Mit tehetnék ebben a helyzetben?

Szép estét! Igyekszem pozitívan gondolkodni a leírtak ellenére és nem elhagyni magam, de most kissé összeomlottam. Úgy alakul az életem, hogy egyszerre omlik össze körülöttem minden. Indult egy egészségügyi problémával néhány hete, ami pár nap táppénz alatt ugyan megoldódott, de közben egy magánéleti trauma által rám telepedett újra a már elfeledettnek hitt, erős szorongásom - ami némileg meggátol a munkavégzésben, mert javarészt a tömegben (ami karácsonykor azért nem egyedi jelenség) tör rám. Viszont ebből kifolyólag a főnökkel összerúgtam a port. A munkámat mindig lelkesen, maximális odaadással a vevők iránt végeztem, amit tudtam, magamra vállaltam akár mások helyett is, de persze hibáim is voltak, mint mindenkinek. Legutóbb meglátta rajtam, hogy valami nem oké, rákérdezett, elmagyaráztam, min megyek át most, de megértés helyett valami egészen mást kaptam. Véleménye szerint nem vagyok már a továbbiakban számára megfelelő munkaerő, neki állandóan stabil emberek szükségesek (vidék, kereskedelmi egység), akik a halottaikból is felkelnek. Eddig ilyen voltam, de én is lehetek gyenge, vagy nem?! Ezek szerint nem... Januártól elköszön tőlem. Próbaidőn túl vagyok már, egyedül ehhez értek, szerettem ott lenni, látszott is rajtam, vevőink is gyakran engem keresve jöttek vissza, akár ajándékokkal. Nem tudom, mit tehetnék, nagyon más alternatíva havi nettó 250-ért nincs, márpedig ahhoz, hogy ne pusztuljak éhen, mindenképpen szükséges lenne. Így is másodállásban is dolgozom (reggelente és esténként is itthonról), hogy az albérletem, számláim, gyógyszereim és részletem tudjam fizetni és már ez is gázos volt az utóbbi hónapokban. De most ez... Itt állok 33 évesen, megtakarításom egy szál sem, egyedül élek, nincs se kutyám, se macskám, se munkám, lassan lakásom sem, ahogy elnézem és csak kamillázok, mert tudom, hogy ahova esetleg fel is vennének, ott is ha kiderül a szorongás valamilyen módon, nem fogják tolerálni. Leszedáltatni magam pedig nem fogom, mert azzal még használhatatlanabbá válnék. Ti mit tennétek a helyemben, voltatok már ilyen helyzetben, hogy a lelki nyomorotok miatt kerültetek az élet több területén is padlóra? Mi ebből a kiút? (A szorongás eredetét nem szeretném leírni, ha nem gond, még emésztem...)