meló van vissza kell váltanom az itteni wifire :D

2021. márc. 8. 10:10
 10/22 anonim ***** válasza:
100%

Nekem is a mostani ilyen. Persze szakmailag mélyrepülés, de szerencsére az önéletrajzban csak a pozíció megnevezése látszik, az meg az, ami eddig is volt.

Ha nem járnék mellette levelezőn egyetemre, nagyon ramatyul érezném magam, de így inkább örülök, hogy ki tudom használni a sok üres órát. Általában elvégzem egy napra a feladatom 3-4 óra alatt, a többiben meg tanulok. :)

2021. márc. 8. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!