Ti hogyan viszonyultok a munkahelyetekhez?

Életem megkeseritője a munka.Ha nincs, az a baj, ha van, akkor az a baj.Eddig minden munkahelyen az ment, hogy semmi nem elég, pedig egy ember végzi 2-3 munkáját.Sajnos több bőrt nem lehet lenyúzni, de mindenhol próbálják, aztán még ők vannak megsértődve.Csak lehetőleg megfizetni ne kelljen.Egy dologban biztos vagyok: akárhogy igyekszem, mindíg lesz valaki, aki beleköt mert egy aljas suttyó nép ez, a munkahelyeken szépen előjön ez!Ha megelégelem, otthagyom a fenébe, de a következő is ugyanolyan szar.

Mikor nincs munkám, nincs pénzem, de több nyugalmam van.Olyankor kicsit kisimulnak az idegeim.Mikor van munka, szintén nincs oénzem és kikészülök idegileg is.Ennyi a külömbség.

Én szeretem a munkahelyem. Ez az első igazi, ami nem suli melletti, kiegészítő vagy gyakorlat.

A főnökeim nagyon szuperek és én tartom a kapcsolatot a munkahelyem és egy külsős szakember között, aki egy igazi profi és mindig kiáll értem és remek tanárom is egyben.

Meg szokták dicsérni a munkámat és meg is köszönik, amikor megcsinálom, amit kérnek.

Büszke vagyok rá, hogy egyedül szereztem a munkát.

De azért így is stresszes kicsit. Ha elrontok valamit azzal szinte csalódás okozok, ami érzelmileg nehéz nekem.

Nekem is van azért olyan személy, akitől görcsöl a gyomrom és boldogabban megyek be, ha szabadságon van.

Gyári munka és szeretem. Jól el vagyunk, a stresszt elengedtem (csak az a stressz amit nem szarsz le eléggé) így még könnyebb. Van egy kis magánéleti konfliktus és az újak között sok a durván buta ember, őket nem csípem, de amint beérek a helyemre a gépeimhez, minden szép és jó. A főnökökkel jó a viszonyom, sose parancsolnak, hanem kérnek. Cserébe én is fordulhatok hozzájuk kéréssel, bármikor.

A fizu is megfelel. Mi kell még?

Egyedül a hajnali kelés akaszt ki, mert azt nehezen viselem, hiába dolgozom már régóta. Ja, és csak egy műszak van.

Váltani akkor szoktam, ha már emberileg nem viselem el, mint pl az ez előtti helyem. Túl sok hülye. Túl kevés pozitívum, túl hosszú műszakok (addig voltunk bent, míg kész lettünk, nem pedig órához kötötten) és nagyon rosszak voltak a körülmények is. Minden nap munka előtt, közben és után is elegem volt mindenből és mindenkiből, a végére már enni se tudtam rendesen a folyamatos idegtől. Egy pillanatig se bánom azt a felmondást. Pedig a bizonytalanra hagytam ott, viszont egy héttel később már meglett ez a helyem.

Utálom a munkám. Minden reggel úgy vagyok, hogy bár ne kéne bemenni. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy mi is pontosan a feladatom, pedig több mint 1 éve csinálom. A főnököm jó fej, a fizetés korrektnek tűnik, de egyáltalán nem élvezem amiket csinálok. Kollégák utálnak, 99%-al nem beszélek, nem is nagyon köszönünk egymásnak. Nagyon ritkán kötekednek, ha pedig igen akkor megvédem magam, emiatt volt is aki meg akart verni :D

Felmondás napi szinten eszembe jut. Egyszer meg is tettem, a főnököm viszont lebeszélt róla.

Elmegy.

Egész nyugodt helynek tűnik az eddigiek alapján, de még új vagyok.

Az egyik kollégával nem 100%-ban jövök ki (de nincs is kimondottan probléma), miatta néha aggódni szoktam.

Azt nem szeretem a munkámban, hogy néha feltorlódik, egyszerre 4 dolgot kellene csinálni. Máskor telefonnyomkodás megy órákig. Nyilván előredolgozom, amivel lehet, de nem minden függ tőlünk, és olykor bizony torlódik.

