Felmondáskor derül ki igazán mit gondolnak rólam a kollegáim? amikor már nincs értelme jópofizni, nyalni puncsolni és előkerülhetnek a verbális kések?

Volt hasonló nálam is. Meg is mondtam, hogy na látjátok, azért is húzok el innen, mert nem tudtátok megmondani még azt sem, hogy problémátok van velem. Nekem olyan helyre van szükségem, ahol fejlődhetek, de köztetek nem lehet. Néma gyereknek...

Aztán erre csak pislogtak. Nagyon könnyű önigazolásból odabaszkodni pár erős szót, ha felmondok, hogy miért nincs rám amúgy sem szükség ott és miért nem vették hasznát a munkámnak, de egyelőre még mindig én vagyok az, aki felmondott és nem ők nekem, pedig ha annyira szar vagyok, ők is megtehették volna. Most már minek beszélni arról, ami nem volt fontos akkor sem, mikor az lehetett volna? Én legalább folyamatosan jeleztem a problémáimat, csak szartak rá, ezért felmondtam. :D