Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Kirúghatnak ilyen ok miatt?

Kirúghatnak ilyen ok miatt?

Figyelt kérdés
Irodavezető állásban vagyok, volt egy feladatom, amit meg kellett csinálnom, azzal nem is volt gond, de megbetegedtem közben. Eleinte nem volt nagy gond, csináltam a dolgom, de a főnök néha megnehezítette, főleg azzal, hogy nem volt bent az irodájában, mivel nekem csak és kizárólag ott dolgozhattam azokkal a papírokkal, amikkel kellett (kicsit paranoiás a főnök, hogy nem kerülhetnek ki a papírja, mert megnázik). Mivel nem volt bent, ezért én sem tudtam úgy haladni ahogyan kellett. Próbáltam vele megbeszélni, azt mondta jövőhétre elég lesz megcsinálnom, amikor bejön, majd akkor csinálom. Mivel akkor már éreztem, hogy beteg vagyok, megkérdeztem, hogy elmehetek-e orvoshoz, azt mondta nem, ez fontosabb. Mivel eléggé szeretek megfelelni másoknak, ezért bent maradtam és meg akartam csinálni, de sajnos a főnök így is kevésszer járt be, így még mindig nehezen haladtam, de egyre betegebb lettem, majd belázasodtam. Jövőhéten megint megkérdeztem, hogy mehetek-e orvoshoz, nem engedte, rendben akkor, gondoltam megcsinálom gyors a papírozást és akkor elmegyek. Mivel előzőhéten azt mondta, jövőhétre kell, én be akartam fejezni addigra, majd közölte, hogy még majd jövőhéten, nem ér rá, elutazik nyaralni (vagy telelni, nem tudom, hogy mondják). Ekkor kicsit besokkaltam, mert lázasan jártam be dolgozni, és a munkatársaim már baszogattak, hogy miért fontosabb ez, mint az egészségem, így hát elmentem orvoshoz. Gyomorgyulldásom volt, de mivel az elején nem volt kezelve, így súlyosbodott. Persze én vagyok a buta, el kellett volna mennem előbb a dokihoz. Nagyon belázasodtam, hánytam, ezért majd 2 hétre kiestem. Miután visszatértem, csak kedvesen azt mondta a főnök, mikor bocsánatot kérdtem, mert nem fejeztem be, hogy semmi baj, örülök, hogy meggyógyultál. Majd 2 hétre rá behívott az irodába, hogy neki ez nem tetszik, hogy én itt elmegyek 2 hétre, be se fejezem a dolgom, ami nagyon fontos volt, és hogy emiatt nem vagyok megbízható, így elbocsát a cégtől. Megpróbáltam megbeszélni vele, megkérdeztem, hogy igazából van-e más oka, azt mondta nincs, de neki megbízható munkatársak kellenek, és én csak leléptem 2 hétre. Hiába mondtam, hogy beteg voltam (még az orvos is igazolta és írt neki), de semmi. Egy kicsit meg vagyok döbbenve az egész miatt, nehéz a főnököm személyisége, de úgy gondoltam mindent beleadok, hogy a legjobban teljesítsek. Ti mit gondoltok?

2019. márc. 15. 11:53
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
84%
Eszednél legyél ki a bré a góré hogy visszatart magánügyben ? Ez a hibåd hogy rögtön nem léptél ki sem jelentetted fel hjvatalnál .
2019. márc. 15. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
100%

Ilyen főnök mellett én nem is várnék a kirúgásra, magamtól jönnék el. :D

Mi az hogy a főnöködtől kérsz engedélyt arra, hogy elmehess az orvoshoz..? Ne már...

Szerintem kezdj el keresni magadnak egy másik helyet, az ilyen főnök mérgezi az életed...

Sajnálom egyébként, hogy nulla empátiával rendelkezik.. :/

2019. márc. 15. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
100%
Gratulálok hozzá hogy ez az okádék előbbre való volt mint a saját egészséged...
2019. márc. 15. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim válasza:
0%

"Mi az hogy a főnöködtől kérsz engedélyt arra, hogy elmehess az orvoshoz..? Ne már...“



Miért kitől kéne kérni engedélyt ha nem a főnőkétől? A takarítónőtől?