A munkaidőt imádom, ha rugalmas lenne, akkor is így járnék.

Átmenetinek szánom a jelenlegit: épp tanulok, azt érzem hivatásomnak és arrafelé szeretnék majd orientálódni.

Egy elég kemény helyen dolgozom a közlekedésben... :) de mégis szeretem, örömmel megyek be, várom a kihívásokat.

Néha szoktam izgulni mi lesz, de nem görcsölök rá

Jo munkahelyem van, 13 eve vagyok itt.

Stressz kb nem letezo dolog.

Kocsival 5 perc.

Fizetes kornyekhez kepest magasabb. Alberlettamogatast kapok, remelhetoleg hamarosan kivalthato hiteltamogatasra, inkabb sajatot fizetnem.

Munkatarsakkal nincs gond, kozep/kis fonokokkel sem. Nagyfonok meg szerencsere ritkan kerul a kepbe.

Ti hogyan viszonyultok a munkahelyetekhez?

Lehetne rosszabb is, találtam volna "jobbat" is (fizetésileg, környezetileg, társadalmilag nem lenézettet).

Szeretitek a munkatokat? Miert igen/nem?

Nem tudom szeretni, se utálni. Ez egy munkahely. Nyilván a legtöbben nem szívük vágyából vannak ott, ahogy Én sem, bár azért megpróbálom "élvezni" ha van rá lehetőség, azaz beszélgetek azokkal akiket megkedveltem. Bár kicsit ellentmondásos leszek most, de az előző munkahelyemet szerettem, a felelősséggel együtt, de az már a múlt.

Szoktatok stresszelni munka elott? Ha igen mennyire gyakori a dolog?

Nem. Nem életbevágó, azaz nem függ rajta az életem. Direkt választottam ezt a munkát, mert nincs felelősség így stressz sincs, és jelenleg ez kell nekem. A nyugi. A másik, hogy csak átmenetileg jöttem, még kb. 2 hónap van vissza, legalább is a "terveimben".

Esetleg szoktatok azon parazni hogy mi lesz aznap/masnap a feladat, vagy hogy esetleg egy, az a bizonyos ember mikor es mivel fog beletek allni?

Nem. Kivívtam a tisztelet úgymond a vezetőségnél/főnökségnél. Nem vagyok velük puszipajtás viszonyban, se nem nyalizok, szimplán teszem amire kérnek és nem háborgok mint egyesek. A munkatársaim közül van 1-2 akadékoskodó alak, de nem érdekelnek. Ha kikezdenek velem, Ők fogják húzni a rövidebbet, mert nem fogok leállni velük játszmázni, sőt, a főnökség se vak.

Mikor van az a pont amikor mindegy mi lesz es azt mondjatok hogy igen, most munkat kell valtani?! Hétköznapi/normál esetben:

Ha kitűzöm célul, hogy most eddig meg addig ki kell húzzam, akkor addig ott maradok, mint pl az előző munkahelyemnél, és ahogy most is van. De igazából amiért otthagynám ezt a helyet, az az, hogy egyesek annyira alpárian viselkednek, hogy már azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. A másik, hogy sokan félreértelmezik a szimpla normális/kedves/udvarias megnyilvánulásaimat és egyszerűen rám szálltak (azt az elvemet használom, hogy ameddig velem szemben valaki nem bunkó, addig Én sem, és mindenkit egyenrangúan kezelek addig, ameddig meg nem ismerem… nah lehet, hogy ezt abba kéne hagynom.) Na, meg allergiás is vagyok, és eü ügyileg ez a hely nem javít a helyzeten, de ez még nem a vészes kategória.

Egyébként akkor lenne az, hogy mindent hagynék a fenébe gondolkodás nélkül, ha érzelmileg/pszichésen/fizikailag kikészülnék, nem feltétlenül a munkahely, hanem más külső tényező miatt. De ugye az ilyen helyzeteket nem látom előre, szval lehet, hogy most minden jól megy, aztán 2 hét múlva olyasvalami történik, ami összetör, és a munka csak rosszabbítana a helyzeten. Esetleg akkor, ha valami sokkal de sokkal jobb ajánlatot kapnék.