Első évfolyamos, levelező tagozatos egyetemistaként egyszerűen nem kapok munkát. Mit csinálhatok rosszul?

Érettségim van szép eredménnyel, mivel művészeti gimiben végeztem, szakmai vizsgatárgyból is van eredményem.

Továbbra is az az elsődleges szempont az életemben, hogy művészeti felsőoktatásba kerüljek, éppen ezért mentem levelező tagozatra, hogy mellette minél több időt tudjak szentelni ennek a törekvésemnek, hogy minden nap gyakorolhassak, illetve, hogy megmaradjanak az államilag támogatott féléveim.

Már a pandémia alatt is beadtam pár helyre, de sok helyen még csak visszajelzést sem kaptam, pedig “elméletileg” akkor is értesíteniük kellett volna, ha nem engem választanak.

A tipikus diákmunkáknál az az elvárás, hogy nappali tagozatos legyek, ami ugye az esetemben emiatt esik ki, más helyeken pedig 1-3 év munkatapasztalat vagy kereskedelmi végzettség az elvárás, amivel egy gimiből frissen kiesve nem rendelkezem.

Volt olyan hely, ahová behívtak, szimpatikus voltam nekik kezdetben, de amikor megemlítettem, hogy szombatonként járok egyetemre, azonnal a “nem egymást keressük” lett a válasz, mert náluk minden hónapban kötelező egy szombatot bevállalni, mert “ugye gondolom, hogy más fogja elvégezni helyettem?!”

Főként drogériákba, parfümériákba, plázás ruhaüzletekbe adtam be, mert a jelen állapotomban ezeket találom a leginkább testhezállónak.

Kommunikációra képes, segítőkész ember vagyok. Nem együgyű, “butuska Magdiként” mentem volna oda, rengeteg niche és luxusmárkás illatot ismerek, rendszeres vásárlója vagyok az üzleteknek.

Míg rengeteg alkalommal volt olyan tapasztalatom, hogy ez eladónak halvány gőze nem volt az üzlet termékeiről, vagy képtelen volt az emberi kommunikációra, fizetéskor is csak makogott össze-vissza.

Gyorsétterem szóba sem jöhet, mert 2 évtizede vegetáriánus vagyok, undorodom a hústól, nem lennék megbízható munkaerő, továbbá nem dolgoznék szívesen olyan helyen, amit jómagam sem támogatok.

Rengeteg lehetőségről pedig azt sem tudom, hogy eszik-e vagy isszák, annyira távol áll tőlem.

A másik dolog, hogy nem vagyok budapesti, igaz, a település, ahol lakom, mindössze egy órára van tőle, szóval nem nagy távolság.

Én viszont mindenképp a fővárosban szeretnék munkát vállalni, mert úgy érzem, hogy az életem minden területén megbénít ez a vidéki börtön. A célom az, hogy habár jól szituált családból származom, végre kiszakadjak innen, építsem az életemet.

Rettenetesen le vagyok törve. A szüleim egyelőre “eltartanak”, de mellette napi szinten hozzám vágják, hogy egy semmirekellő, életképtelen kolonc vagyok a hátukon. Nyilvánvaló, hogy nem szeretném, hogy ez örökké így legyen.