Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Vannak itt olyanok, akikkel...

Vannak itt olyanok, akikkel gyerekként nem foglalkoztak a szüleik? Ti is ezt tapasztaltátok?

Figyelt kérdés

Kiskoromban a szüleimnél abban merült ki a nevelésem, hogy bekúrtak a tévé elé mesét nézni, esetleg ha néha valami "rosszat" csináltam, agyba-főbe vertek és ennyi. Tanulni egyetlen egyszer nem ültek le velem, sőt, ha oda mertem menni hozzájuk, hogy nem értem az egyik házi feladatot, jobb esetben üvölteni kezdtek velem, hogy takarodjak ki, mert nem hallják tőlem a tévét, rosszabb esetben ezért is megvertek.

Emiatt persze gyakran úgy mentem iskolába, hogy nem voltak kész a házijaim, mert nem értettem őket, vagy ha készen is voltak, egy csomó hiba volt bennük, mert ugye itthon senki nem ellenőrizte le, illetve magyarázta el még egyszer, ha valamit nem jól csináltam.

És így felnőtt fejjel elég megdöbbentőnek tartom a tanárok reakcióját, akiknek még véletlenül se jutott eszükbe, hogy Talán, Esetleg valami nem stimmel itthon, ehelyett tőlük is csak megalázó beszólásokat kaptam (a délutáni tanár pl. rendszeresen megsiratott, mert buta libának meg hasonlóknak nevezett az egész osztály előtt, amiért mondjuk nem tudtam a jó választ a kérdésére, a többiek meg persze kiröhögtek). Illetve valahányszor beírtunk valamit a tájékoztatóba, hogy be kell valamire adni pénzt vagy szülői lesz, stb., szó szerint rettegtem megmutatni az anyámnak, mert ő is mindig velem kezdett el ordibálni, hogy ő most honnan szedjen hirtelen X ezer forintot, meg miért vagyok ilyen drága...Mintha én tehettem volna arról, hogy az osztályfőnök kitalálta, hogy pénzt kell gyűjteni valamire. Szülőikre se járt soha, nagyon max. évi 2 alkalommal ha volt, akkor persze a tanároktól kaptam a leb4szást, hogy miért nem jár anyám szülőire, mintha 7-11 éves, alsós kisgyerekként nekem kellene a 40-es éveiben járó anyámat pesztrálnom, meg emlékeztetnem a teendőire.


Csak szerintem alkalmatlanok az ilyen emberek tanárnak? Illetve csak nekem voltak ehhez hasonló tanáraim, vagy más, akivel szintén nem igazán foglalkoztak otthon, szintén ezt tapasztalta a tanáraitól?


2020. jan. 16. 15:45
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Hasonló körülmények között nőttem fel, nekem sem tettek semmit a tanáraim, akkor sem, amikor látható verésnyomokkal jártam be. Ráadásul nekem a fő bántalmazóm anyám volt, aki maga is tanár volt, igaz más iskolában. Sajnos attól még, hogy valaki pedagógus, még nem lesz empatikus vagy jó ember.

Viszont szerencsére voltak normális, segítőkész tanáraim is, akiket tényleg érdekelt, hogy mi történik velem, bár ez már középiskolában volt, amikor már fizikailag nem bántalmaztak, csak lelkileg. Meglátszott a viselkedésemen a gyerekkorom, hiába voltak mindig jó jegyem, mert okos gyerek voltam, erősen lázadtam, csavarogtam, visszapofáztam. A legtöbb tanár ki nem állhatott, de voltak akik átláttak ezen és empátiával álltak hozzám, sokat köszönhetek nekik.

2020. jan. 16. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
61%

Velem sem nagyon foglalkoztak a szüleim, nem ült le velem tanulni soha senki, tényleg, de én valahogy mindig megcsináltam magamtól, magamért talán, vagy nem is tudom, mi volt a motivációm.

Viszont a tanári oldalról nekem is van több negatív élményem, egy, amit végzős gimisként/egyetemistaként (valamikor így nagyobb fejjel) ismertem fel, az az, hogy összetűzésbe kerültem egy fiúval. Nem tudom, melyikünk volt a hibás, tök nagy semmiség volt, nem verekedtünk, meg semmi ilyesmi. És az akkori osztályfőnökünk, mikor nem voltam ott, tartott egy csoportbeszélgetést, és az ő tanácsára kiközösítettek. A legjobb barátnőim nem szóltak hozzám, és senki más sem az osztályból, de én erről nem tudtam. Ötödikben volt ez talán. És a tanárnő sem szólt, egyszercsak megutált mindenki, és több hónap telt el így, sírtam minden nap.

