Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Mit csináljak, ha a kolléganői...

Mit csináljak, ha a kolléganőim mindig megsértődnek, ha a hibáikra hívnám fel a figyelmet?

Figyelt kérdés
2 éve dolgozom egy munkahelyen, az egyik kolléganőmmel nagyon jó együtt dolgozni, ő is alapos mint én, ezt a főnökség is elismeri, emiatt minket kettőnket terhelnek még jobban. Többször említettük a főnökségnek, hogy nem korrekt, hogy aki 3x annyit dolgozik, ugyanannyit keres mint aki kevesebbet dolgozik, de akárhányszor kaptunk emelést kiderült, ezért a többinek is felvitték a fizuját, mindegy ezt már el is engedtem. Viszont gyakran sérelmezem a kolléganőim nem törődömségét, van hogy ha két napig nem vagyunk bent én vagy a kolléganőm amelyik ügyes megvárnak azokkal a feladatokkal, amiket rég meg kellett volna csinalni, én többször kifakadok a kolléganőimre, nem úgy kell elképzelni, hogy kiabálok vagy ilyesmi, de nyersen és őszintén elmondom, hogy ez így nem jó és hogy próbáljanak meg változtatni, főleg két emberről van szó.amAz egyikük állandóan sírni kezd és azzal vagdalózni hogy felmond, a másik meg két napig megfogadja és teljesen jól lehet vele dolgozni, de aztan visszatér régi jó szokásaihoz, hogy nem csinál semmit. Ezek után pedig én egy szemét gonosz embernek érzem magam, aki megsirat másokat és elgondolkodok, hogy valamit én csinálok-e rosszul, a közlésemmel vagy mivel lehet a baj.. Szerintetek ilyenkor mit lehet tenni?

2023. júl. 2. 16:55
 1/10 anonim ***** válasza:
80%
Nagyonis te csinálsz valamit rosszul! Nem te vagy a főnök, nem a te dolgod mások munkáját megítélni, sem spicliskedni. Mások pénztárcájában kutatni sem. Csodálom, hogy ki nem néznek onnan! De hogy senki nem fog sírni utánad, ha elmész, az biztos.
2023. júl. 2. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
38%
majd, ha te tökéletesen dolgozol, akkor kritizálj másokat. Egyébként meg nem kapsz elég munkát akkor, ha van időd más munkáit átnézni
2023. júl. 2. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
Húha, ez igazán jól esett, semmi rosszindulat nincsen bennem, egyszerűen annyit szeretnék, hogy mindenki ugyanúgy dolgozzon, a főnökeim is ugyanígy gondolják a dolgokat és elégedettek a munkámmal, meg is szoktak kérni rá, hogy beszéljek valakivel inkább, mert nehéz embert találni, nem szeretnének senkit megbántani, hogy esetleg felmondjon.. Engem kinézni, mert szólok a problémák miatt? Most már ez úgy működik, hogy mindenki kussol és nyel?
2023. júl. 2. 17:53
 4/10 anonim ***** válasza:
87%
Ennek úgy kéne működnie, hogy nem rádbízza a főnök a piszkosmunkát, hanem ellátja a feladatát, az irányítást. Legyél te a főnök, és akkor majd megmondhatod!
2023. júl. 2. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
82%

Szóval szerinted annak kellene kussolni és nyelni aki hallgatja, ahogy TE, ugyan olyan alkalmazottként bírálod a munkáját?


Nem gondolkodtál el azon, hogy mennyire beszélhetsz szépen, ha meg is ríkatod a munkatársadat? Ráadásul rendszeresen? Észnél vagy te? És itt vársz érte vállon veregetést?


Szerintem ne piócáskodj mások felett, mert tönkreteszed a munkahelyi légkört. Eleve nagyon “jó“ munkahely lehet, ha a főnökség nem talál munkaerőt, nem kellene rontanod a levegőt a kioktatásoddal, mert ha besokallnak belőled, és hirtelen többen felmondanak, akkor lesz csak igazán nagy kakiban nem csak a főnökség, hanem te is, mert dolgozhatsz több ember helyett.


Szerintem a feletteseid köszönik szépen megtudják mondani az alkalmazottaknak, hogy mi a feladatuk, nem kell őket ilyen nagylelkűen kisegítened.

Ha meg erről az a véleményed, hogy csak te látod a hibát mások munkájában, akkor talán benned van a hiba, hogy mások nyakán lihegsz, rajtaütésszerű lecseszéseddel.

Annyi jogod van ehhez a viselkedéshez, mint random odamenni pl. egy eladóhoz, buszsofőrhöz, pékhez vagy bárkihez, megmondani hogyan dolgozzon. Vagy azt hiszed hogy te mindent jobban tudsz? Mások munkáját is?

2023. júl. 3. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Kérdező, szerintem lépj le onnan.

Addig is ne csináld meg a két kretén helyett a munkájukat!

Amúgy ha a főnök leszarja, hogy ilyen semmitérő alakok dolgozzanak neki, akkor te nem nagyon tudsz mit tenni.

Ja, és hánynom kell az olyan nőktől, akik munkahelyen bőgnek meg cirkuszolnak. A felmondással fenyegetőzés meg extra szánalmas. Ilyenkor azt válaszolnám, menj bátran, tudod, hol a kijárat.

2023. júl. 3. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
39%

Jó magyar mentalitás… munkahelyen bőgni gáz, de kritizálni, látványosan dógozni,teperni, segget nyalni, az igen, lefele taposni és úgy a vezetőség köreibe férkőzni, mint egy pedál, az nagyon rendben van. Gratulálok! Gondolom mind nők vagytok, azok ekkora szemét ládák egymással. Fúrjátok csak ki egymást, ja hogy vannak az embernek érzései? Hát az ne legyen már ugyan, az gáz. Kitalálom: vagy ápoló/ idősgondozó munka vagy eladói? Alsó középosztálybeli prolik szoktak így egymás nyakának ugrani, mint valami ösztönlények. Ezt nem a szakma lenézéseként mondom, mert dolgoztam ilyen körökben, onnan tudom milyen ostobák!

26N

2023. júl. 3. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%
nálunk is dolgozik egy ilyen nő, majdnem minden nap bőg, mindenki beszívatja, de ő továbbra is csak másokat kritizál és ha hibát talál, egyből szól a felettesnek, hogy valaki hibázott
2023. júl. 3. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
72%

Egy ilyen miatt mondtam fel mint te.

Csináld a dolgod és fogd be

2023. júl. 3. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
64%
Semmit.Az az ő bajuk.Te erről nem tehetsz.
2023. szept. 28. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!