Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Baj, ha csak olyannal akarok...

Baj, ha csak olyannal akarok igazán jóba lenni, akivel tényleg jól érzem magam?

Figyelt kérdés

Ha van egy olyan barátnőm, akivel mindent megbeszéltünk, szinte mindent tud rólam, de mostanában rájöttem, hogy elég gyakran azt érzem mellette, hogy hülyének néz, semmibe veszi azt amit gondolok, mit tegyek?

Már azon gondolkodtam, hogy megszakítom vele a kapcsolatot, de nem tudom, hogy jó döntés lenne-e.


Csak szeretnék olyan emberekkel lenni, akik elfogadnak úgy, ahogy vagyok és legfontosabb, hogy ne érezzem mellettük úgy magam, mintha egy kis hülye lennék csak.


Régen /alapiskolába/ mindig az volt, hogy mindenkinek meg akartam felelni. Elviseltem azt, ha valaki olyan van mellettem aki főnökösködő, és aki mellett úgy éreztem, mintha egy senki volnék. Ezért mindig nagyon visszahúzódó voltam. Mikor elkerültem középiskolába, bekerültem egy más társaságba és végre volt olyan barátnőm, aki mellett nem éreztem ezt. De akkor még mindig megmaradtam annak a félénk, csendes embernek. Egy ideje viszont ez elkezdett zavarni, hogy ilyen visszahúzódó vagyok. Minden erőmmel próbálok kilépni ebből és most végre úgy érzem, hogy sikerült változnom, persze még mindig nem vagyok teljesen elégedett, de örülök, hogy látom a fejlődést. És most már szerencsére van jó pár ember, aki mellett önmagam lehetek és úgy érzem, hogy én is vagyok valaki.

És nem szeretnék újra abba a hibába esni, hogy olyan emberekkel legyek, akik mellett senkinek érzem magam.


Nem tudom, hogy most velem van a gond, hogy ezt érzem?

Félek, hogy rossz döntést hozok és eldobok magamtól egy olyan embert, aki akár igaz barátom is lehetne. De mit tehetnék, ha egyszerűen így érzem magam vele?



2013. aug. 16. 23:30
 1/5 anonim válasza:
100%
Hát én először vele megbeszélném a dolgot. Elmondanám, hogy ezt érzem, hogy nem akarom elveszteni de lehet, hogy ezen lehetne változtatni. Ha tényleg mindent megbeszéltek, akkor ezt is meglehet és ha igaz barátok vagytok akkor helyre fog állni ez a dolog :)az én barátságomban is voltak csomószor megbeszélendő dolgok hol egyik félről hol másikról. Fontos tisztázni a dolgokat és fontos az őszíneteség és a bizalom ezek nélkül egy barátság sem működőképes
2013. aug. 16. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Én ugyanígy voltam és vagyok, mint Te. Igen, olyan emberek társaságát keresd, akik mellett önmagad lehetsz, kibontakozhatsz és jól érzed magad. Egy életünk van azt tedd, ami neked a legjobb!
2013. aug. 16. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Igazad van és meg is mondtam neki, hogy sokszor ezt érzem mellette. Erre felháborodott és ellenem fordította amit mondtam, mert elkezdte, hogy ezért ennyi erővel ő most megsértődhetne, mert rosszul esik neki, hogy én így érzem vele... Szóval egyáltalán nem akarja elfogadni azt, hogy én ezt érzem mellette, bele se akar gondolni, hogy miért lehet ez, hogy talán ő se tökéletes...
2013. aug. 16. 23:41
 4/5 A kérdező kommentje:

2. válaszoló

Igazad van. Teljes mértékben egyetértek. Köszönöm a választ.

2013. aug. 16. 23:44
 5/5 A kérdező kommentje:

Most belegondoltam, hogy milyen lenne, ha nem beszélnénk többet és annyira nem ráz meg a dolog. De lehet csak azért van, mert most mérges vagyok.

Viszont lehet, hogy csak azért nem akarom megszakítani vele a kapcsolatot, mert félek, hogy egyedül maradok, mert nincs hű de sok barátom.

2013. aug. 16. 23:46

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!