Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Mire jó, ha így viselkedik velem?

Mire jó, ha így viselkedik velem?

Figyelt kérdés

Tudniillik nagyon jó vagyok matekból és idén mentem kilencedikbe. A tanárom folyamatosan mindenféle szivatós kérdést tesz fel nekem és ha netán akárcsak egy kicsi hiba is van benne, olyanokkal hozakodik elő, hogy jó akkor legközelebb rosszabb jegyet fogok kapni emiatt. Egy az, hogy amire nem pontosan tudom a választ vagy nem tudom, azt nem tanultuk még. Kettő pedig az, hogy olyankor egész végig úgymond megvan rám sértődve és tudomást sem vesz rólam, vagy bunkózni kezd. Vagy ha éppen segíteni szeretnék az egyik osztálytársamnak, olyanokat kezd el mobdani, hogy na már megint okoskodok meg próbálok úgy tenni, mintha annyira de nagyon okos lennék.

Azon kaptam fel legjobban a vizet, hogy ma iratott velünk egy dogát. Igazándiból ennek semmi jelentőssége nincs, de azért kaptunk rá jegyet és nálam direkt belekötött, hogy már pedig ezt ígyis meg úgyis lehetett volna csinálni, de ő egy másik megoldásra gondolt (pedig az enyémmel sem volt semmi probléma amúgy).



15/F


2016. szept. 8. 16:45
 1/4 anonim ***** válasza:
Majd rá un.
2016. szept. 8. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Ez a tanar komplett idiota. Beszeld meg a szuleiddel es az igazgatoval, hogy szabdekosan kotekedik, provokal teged. A viseljedesevel az ambiciodat is leepiti.
2016. szept. 8. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
50%
lehet szerelmes volt régen apukádba.
2016. szept. 8. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Lehet beléd szerelmes. Mond neki, hogy te egy jótanuló, rendes gyerek vagy, aki szereti a matekot, és éppen ezért beszéljen veled tisztességesen ez a nő. És ha valami baja van veled, akkor azt beszélje meg négyszemközt.
2016. szept. 9. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!