Miért jó, miért élmény a csúfolódás annak, aki csinálja?

Lelkileg próbál keresni olyat, akit önmaga előtt alázhat, így szerezve pillanatnyi önbecsülést magának.

A gyengeség jele, nagyon szenvedhet aki ezt csinálja.

Ez egyfajta hierarchia kiépítése. Ha mást csúfolok akkor nem én leszek a létra legallján.

Viszont ha valaki magabiztos akkor nem ilyen módszerrel kerül "feljebb".

Illetve ha valaki nem reagál a csúfolásra akkor elég gyorsan elveszti az erejét.

Élmény? IGEN! Élmény!

Olyan ez mint a káröröm.

(Szokták mondani: A legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység.)

Sokat gondolkodtam azon, mitől is jó a káröröm, hiszen mások baján örülünk, és ez azért nem OK.

Aztán rájöttem. Önmagunkban a legnagyobb fájdalmat a szégyenérzet okozza. Ettől mindenáron szeretnénk szabadulni. S mentálisan az egyik leghatékonyabb mód erre a "kivetítés" (projekció), azaz annak az átélése, hogy valaki más a miénknél nagyobb szégyent él meg. Annak a tudata, hogy más szégyelli magát, - ösztönösen - egy jó érzést okoz, és a mi szégyenérzetünket enyhíti. Ez NEM egy tudatos, nem egy logikus dolog, hanem így működik az ember, ilyen érzése támad, még akkor is, ha tudatosan ezt önmagában elítéli. Kell is hozzá ez a jó érzés, mert a tudatos megítélés és az érzés egymással ellentmondásban van ilyenkor, ami további feszültséget kelt, melyet oldani kell valamivel.

Az agyunk ilyenkor egy dopamin-lökettel jutalmaz meg (dopamin: "boldogság hormon") egy pillanatra, amit - ha odafigyelünk akkor - észlelhetünk is. Viccelődés, gúnyolódás közben is ez történik.

Ráadásul ez energiát is ad más cselekedetekhez is, ami különösen fontos, amikor alacsony az önértékelésünk, és nehezen fogunk bele valamilyen komolyabb feladatba.

Tehát, az örömérzet mellett ez egy energianyerési módszer, ami az állatvilágban az agresszió, s itt ez az agresszió mentális formában zajlik embereknél.

Itt nem részletezett okokból (ténylegesen a bőség adta jóléttől) az emberiség nagy hányada küzd az alacsony önértékeléssel. Nem véletlen tehát ennek a formának az elterjedte, amely közismerten nem más, mint az, amit trollkodásnak hívunk. Mások leértékelésével, értelmi állapotuk megkérdőjelezésével ők nem bántani akarnak, hanem energiát nyerni, amelyet ösztönösen alkalmaznak, s általában a szülői mintát követve (a szülők is ezt csinálták velük, szintén energianyerés céljából, ösztönösen).

Ezt én sem értem, szerintem a saját sz*r életét vetíti ki másokra, vagy figyelemre vágyik.

Ezek amúgy lelkisérült emberek, nálunk is van egy olyan lány az osztályban, aki szinte mindenkivel flegmán és ocsmányul kommunikál, kevés a kivétel, akivel néha normálisan.

Tavaly az első félévben nagyon rám volt szállva, egyfolytában kicikizett, kiröhögött mindenért, mindig mindenért rám szólt, azaz egyszóval csesztetett, na :D

Már azóta hálistennek abbahagyta, úgyhogy már nem is beszélünk szinte.

60 éves elmúltam, de sohasem sikerült csúfolódással sem kikezdeni velem, sem az önbizalmamat csökkenteni, mert Édesapám mondása jutott mindig eszembe:

"Aki csúfolódik az buta, aki magára veszi még butább!" Nem alacsonyodtam le odáig soha, hogy magamra vegyem...