Jó hpgy tőle kér engedély néklkül csak úgy nem mehet el nem maradhat el a munkahelyről. és ha a főnök nem engedi akkor akkor ez van. Cumi. Én is voltam így. ez van. Ő a főnök ő dönt te meg mehetzs más állásba ha nem jó (de az se lesz jobb...)


Röhej ez a hozzászólás. Kitől kérne mégis engedélyt ....

2019. márc. 15. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
100%
Te mért nem becsülöd önmagadat egy egészen minimális szinten sem? Komoly bajok vannak veled! Ember vagy, öreg, nem patkány!
2019. márc. 15. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
100%

Ő a főnök, éppenséggel kirúghat azért is, mert nem tetszik neki mondjuk a hajad színe. Soha senki nem fogja rajta számon kérni.

Mindenesetre ne sajnáld, jobban jártál így. Ilyen munkahelyen nagyon hamar tönkrementél volna. Ne hagyd, hogy lábtörlőnek használjanak, annyit nem ér egy meló sem.

2019. márc. 15. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
100%
Betegség miatt nem rúghatnak ki senkit. Ezért fel is lehetne jelenteni a főnököt.
2019. márc. 15. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
87%

"Mivel akkor már éreztem, hogy beteg vagyok, megkérdeztem, hogy elmehetek-e orvoshoz, azt mondta nem, ez fontosabb."


Na ezen a ponton tátottam el a számat. Egy munkavállalónak joga van orvoshoz menni, aki kiírja táppénzre.


", majd belázasodtam. Jövőhéten megint megkérdeztem, hogy mehetek-e orvoshoz, nem engedte"


Itt már nagyokat pislogtam.


Az elbocsátásnál pedig fogtam a fejem.


***


"A Munka törvénykönyve kifejezett előírása szerint a munkavállaló mentesül a munkavégzési, rendelkezésre állási kötelezettsége alól, amennyiben igazoltan keresőképtelen beteg. "

...

"Ha a munkavállaló törvényes mentesülési okból - pld. keresőképtelen betegsége miatt - nem végez munkát, ugyanezen okból a munkavégzés hiányára a munkáltató a munkaviszonyt felmondó intézkedését nem alapíthatja,"


[link]


A főnöknek pedig pl a nem próbaidős alatti felmondásokat meg kell indokolnia; olyan indokkal, amit alá is tud támasztani és bizonyítja, hogy a munkavállaló megsértette a szerződésben aláírtakat vagy nem teljesítette a kötelezettségeit, stb.


Nos, ha az orvos igazolja, hogy súlyos betegség miatt kellett távolmaradnod (ez megtörtént) akkor Te a munkád elvégézsétől mentesült vagy, ergo ilyen indokból nem rúghat ki a főnök.


Tehát hiába mutatja be a főnök, hogy Te nem készültél el a határdős munkával, ami "károkat" okozott; Te jogosan feljelentheted őt.


Ebből kiindulva már ezt a "Elkéredzkedtem a főnöktől és nem engedett el" részt el se kellett volna játszani.


A bibi ott lenne, hogy ha Te full betegen dolgoztál volna két hétig, semmi papírod nem lenne, hogy beteg avgy és otthon kéne maradnod és a rossz állapotod miatt nem készült el volna a munka, mert akkor csak annyit mondanának Neked a feljelentésnél; miért nem mentél táppénzre, ezzel ők nem tudnak mihez kezdeni.

2019. márc. 15. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
100%
Remélem ez csak troll kérdés, mert ha igazi a kérdés, ebben az országban nagyon nagy problémák vannak a munkáltatók fejében, az biztos.
2019. márc. 15. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 A kérdező kommentje:
Az első komoly munkahelyem ez és szerettem volna a legjobbat teljesíteni. Nem gondoltam, hogy ilyen főnököt fogok ki már legelsőnek. ...
2019. márc. 15. 14:27
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!