Miért nem kedvelik és piszkálják az olyan embereket akik nem szeretnek dolgozni és ezt fel is vállalják?

Az emberek többsége nem szeret dolgozni, mert nem a helyén van, ami boldoggá tenné számára a hasznos munkát.

De ezzel nincs mit büszkélkedni.

Nem a munkát magát kell szeretniük az embereknek, hanem a saját munkájukat, azt a tevékenységet, amelyet a munkájuk során végezniük kell.

Én nem kedvelem azokat, akik utálják a munkájukat, mert a munka megválasztható, lehet tenni azért, hogy mást végezz. Becsülöm azokat, akik eljutottak oda, hogy szeretik a munkájukat. (A munkát szeretni más, az az, hogy nem mész szabira, jókedvedből túlórázol, nincs életed stb. Ezt nem becsülöm, nem erről beszélek).

Én szeretem a munkámat, munkaidőn belül.

Kérdésre válaszolva:

- mert utálja az élete kb harmadát

- többnyire csak panaszkodik, nem tesz a helyzet ellen semmit

- a negativitása negatív hatással lehet az én boldogságomra is

- fárasztóak, unottak, fásultak, kiégettek (vagy ezek közül valamelyik)

stb

nyilván nem mindegyik igaz mindenkire, de nagyjából ebbe az irányba gondolkozz.

Nagyban meghatározza ezt az adott ország munkakultúrája. Magyarország pl.: tipikus reál ország. Tehát ha történetesen művész, humán beállítottságú vagy, akkor jóval kevesebb lehetőséged van, mint egy reálosnak.

És ez nagyon nem lustaság, meg önfejlesztés kérdése.

Mert ők se szeretnek, csak ciki beismerni.

Aki szeret dolgozni azt nem zavarja, ez a véleményem.

Ugyanígy, aki szereti a családos életet, nem basogat másokat, hogy neki miért nincs.

Én olyan vagyok, hogy szívesebben élnék szerényebben.

Nekem egy garzon panel is elég, autó sem kell, nyaralni se szeretek.

Viszont fontos a pihenés, szabadidő, hogy tudjak edzeni, tehát jól érezzem magam a bőrömben.

Aki állandóan dolgozik, az nem él, hanem robotként éli az életét.

Meg egymással versenyeznek kinek mi van.

Ami frusztráló, hogy nem magadért dolgozol, hanem az állam elveszi több, mint a felét, amiből rád alig jut valami, a tűzhöz közeliek korruptak, vagy olyan emberekhez kerül a pénzed, akiknek nagyok az igényeik, de nem ők akarnak érte megdolgozni, lásd nagycsaládosok támogatása.

Az egész rendszer arról szól, hogyan használd ki a másikat.

Csak nagyon kevés ember szeret dolgozni, akiknek a hobbijuk a munkájuk.

Illetve azok, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal.

Lásd sok nyugdíjas simán megél a nyugdíjából mégis 70 évesen dolgozik egy gyárban.

Az emberek nagy része nem szeret dolgozni. Nem tudnak megélni ezért kénytelenek dolgozni.

Nekem nincs bajom a hozzád hasonlókkal, csak ne nekem kelljen téged eltartani!

Szerintem sokan vannak, akik nem szeretik a munkájukat. Sajnos ilyen világot élünk. Tudomásul kell venni, nem mindenki van abban a helyzetben, hogy azt csinálja, amit akar.

DE!!!

Utálom a tohonya, lusta, mártírkodó, bunkó embereket, akik úgy csinálnak, mintha szívességet tesznek azzal, hogy dolgoznak, vagy még úgy sem.

Miért?

Mert amikor elvállalsz egy munkát, akkor azt ÍGÉRED, hogy csinálod. Ha nincs csinálod, megszeged a szavad. Nem szeretem a hazug embereket.

Másoknak kell gyakran miattuk többet dolgozni, tehát betesznek másoknak.

Panaszkodnak

Energiavámpírok

Passzív agresszívok

Oké, ha nem szereted a munkádat, de attól még mosolyoghatsz, és elvégezheted kedvesen, úgy te is jobban érzed magad, és mások is jobban érzik magukat.

De ez a mentalitás, semmilyen más helyzetben sem dobja fel a közösséget.

Ha nagyon nem szereted a munkádat, és abszolút nincs lehetőséged váltani, akkor csinálj valamit munka után, ami feltölt, ami kielégít, hobbi, vagy akármi, és akkor több lelki erőd lesz a munkához is.

De a nemszeretem munkát is el lehet végezni panaszkodás, fintorgás nélkül is.

Tudod, én is voltam olyan helyen, ahol messziről látszott, hogy a portás utálja a munkáját, és arra az apró "szívességre" nem volt hajlandó, hogy feltelefonáljon az épületen belülre, hogy lehívon valakit, ami tulajdonképpen a munkája volt. Az ilyen ember nem csak nem szereti a munkáját, hanem egy tohonya bugris. És felháborít, hogy ilyen ember ott dolgozhat, hiszen lenne száz más jelentkező a helyére, aki szívesen, készségesebben elvégezné a munkáját. Legalábbis akkoriban így volt. Szerintem most is így van, a portásmeló, aminél semmihez se kell érteni, amihez semmit meg nem kell mozdítani, ezer jelentkező lenne, mert alulképzett, stb. emberekből van vagy ezer.

