Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Nem igazán érzem magam jól a...

Nem igazán érzem magam jól a gimiben, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Előre is leszögezném, hogy a tanulás részével nincs bajom, nagyon szeretek tanulni, mindig lelkiismeretesen felkészülök, a minimum az, hogy megtanulom az elvárt anyagot. A tanáraim is nagyon kedvesek, meg egy kicsit szigorúak is, szóval velük sincs semmi gondom. Viszont az osztályközösséggel van, meg persze magammal is, bennem is van hiba. Legjobb barátnőmmel egy osztályba járunk szerencsére, így nem nagyon kellett ismerkednem, mert én nem vagyok egy ismerkedős fajta. Viszont még lett 3-4 barátnőnk, úgyhogy már 6-an vagyunk a 'csapatban'. Különbözünk egymástól pár dologban, ezek ellenére jól megvagyunk egymással. De az osztály többi részével kb. 1 szót sem beszélek, eléggé elklikkesedett az osztály, már a verébtáborban kialakultak a kis csapatok! Bár a nagy részükkel nem is szeretnék szóba állni, mert eléggé másak tőlem. Nem éppen veszik komolyan a tanulást, beérik a puskázással és a leséssel, a buli, meg a pasik a lényeg, és persze a piálás. Persze én sem vagyok tökéletes, ha nincs a barátaimmal közös óránk, akkor általában csendben vagyok, vagy váltok 1-2 szót mással. A fogorvoshoz is mikor megyünk pl. akkor végig csöndben vagyok. Nem tudom, mit mondhatnék a többieknek, jól megvannak egymással, és már kb. megszoktam, hogy csak pár emberhez szólok. Persze ez csak néha szokott zavarni, pl. most, hogy lassan évnyitó lesz. Valamint nálunk az első hét végén van az osztálykirándulás, amire semmi kedvem sincs menni, kivételesen a programok miatt sem, mert az egész ilyen túrázós, hegymászós dolog, 2 napig ezt csinálni nekem azért kicsit sok, bár alapvetően nincs bajom a sporttal, mozgással. Egyébként ha felelek, vagy prezentációt adok elő az osztály előtt, akkor kicsit sem izgulok, magabiztosan, jól megfogalmazva, határozottan, nyugodtan adom elő magam. Eléggé maximalista vagyok, és szeretek ötöst kapni. :)

17/L


2013. aug. 21. 00:13
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Velem is ugyanez volt a helyzet, csak az akkori barátnőmmel az osztályból egy hülyeség miatt megszakadt a kapcsolatom és egyedül maradtam utolsó évre. A felvételi szempontjából jó volt, volt időm tanulni, elég maximalista vagyok én is. Meg találtam máshol barátokat szerencsére, sosem maradtam teljesen egyedül.

Az iszákos osztálytársaim nekem sem jöttek be. Nem azzal volt a baj, hogy néha ittak, hanem azzal, hogy semmi normális céljuk nincs az életben, komolytalanok, éretlenek, semmibe veszik azokat, akik picit is mások. Nem nagyon tudtam mit kezdeni velük, eléldegéltünk egymás mellett és alig vártam az egyetemet. :D Szerintem örülj neki, hogy vannak barátaid az osztályból. Nem kell mindenkivel jóban lenni. Az egyetem biztos neked is jobb lesz. 20L

2013. aug. 21. 00:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 Mátyás3 válasza:
71%
Nem akarok undok lenni, de a gimnázium nem arra van, hogy ott jól érezzed magad, hanem h tanuljál, ha jól érzed magad az csak plusz. Hidd el a diákok 80%-a nem érzi jól magát a suliban, még ha nem is mondja.
2013. aug. 21. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy arra való, hogy tanuljak, de ezek kívül van osztálykirándulás, diák nap stb. ahol nem a tanulás a lényeg.
2013. aug. 21. 18:45
 4/6 anonim ***** válasza:
48%

Mert akkor mégis mire való a gimi ha nem arra hogy élvezd? Mikor fogod élvezni később az életet? Amikor a fősulin/egyetemen majd még többet kell tanulni, vagy amikor gyereket szülsz és ki se látszol a pelenkákból?

Szerintem próbálj megváltozni egy kicsit. Lazíts! Ahogy olvasom nagyon jó tanuló vagy. Ez alapból nem gond, de mások könnyen féltékenyek lehetnek a te jó jegyeidre, még akkor is ha ezt nem mutatják ki. Mivel gondolom színötös vagy mindenből és úgy állsz hozzá a dolgokhoz, hogy nem is akarod megismerni a többi osztálytársadat egyértelműen az a véleményük rólad hogy stréber vagy. Szerintem kicsit nyisd ki a szád. Írtad hogy te se vagy tökéletes. Nos fel kell hívnom a figyelmed arra, hogy attól semmikép se leszel tökéletes ha osztályelső vagy, de nincsenek barátaid, meg olyanok akik esetleg tisztelnek, felnéznek rád. Senki sem tökéletes.

Bulik, pasik, piálás. Szerintem a mai világban egyszer neked is ki kéne próbálnod mindezt. Nem leszel tőle se több se kevesebb. De az, hogy lenézel másokat, azért mert boldogok, - ami rólad nem mondható el per pill - és tudnak élni, nem segít kicsit sem! ;)

Amúgy asszem kicsit nagy az arcod.

