Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Soha nem lesz normális munkám?

Soha nem lesz normális munkám?

Figyelt kérdés

Egyre inkább elszomorít a helyzetem. Eddig volt pár munkahelyem, de mindegyik csak alkalmi vagy pár hónapos volt, mert vagy nem jelentettek be, vagy nevetségesen kevés bért akartak adni, vagy mindkettő (Pékségben reggeltől-estig, úgy hogy be sem jelentettek 70 000 Ft...) Ahol most dolgozom, az a legjobb az összes közül, ezt végre szeretem, annak ellenére, hogy csak 4 órás. (Ügyvéd mellett vagyok titkárnő) Viszont innen sajnos el kell mennem, mert GYES-ről jön vissza a kolléganő. (Bár itt sem volt teljesen fair a főnök, mert még mindig nem hallottam tőle, hogy visszajön a lány, de biztosra tudom máshonnan)

Hónapok óta megint keresgélek, legalább 20-30 helyre küldtem az önéletrajzomat (legtöbb irodai munka, bár volt recepciós illetve operátor is), de abból maximum 2! helyről hívtak, szintén nem túl korrekt feltételeket ajánlva. (Egyéni vállalkozóként kellett volna titkárnői munkát végezni...)

Amúgy kedves vagyok, mosolygós, csinosan öltözök, gyorsan beletanulok az épp aktuális munkába és ahogy az elmúlt 1 év tapasztalata mutatja, nem vagyok hülye sem (a jelenlegi főnököm teljesen meg van elégedve a munkámmal).

Ezen kívül az állások között sincsen sok női munka, pl. Szuperinfóban csak takarítói (az is csak 4 órás vagy heti pár nap), vagy külföldi táncoslány munkák vannak. Van egy hely, ahova még talán felvennének, de az 3 műszakos, és 110 ezer nettó a fizetés, ami mondjuk ki, nem túl lelkesítő (persze ha nem lesz jobb, marad az...)

Velem van a gond? Vagy máshol sincsen rendes női munka? Munkaügyi hivatal tudna segíteni nekem? 21/L



2017. okt. 11. 09:56
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
Gondolom csak érettsėgid van. Esetleg tanulj valamit. Fiatal vagy. Vagy a lehetősėgeid nem adottak?
2017. okt. 11. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 A kérdező kommentje:
Infó szakon érettségiztem. Van egy műkörmös OKJ-m, de nincs pénzem arra, hogy azt beindítsam (szalon bérleti díj, vállalkozói kiváltása stb.), meg sajnos meggondolatlanságból elkezdtem egy pénzügy-számviteli ügyintéző OKJ-t, de azt abbahagytam (amúgy akik szintén ott és azon a szakon végeztek, most pékségben, postásként, tescoban péztárosként, házalós "Providentesként" stb. dolgoznak, szóval nekik se sikerült a szakmában elhelyezkedni)
2017. okt. 11. 10:44
 3/18 anonim ***** válasza:
68%
Én javasolnám neked az egészségügyi pályát.A kolleganőm zeneművészetit végzett Bécsben,csak éhbérért tudott volna tanári állást kapni itthon.Bécsben meg nem is kapott lehetőséget,ezért kitanult intenzîves nővérnek.Én elégedett vagyok,most évről évre emelik a fizut.Ha egyik kórházból el akarok menni tárt karokkal vár egy másik. Persze mondhatod,hogy nem bîrod a vér látványát,de hidd el meg lehet szokni és jó érzés a beteg embereken segîteni és az aggódó hozzátartozóknak vîgaszt nyújtani.
2017. okt. 11. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 manó1235 ***** válasza:
100%
Sajnos én is így vagyok vele, elvégeztem a szakmát (bolti eladó)aztán érettségit, egy hónapot dolgoztam a szakmámban támogatással vettek fel, de mindig pont kerek hiányom lett a kasszában, aztán utána már a vevők előtt kiabált velem a főnök úgy szemétkedett ahogy csak tudott, 350ftos órabér 3 hónapig de ez csak kezdő bér :DDD otthagytam, rájöttem hogy a szakmám felér a halállal mert a kisboltokban kihajtják az emberből a lelket is 70-80 ezrekért, de azért végezz tökéletes munkát vállald a felelősséget és csinálj mindent magad, reggeltől estig, a nagy áruházak Lidl Aldi szinte be sem lehet jutni, meg küld az önéletrajzod emailba de fél év mire vissza válaszolnak, Tesco szintúgy, így a boltokról letettem. Aztán voltam gyárban ott a 80at megkaptam legalább de annyira fizikai munka volt ( 8-10 kilós sajtokat emelgetni 12 órában) hogy a hátam nem bírta, fél évet húztam le ott. Aztán a közfoglalkoztatás keretén belül voltam portás a régi általános sulimban ahová jártam, jó volt mert sok volt az ismerős arc de az is havi 50 ezerért volt, plusz kísérgess gyerekeket, csomósor a tanárok helyett dolgoztunk, nem az a portán ülsz és papírozol egész nap munka volt, legutóbb meg egy nyomdában voltam, persze ide is támogatással vettek fel, ifjúsági garancia rendszer 6 + 3 hónap, fél évog az állam fizet rád mindent, járulék, fizetés, igen csak ha letelik elküld, hogy vegyen fel újat akire megint feltudja venni a pénzt.... én már komolyan feladtam, egyszerűen semmi értelmes munka nincs, naphosszat bújom az újságokat , a netet, vissza sem szólnak semmi, járkálok interjúkra azért utazok hogy megtudjam milyen béna a fizetés, mert persze sehova nem írják ki, a helyszínen derül ki... reménytelen 23/L
2017. okt. 11. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:
Akkor hasonló cipőben járunk... sajnos mindenhova elvárják a gyakorlatot, de így megszerezni se egyszerű :(
2017. okt. 11. 13:44
 6/18 anonim ***** válasza:

"Amúgy kedves vagyok, mosolygós, csinosan öltözök, gyorsan beletanulok az épp aktuális munkába és ahogy az elmúlt 1 év tapasztalata mutatja, nem vagyok hülye sem "


Elmehetsz multihoz, kezd operátorként, es ha meg vannak az ambiciók, akkor hamar irodán talalhatod magad valami alibi pozicióban.....

2017. okt. 11. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
18%

Ne akarjatok milliós fizetest a semmire....

Ez a baj, hogy az igények megvannak, meg a panaszkodas is....

Lehet nyers voltam es lepontoztok, de ha igen csak égne az a haz, akkor jó lenne az a 90.000 forint is....

2017. okt. 11. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 manó1235 ***** válasza:
85%
ki beszélt milliós fizetésről???? csak annyi kéne hogy eltudjak költözni itthonról meg mondjuk elkezdeni a "nagybetűs életet"... mert itt járunk, hogy annyi anyagi háttér nincs hogy egy albérletbe el lehessen menni
2017. okt. 11. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 manó1235 ***** válasza:
78%
szerintem ha nagy igényeim lennének nem mentem volna el gyárba dolgozni mondjuk, plusz ne mindenhova a támogatás miatt vegyen már fel, meg ne éhbérért dolgozzak hanem legalább 90et kapjak nem 130 at akarok egyből
2017. okt. 11. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
8%

Aruld mar el mit teszel azert, hogy kapj olyan fizetest, hogy beinditsd az eleted? Azonkivül, hogy engem pontozgatsz? Emberek 90%-anak sikerül, a.masik 10% meg nyavajog, ezt hivják ugy higy eletkeptelen....

Nyonj erre is egy pirosat gyorsan, de eletkepes meg nem leszel...

2017. okt. 11. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!