Azt a munkát még megváltozott munkaképességűek is végezhetik, tehát a munkáltató is szarul végzi a munkáját, ha szar alakokat vesz fel, ill. tart meg.

Lehet, hogy a munkáltatódnak meg kellene tennie azt a szívességet feléd, hogy felmond neked, hogy azt tehesd, amit szeretsz.

Vagy ha nagyon nincs más, ha tényleg nincs más, amit tehetnél, akkor meg kéne becsülnöd a munkádat, és úgy is kéne viselkedned.

Mert nem látják, hogy abnormális rendszerben élünk. Régen csak a rabszolgák dolgoztak, most meg normalizálták a rabszolgaságot. Aki nem volt rabszolga, az csak a saját kertjét, földjét művelte.

Egyébként szeretem a mai kort, az internetet, stb, nem azt mondom, hogy menjünk vissza mind földet túrni. Csak a munkáltatóknak nem ártana visszavenniük kicsit a pofából és emberként kezelni a dolgozókat, a munkavállalóknak meg levetkőzni a csicskamentalitást, és élhető munkahelyeket követelni normális fizetéssel, mert hiába szereti az ember a munkáját, ha kb itt ki is merülnek az élvezetek az életében, mert se családra, se programokra, se hobbikra nincs pénze.

Nézd, vegyünk egy másik szitut, hogy jobban megértsd.

Képzeld el, hogy vendégül látsz egy társaságot, és készítesz egy kaját. A társaság felének nem ízlik, de éhesek, és nincs más. Neked sem ízlik, nyilván te is kényelmetlenül érzed magad. De ott vagytok a pusztában, nem jön ki a pizzafutár. Erre a társaság csak tolja, a kritikát, vágja a pofákat, hogy pfuj, de undorító, hogy el van sózva, hogy jutott egyáltalán eszedbe, ezt csinálni, jaj, de szar, hát ennyi erővel moslékot is hozhattál volna, és így tovább. Oké, közepesen szar a kaja, de tápláló, és ha nem azon rugóznának, hogy szar, hanem hogy megegyék, akkor sokkal kevésbé lenne az egész társaságnak szar élmény az evés. És neked is sokkal kevésbé lenne kínos a szitu.

Tehát ha szar, akkor sem arra kell fókuszálni, hogy szar, hanem a munkára. Netán hogy munka KÖZBEN tehát azt lelkiismeretesen elvégezve, és nem a munka rovására jól érezd magad. Ha mondjuk nagy monotonitást igényló munkáról van szó, de nem igényel koncentrációt, és zaj sincsen, szóval tényleg lehet beszélgetni, akkor a panaszkodás helyett akár azzal a lendülettel lehet vidám dolgokról is beszélgetni, viccelődni.

Azt hiszed, régen a faluban, amikor morzsolták a kukoricát a nénikék, imádták morzsolni? A fenét! De úgy tették elviselhetővé sőt, élvezetessé a dolgot, hogy közben beszélgettek, énekeltek, stb. és akkor egy közösségi élmény lett. Ha a társaság fele csak azt mondogatta volna, hogy jaj, de utálok kukoricát morzsolni, akkor nem kellett volna talán kukoricát morzsolni? Dehogy nem, magától nem készült el. Viszont a közösség hangulatát is és a munkamorált is rontották volna, amiért joggal lettek rájuk zabosak. És naná, hogy az ilyeneket az egész falu a szájára vette.

#8 (a #7,9) vagyok)

Okés, értem, amit mondasz, én is dolgoztam átmenetileg egy gyárban raktárosként, és iszonyatosan gáz volt a munkáltató, de szó szerint pl. elvárta, hogy rendszeresen szombatonként ingyen dolgozzunk, annak ellenére, hogy úgy is rettenetesen kevés volt a fizetés, és a dolgozók ezt meg is tették. Én nem. Négyen voltunk a gyárban raktárosok, és akkor ők pipák voltak rám, hogy akkor nekik kell helyettem is bemenniük, én meg mondtam nekik, hogy nem én vagyok a szemét, mert nem megyek be, hanem ti vagytok hülyék, hogy ingyen dolgoztok. És erre nem tudtak mit mondani. Igen, ez egy nyomós érv. De nem vágtam a pofákat, amikor rendes munkaidőben dolgozni kellett. Aztán felvettek egy új raktárost, gondolom azért, hogy engem lecseréljenek, de ő még munkaidőben se dolgozott, hanem pont úgy viselkedett, ahogy te, ahelyett, hogy dolgozott volna nem csak hogy ott üldögélt és kussban hagyta volna, hogy én dolgozzak helyette is, hanem ott ugatott, hogy jaj, de szar, hát ez nem igaz, és járt a pofája végig, de egy szöget meg nem mozdított csak az asztalra tette a lábát, és ült és pofázott, és azt hitte, hogy jól van ez így. Igen, eldurrant az agyam, és elküldtem a picsába a másik terembe, hogy legalább ne is lássam, még úgy is jobban voltam, hogy egyedül csináltam.

Aztán persze eljöttem onnan, mert tényleg szar volt a pénz.