Aztán a végén a "kegyelem" a részükről, hogy álljak ki és nyilvánosan kérjek bocsánatot. Megtettem. De a többiek utána sem nagyon beszéltek velem, és valahogy ki is ölték belőlem ezt az egészet, én sem akartam beszélni.

Azt bánom, hogy nem szóltam már akkor otthon.

Ez minden mostani kapcsolatomra rányomja a bélyeget, nem mondtam el soha senkinek, most írom le először. Emiatt nem maradok semelyik barátommal sokáig, egy idő után mindig újat keresek, mert tudat alatt úgymond a probléma elé megyek, és megszakítom a barátságot, mielőtt ők tennék meg, hiába fenn sem áll ennek a veszélye.

Most pedig egyetemen, tanári szakon, pszichológiai előadásokon sok mindent tanulok, és átrágom magam a régi, bennem maradt dolgokon. Szóval igen, van defektje pár tanárnak, akik addig tanárok, míg leadják az anyagot, de a gyerekekkel való bánásmód, vagy a figyelmetlenség, hogy fel kéne ismerni az otthoni zűröket.. Nyilván tisztelet a kivételnek, mert van!

2020. jan. 16. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
77%

Az a helyzet, hogy Mo-n a szociális háló nagyon gáz. A közalkalmazottak sok helyen túlterheltek és nincsenek megbecsülve. Régen sok tanár a büntetéses klasszikus módszer alapján élt, most meg már alig van új tanár és ezért hígul a szakma.

Szerintem amit tehetsz, hogy megpróbálsz minél boldogabb és teljesebb életet élni úgy, hogy elfelejted a régi dolgokat és előre nézel.

2020. jan. 16. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
84%

Ugyanígy voltam mint te.

Mikor nem vittem be a penzt amit be kellett, a tanarnak az eszebe sem jutott hogy azert nem viszem be mert nem adnak itthon mert nincs.

Ő azt hitte en direkt nem viszem be. Ja, nagyon jó erzes hogy az egesz osztaly elott egek, mert be eget a tanar hogy en nem viszem be a penzt, nyilvan direkt nem vittem be.

Amugy a tanaroknak ilyen eszukbe sem jut, hogy mivan otthon. Le allnak ordibalni mikozben otthon is csak a rosszat kaptuk.

Nagyon sok tanarnak nem lenne szabad tanarnak lenni! Istenem, hany ejszakat sirtam en at a tanarok miatt!!!!!

2020. jan. 16. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%

Velem nem bántak ennyire rosszul a szüleim, inkább a maguk bajával voltak elfoglalva, mert apám ivott. Anyukám sokszor segített a tanulásban is, engem érzelmileg hanyagoltak el. Ettől extrém módon visszahúzódó és csöndes lettem és mindig mindenkinek próbáltam megfelelni, a tanárok emiatt sokszor adtak 4-est a magatartásomra, mert "passzív" vagyok. És sokszor hallottam, hogy legyél ilyen, mint a XY, aki... vagy nézd Z-t, aki tegnap is blabla...

Az én általános iskolás tanáraim nagy része csak a tanagyagot tudta leadni, de még ezek voltak a jobbak, mert ezek békén hagytak. De én nem értem, hogy egy tanár hogy nem tudja felismerni, ha egy gyereknek otthoni problémái vannak. Vagy inkább nem akarja látni.

2020. jan. 16. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat! Igen, ez is benne lehet a pakliban, hogy bár a tanárok látják is, hogy valamelyik gyerek problémás családban él, kényelmesebb lehet úgy tenni, mintha minden rendben lenne és mintha a hülye gyerek lenne a hibás azért, mert nem tanul, nem ír házikat, esetleg kifogásolható a viselkedése, stb., mint intézkedni.

Egyébként ironikus módon velem is szinte csak az általános iskolás tanárok viselkedtek így, közülük is leginkább az alsós tanárok. Amikor alsós voltam, rengeteg tanártól hallgattuk, hogy jajj de jó dolgunk van és de rossz lesz majd nekünk, ha elmegyünk gimibe, esetleg egyetemre, majd dolgozni, mert hogy ott mennyivel szigorúbbak, meg milyen sokat kell tanulni. Ehhez képest én pont az ellenkezőjét tapasztaltam, azaz minél feljebb kerültem a "ranglétrán", annál kevésbé frusztrált emberek tanítottak és annál normálisabb, emberségesebb környezetben voltam. Szívem szerint ilyen embereket, mint az általános iskolás alsós tanáraim, nem is engednék gyerekek közelébe, főleg kisgyerekekébe nem.

2020. jan. 16. 18:03

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!