Én abba a bizonyos buli, pasi kategóriába tartozom az én osztályomban ( vagyis most megyek majd gimibe, de eddig oda tartoztam és hidd el még inkább oda fogok majd) és nálunk is voltak hozzád hasonlók. És utáltuk őket, mert ha hozzájuk szóltunk nem mertek megmukkani sem, de ha a tanárnak kellett szónokolni ötösért, úgy szavalt mint a kisangyal. Mindenből ötöse volt és tudtuk hogy marha büszke magára amiért jobbak nálunk a jegyei. De kit érdekelnek a jegyek?

Ami érdekel abból mindig is ötös voltam. Ami nem az erősségem, azt pedig úgysem kamatoztatom a jövőben. Nekünk "bulizósoknak" valahogy így forog az agyunk.

ha pedig vannak és persze vannak, akik semmiből sem készülnek és folyton csak puskáznak. Nos az nem a te dolgod.

Ha nem is próbálod bennük meglátni a jobbat, ők miért szimpatizálnának veled?

2013. aug. 21. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Egyáltalán nem tart senki sem strébernek, nem vagyok szín ötös, kémiából pl. 3 vagyok. Az enyhe túlzás, hogy nincs barátom, hisz az osztály ötöde a baráti csapatomhoz tartozik. A bulis csapat tagjai 2-3-as tanulóak, és mindazonáltal házit sem írnak, viszont ha megkérnek, akkor én segítek nekik, és elmagyarázom az adott anyagot. Viszont másról sem hallom őket beszélni, mint hogy x, y milyen egy szánalmas, milyen buli lesz, mennyit ittam, cigiztem, rettentően menő. Én nem akarok az osztály közepe lenni, viszont azt nem bánnám, ha a barátnőimen kívül más barátom is lenne. Lehet valakinél menő, hogy mindenhez hozzászól, meg beszólogat órán, kibeszél másokat a háta mögött, de én nem vagyok ilyen szemét típus. Azért sem járok el bulizni, ugyanis az nem az én stílusom, inkább kiülünk valahová, kávézóba, mekibe stb. beszélgetni. Én nem bánom, hogy ilyen vagyok, és később sem fogom, még is csak én tudom a legjobban, mi a jó saját magamnak. Ha valakinek az a jó, ha most bulizza szét az agyát, hát tegye azt, én nem vagyok olyan stílusú ember.
2013. aug. 21. 20:20
 6/6 anonim ***** válasza:
0%

Egyáltalán nem tart senki sem strébernek, nem vagyok szín ötös, kémiából pl. 3 vagyok. Az enyhe túlzás, hogy nincs barátom, hisz az osztály ötöde a baráti csapatomhoz tartozik. A bulis csapat tagjai 2-3-as tanulóak, és mindazonáltal házit sem írnak, viszont ha megkérnek, akkor én segítek nekik, és elmagyarázom az adott anyagot. Viszont másról sem hallom őket beszélni, mint hogy x, y milyen egy szánalmas, milyen buli lesz, mennyit ittam, cigiztem, rettentően menő. Én nem akarok az osztály közepe lenni, viszont azt nem bánnám, ha a barátnőimen kívül más barátom is lenne. Lehet valakinél menő, hogy mindenhez hozzászól, meg beszólogat órán, kibeszél másokat a háta mögött, de én nem vagyok ilyen szemét típus. Azért sem járok el bulizni, ugyanis az nem az én stílusom, inkább kiülünk valahová, kávézóba, mekibe stb. beszélgetni. Én nem bánom, hogy ilyen vagyok, és később sem fogom, még is csak én tudom a legjobban, mi a jó saját magamnak. Ha valakinek az a jó, ha most bulizza szét az agyát, hát tegye azt, én nem vagyok olyan stílusú ember.


1. De. Ha nem is mondják ki, attól még strébernek tartanak.

2. Az előbb még arról panaszkodtál hogy neked alig van barátod, mostmeg nagymenőzni próbálsz az osztály ötödével? Örülj neki hogy ilyen kevesen vagytok az osztályban. Az nem menő ha öt ember a barátod. Az annál inkább ha vannak igaz barátaid plusz nyalja a segged az összes.

3. Ha kérnek elmagyarázod nekik az anyagot? Ez komoly? Nem veszed észre hogy totál kihasználnak?

4. Hogy milyen buli lesz meg hogy mennyit ittak alap. Mivel te ehhez nem fogsz tudni hozzá szólni még jódarabig, itt a második ok amiért nem fognak beszélgetni veled.

5. Ha hiszed ha nem, a bulizós srácok napközben ugyanúgy beülnek egy kávézóba vagy bárhová.

6. Tudod mi a legjobb neked? Ha tudod miért teszel fel egy ilyen kérdést, hogy mit tegyél? Ha tudod, akkor tudod.

7. Mivel te nem vagy az agyadat szét bulizós ember képtelenség hogy beszéljenek az osztály csicskájával aki megírja a házijukat és a popsikájukat is kinyalogatná pár szóért.

Ne várd el, hogy minden körülötted lévő változzon. Inkább te.

2013. aug. 21. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!