Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Ebben a helyzetben kinek van...

Ebben a helyzetben kinek van igaza?

Figyelt kérdés

Most vagyunk 8. osztályosak. Nálunk hagyomány az iskolában, hogy van egy est az utolsó héten, ahol a ballagó nyolcadikosok műsort adnak a szülőknek, tanároknak. Erre szokás csinálni úgynevezett "osztályfilmet". Ez többnyire képvetítés meg ilyesmi, de mondták, hogy régebben videókkal készültek.

A mi osztályunk is eltervezte, hogy videót készít, februárban született meg az ötlet. Kénytelen kelletlen én lettem a szervezője ennek(, de néhány osztálytársam is segített, mivel pl.: mi szoktuk csinálni az osztályműsorokat, osztályprogramokat, segítünk iskolai rendezvényeken, stb.) Egyik szünetben, mikor a tanár nem volt a teremben, elkezdtük megbeszélni, ki mit szeretne meg ilyesmi. Az ofő bejött a terembe, lecseszett minket, leküldött mindenkit az udvarra, nekem még azt mondta, hogy inkább beszéljük meg a magyartanárral (aki a másik osztály ofője). Mi nem beszéltünk vele, mert nem az ő dolga, nem a mi osztályfőnökünk.

Az évfolyamtársaim már el is kezdték forgatni az ő videójukat, május felé mi is neki akartunk látni. Bár akadtak fennakadások, valahogy sikerült az osztálynak megegyeznie az ötleteket illetően.

Erre a múlt héten az osztályfőnök behívatott engem meg azokat az osztálytársaimat, akikkel szervezni szoktunk.

Először rákérdezett a videóra, hogy miket akarunk csinálni benne (azért is volt fura, mert eddig le se sz*rta az egész osztályt, meg az osztályfilmet). Mi elmondtuk a gondolatainkat, ő pedig leszólt mindent, mondván "Nekünk nincsenek ehhez megfelelő eszközeink" (kamera, vágóprogram).Holott az infótanár külön megígérte, hogy használhatjuk a suli felszerelését!

Előállt egy egyébként nem rossz képvetítéses ötlettel, mi kénytelenek voltunk bólogatni rá. Ő viszont teljesen úgy adta be az osztálynak, hogy mégis mi, az általában szervezők akarjuk így, meg látszott, hogy le akarja velünk tudni az egészet. (Az a vicc, hogy a másik osztály ofője, konkrétan azt sem tudja, hogy ők mivel készülnek.)

Én burkoltan elmondtam, hogy ez nagyon nem jön be nekünk, meg nem tetszenek a tervei. Lehet, hogy kicsit tiszteletlen voltam, viszont az osztályunk tényleg nem fogadta jól a változtatásokat.

Rendesen össze is ugrasztotta az osztályt, mindenki a másikat hibáztatja a hülye változtatásai miatt. Szülőértekezleten olyanokat mondott rólam, hogy bomlasztom a rendet, meg lázítom(?) a többieket, holott én csak elmondtam a véleményem. Kinek van igaza? Mit kéne csinálni?



2017. máj. 22. 18:52
 1/4 anonim ***** válasza:

Az a ti estétek, nektek kéne eldönteni, hogy mit szeretnétek.

A videós ötlet nekem is jobban tetszik.

Nálunk az ofő tavaly belement mindenbe, nem értem, hogy a tiétek miért nem, ha ez a ti napotok.

Szerintem beszéljetek az osztállyal, ofő nélkül, majd kérdezze meg mindenki otthon, hogy zavarná-e őket, ha nem az ofő ötlete valósulna meg.

2017. máj. 22. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Tudod, számunkra eldőlt, hogy az ofő ötlete nem a legjobb. Az a legrosszabb, hogy az ő terveit kell megcsinálni, mert nem bírja az osztályt, így is sokat szívat minket, mióta pedig elmondtam a véleményem, azóta egyre rosszabb...
2017. máj. 22. 19:05
 3/4 anonim ***** válasza:

Sok lúd, disznót győz;)


Rólatok szól e dolog?...igen.

Ti csináljátok és magatokért-magatokról?...igen.

Az osztályban mindenki ezt akarja...igen? Akkor be az igazgatóhoz és elmondani, hogy ezt ti így akarjátok és így fogjátok, nem úgy.


Normálisan megbeszélhető ez az igazgatóval szerintem ( 20-30 gyerek egységes véleménye-akarata mérvadó és nem vita tárgya, ha semmi kivetendő nincs benne), de néha ki kell kerülni a tuskókat, mert nem lehet másképpen.

Durcizni fog bizonyára az ofő, de le van sz@rva, otthon csessze el más egyszeri ünnepét az életben.

2017. máj. 22. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:

Számomra egyértelműen neked / nektek, csak vannak ilyen minihitler személyiségű tanárok, akik szeretnek direkt szemétkedni. Én lehet, megkeresném a másik ofőt és/vagy az igazgatót, esetleg szüleiddel együtt, hátha úgy hatásosabb (mármint az igazgatónál).


Én egyébként simán bejátszanám azt, hogy leforgatjátok az eredeti videót, azt adjátok oda a lejátszáskor, és amikor elkezdődik, lehet vágni a kamu csodálkozó fejeket, hogy hopppá, azt hittük, nem ez van rajta.

2017. máj. 23. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!