Nem akarok többet dolgozni?
Annyi az értelme a munkának, hogy életben tartom magam (eszem-iszom-alszom), azért, hogy dolgozni tudjak azért, hogy fizessek magam után adót. Tervekre, célokra, álmokra semmi nem marad. Inkább hazaköltözöm a szülői házba, keresek havi nettó 50-et valami kis - nem megerőltető - munkával, aztán inkább elvagyok, a kajámat állom, a rezsi négyfelé oszlik. Ugyanott vagyok, mint ha teljes munkaidőben dolgoznék, albit fenntartva, stb. Sőt. Még jobban is jövök ki, mert nem amortizálódom le lelkileg-testileg napi 8 óra terrorban valahol, és még tanulni is tudok autodidakta módon.
Családalapításról, saját lakásról, házról már rég lemondtam. Esetleg öröklés útján jutok majd házhoz, ahhoz is majd 120 évesen, addigra meg már a kilenc is páros lesz.
Mi erről a véleményetek?
28/N
#9-es: Emlékszem még, amikor pályakezdő voltam, otthon éltem, nettó 120-cal azt éreztem, enyém a világ. :D
Aztán egy szép napon ráébred az ember, hogy ha saját, hosszútávú, komoly egzisztenciát akar, nyugdíjmegtakival és néha jó lenne megnézni, hogy a várostáblán túl mi van, még a duplája sem lesz elég. De talán a triplája sem. :D
Az, semmivel sem jobb, mintha jobbágy lennél, max van ingyen kávé XD
A derekad meg úgyis tönkremegy a 8 órás ulesben.
Igazat adok neked, bár szülőkkel én már nem tudnék élni. Mondjuk nem tudom, hogy a tieid milyenek. Az enyémek nagyon lazának számítanak a korosztályukhoz képest (anyám kereken 50, apám 53), mégis túl fárasztónak érzem őket, amikor hazalátogatok. Viszont a vírus miatt elképzelhető, hogy néhány hónapon belül muszáj lesz visszamennem a gyerekszobámba...
Párkapcsolati szempontból is teljesen igazad van. A mai világban az a divat, ha a másik hízik 8-10 kilót, vagy 20-30 kilométerrel arrébb költözik, akkor keresni kell valaki "optimálisabbat". Teljesen piaci alapon működik az egész, mint valami lóvásár. Az emberek saját magukat tárgyiasítják. (Nem vagyok incel, bárcsak az lennék, mert akkor nem tapasztaltam volna meg ezeket személyesen.)
Sokszor úgy érzem, hogy minden mindegy. Gimis osztálytársam nyáron öngyilkos lett, rengeteget gondolok rá. Mázlista.
Szóval összegezve, hasonlóan érzek, mint te. Nem tudom, manapság hogyan lehet családot alapítani, amikor a saját magam életéhez nincs idegrendszerem, hát még másokéhoz...
26/F
16-os vagyok.
"Nem tudom, hogy aki 3 gyereket nevel, az nem készül ki idegileg?"
Szerintem a többség de, csak titkolják. Anyáméknak 2 gyerek is túl sok volt. "Felnőtt fejjel" utólag visszaemlékezve úgy gondolom, hogy ők maguk is gyerekek voltak, amikor bevállaltak minket tesómmal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!