Mit ér a jobban fizető szellemi munka, ha cserébe a munka jellegéből adódóan sokkal nagyobb felelősség van rajtad, sokkal nagyobb a stressz és még a hétvégéiden sem tudod teljesen kiüríteni az agyad?

Kell a fenének a büdös benzinkutas állás, ahol a legaljanéptől kezdve mindenkivel találkozhatsz munkád során.

Bocsi, de semmi pénzért nem vállalnék ilyen munkát. (Nő vagyok.)

Azért, amiért jobban szeretek sudokut fejteni, vagy sportolni, mint a fotelben ülve bámulni a sarokban a pókot.

Lehet, hogy előbbi kettő nehezebb, több erőfeszítést igényel, utóbbi közben meg csendben csorgathatom a nyálam, de mégis az előbbi kettő tölt el sikerélménnyel, örömmel, az utóbbit meg fél perc után rohadtul tudom unni. Ez lehet, furán hangzik, de mondtam már fel azért munkahelyen, mert untam magam, és amikor jeleztem, hogy unatkozom, és szeretnék valami újat, vagy mást, vagy legalább egy kicsit nehezebbet csinálni, akkor kb. ufonak néztek. Nem szeretek unatkozni. A káoszt szeretem, meg azt, hogy ha vannak problémák, amiken lehet törni a fejem, aztán megoldani őket. Az unalommal a világból ki lehet kerdetni.

Főleg diákként rengeteg ilyen munkám volt, ahol tök jól elvibeolgattunk a munkatársakkal, egyszerű volt, de szenvedtem attól, hogy borzasztó monoton és unalmas, és úgy kellett mantráznom magamnak, hogy ki kell fizetni a lakbért, ki kell fizetni a lakbért, ki kell fizetni a lakbért...

Nem vagy a helyeden, ha így érzed.

És nem azért, mert a kutas munka jobb lenne.

Ki kell próbálni.

Nekem mindig volt valami problémám a munkákkal. Aztán kiderült, hogy én egyedül szeretek lenni inkább, plusz magamnak keresni. Utálom a korlátokat, ha megmondják mit csináljak. Szóval nem a helyekkel volt a gond.