Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Megalázó ez a helyzet? Hogy...

Megalázó ez a helyzet? Hogy lehet ezt kezelni? Mi a helyes lépés egy ilyen után?

Figyelt kérdés

8 hónapja vagyok egy logisztikai cégnél egy gyárban. Amikor idejöttem, és betanítottak egy pozícióra, rögtön megszerettem olyannyira, hogy kértem hogy had túlórázzak egész héten éjszakásban is. Sokan bolondnak tartottak emiatt, mert amúgy eléggé húzós tud lenni ez ugyebár. Viszont én imádom ezt a posztot, a gyalogkíséretű targoncával hordani az anyagot a gyártósorra, így szívesen vállalom mai napig is. Sok embernek szívességet tettem azzal, hogy én túlóráztam is rengeteget a már betanult posztomon. Sokan utálják ezt a kört, mert itt nagyon sokat kell sétálni, nekem nincs vele bajom. Már jóval korábban, és nemrég is említettem, hogy nehéz fizikai munkára a szívem miatt én nem mehetek.

Látszólag megértették, ugyanis tegnap egy szintén mindenki által utált körre vittek engem betanítani. Mondtam a srácnak aki ott volt, hogy na akkor had toljam én a tartót, és amint elkezdtem tolni ezt a nehéz súlyú tartót, a szívem rögtön elkezdett be dobogni. Ha erről papírt vinnék, rögtön el lennék bocsátva.


A lényeg, hogy a fő műszakvezetőm úgy emelte a béremet a plafonra, hogy azt se tudtam mire vállalkozom, és ő tudta hogy nem erőltethetem meg magam. Mondtam a most éjszakában lévő másik műszakvezetőnek, hogy én nem is kértem a béremelést, bőven elvoltam a mostanival, jó pénzt kaptam érte, nagyon is jót. Mondta, hogy most valószínűleg én leszek a szar mindenki szemében, és ő se vállalná azt a munkát bruttó 270 ezres plafon fizuért se, amire most be akartak tanítani.

Így hát most baromi megalázó lesz bemenni nekem, hogy vissza kell venni a kategóriámat, holott én nem kértem, hogy emeljenek. Mit gondolnátok, és mit tennétek ilyen helyzetben? Az nem mentség így szerintem, hogy sokan utálják, és hogy nem csinálhatom.


Elméletileg próbaidőn túl nem küldenek el. Van a cégnél olyan aki egy kört visz 7 éve már. Ezt a közvetlen felettesem mondta.



2021. ápr. 15. 02:13
 1/6 A kérdező kommentje:
Valószínűleg azért előlegezte meg nekem ezt a maximálisan elérhető bruttó 270-et, mert nincs oda egyszerűen ember aki vállalja, és ez hátha ösztönözne. Aztán mondta mikor aláírtam a papírt, hogy ne kelljen neki vissza vennie a kategória emelést. Nagyon rosszul érzem magam...
2021. ápr. 15. 02:15
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Hát ha a plafonfizu 270k éjszakással meg túlórákkal, ott igen nagy bajok vannak. Amúgy meg kinyitod a szád és megmondod, hogy nincs kedved szívrohamban megpusztulni, csak azért, mert 'jaj mit mondanak a többiek'. Nincs ebben semmi megalázó, nem kell találgatni. De ha ciki maradj ott meghalni, nekem 8.
2021. ápr. 15. 02:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
A 270k bruttóban értendő, én 245-el is már megkerestem az eddigi pozíciómon a nettó 350-et is úgy, hogy ott nem kellett érte megszakadnom, igaz volt benne 7-9 napon keresztül 12-es. Nem véletlenül voltam ott, mert a szívem nem bírja az erőltetést.
2021. ápr. 15. 02:59
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Mondd meg öszintén, hogy egeszsegileg nem bírod.
2021. ápr. 15. 05:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Nincs míg szépíteni ez nem a pénzről szól hanem egészségügyi ok miatt nem tudod csinálni. Ezt így mond meg. Ha nem értik meg és nem tesznek vissza akkor ideje másik helyet keresni mert szerintem az egészség ezerszer fontosabb mint ez..
2021. ápr. 15. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Úgy tűnik megértették, a jól bevált helyemen vagyok. Én is munkaerő vagyok elvégre, és komplett hetet is le túlórázok ott akár. Persze szar munkaerőnek vagyok elkönyvelve így is.
2021. ápr. 16. 12:11

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!