Hogyan mondjak fel, hogy ne legyen kálvária a felmondási idő és a távozás?

Irodai munkakörben dolgozom diplomával viszont szaktudásom kb. nulla (csak azért vettek fel, mert hiány van az osztályban és van papírom a végzettségről) viszont egyre jobban kiütközik a hiányosságom azonban a főnöknek fogalma sincs erről, mert nagyon gyenge a munkakontrol.

A gond csak az, hogy bármikor beeshet egy komolyabb probléma, amit nem fogok tudni megoldani (csak nyilván a főnöknek erről nincs tudomása és általában a többiek oldják meg [szolgáltatószektor egyébként]) szóval nem egy alibi munkahelyről van szó ahol nyugodtan lógathatom a lábam hanem lenne felelősségem.

Ráadásul az ülőmunka is a halálom, lassan már depressziós leszek a tehetetlenség miatt (mit tegyek, meddig lehet húzni) és szeretnék egy "mozgósabb" más jellegű munkakört (szakmát is váltanék, mert a jelenlegit gyűlölöm és már 2 helyről buktam ki korábban és amúgy csak kényszerből diplomáztam). Hab a tortán, hogy jön egy konkurencia is ugyanolyan pozícióba (elvileg a tehermentesítésemre, de valójában azért, mert nem látják, hogy igazából rajtam akad el a többiek tehermentesítése magyarul kapom a pénzt a semmire).

Viszont nem tudom hogyan mondjak fel, mert így is jó a hangulat az osztályon a főnök bízik bennem, de sajnos nagyon nincs képben a képességeimmel, de tök mindegy, mert én amúgy se szeretem az irodai munkát és idegileg kezdek beleőrülni ebbe a vacillálásba és alibizésbe.

Szóval kellene egy elfogadható, korrekt érv a felmondásra, amivel a felmondási idő sem válik vezekléssé. A legjobb a közös megegyezés lenne, de nem hiszem, hogy ez ilyen egyszerű lenne, hogy csak kitalálom ezt.