Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Nem fürdik a kolis szobatársam...

Nem fürdik a kolis szobatársam, nem bírom már?

Figyelt kérdés

Na szóval, egyetemi koli, 2 személyes szoba, lány szobatársak. A szobatársam 3 hónap alatt 4szer fürdött, abból 2szer én kérdeztem meg tőle, hogy hahó te nem mész fürdeni, és még megsértődött jól bebaszta a fürdőajtót. Volt már olyan hogy a 4. napos már amúgyis agyonizzadt cuccait még felvette 5. nap is. Most már néha fürdik, de ugyanugy visszaveszi a büdös ruháit, hozzátenném, hogy nem is szőrtelenít illetve nem is használ dezodort, valamint akkor sem fürdik ha éppe női hete van. Ezen felül dugdossa a szemetet mindenhova a szobába, már többször találtam több hetes penészes kajákat itt-ott, a 2 hetes tamponos szemetét nekem kellett kivinni mert már nem bírtam a szagot.

Ha ez nem lenne elég, egész éjjel járkák ki-be a szobából, egyszer kiviszi a laptopját, aztán behozza, aztán kiviszi, aztán visszajön a telefonjáért stb... Ezen felül még nappal sem lehet kibírni, mert folyamatosan eszik, de úgy, hogy folyik a nyála..tudom ez most így fura, de így van, fröcsög a kaja a szájából, nyáladzik, ha be dugva a fülesem és szól rajt a zene még úgy is durván hallom.

Év elején megbeszéltük, hogy zavar ahogy eszik mert alapból ő kérdezte meg h zavar-e én meg mondatm h eléggé, mert mindenki tud normálisan enni. Azóta ha látja, hogy idegesít, akkor mégjobban rákezd... Nem tudok áthívni senkit magunkhoz, mert folyamatosan büdös van. Akárhányszor le akarok oltani mindig lebeszélem róla magam, pedig tudom, hogy direkt csinál már mindent mert tudom mert látszik rajta (arról nem beszélve hogy folyamatosan les a szeme sarkából, lesi mit csinálok, mit beszélek ha véletlenül telefonálok, akkor bedugja a fülest de nem hallgat semmit, tehát hallgatózik)... Pedig csak magammal baszok ki, hogy nem szólok neki erélyesebben vagy ordítom le a fenébe



2018. febr. 19. 18:11
1 2
 11/19 Metionin ***** válasza:
100%

Nekem hálazégnek nem volt ilyenem de egyik haveromék harmadiknak kaptak egy srácot a szobába aki ilyen volt. Konkrétan a haja összeállt a zsírtól, az volt a hobbija hogy az amúgy is gyér, kajától zsíros szakállátt tépkedte és szórta szét maga mellé. Kb. havonta váltott ruhát de ennél ritkábban fürdött. A hónalja tömegoszlató fegyver lehetett volna a tüntetéseken. Haverék körbejárták a seniorokat, a kollégiumi bizottságot, az igazgatót de mindenhol azt a választ kapták hogy nem rakhatják ki, csak cserélni lehet de értelemszerűen nem volt egy olyan szoba sem, ahová a lakók ingyen görényt szerettek volna. Végül a fiúk egyik nap elkapták vagy 4-en és megfürdették. lefogták, megmosták a haját meg minden. A srác utána megsértődve bár de legalább hetente egyszer megtisztálkodott.

Ebből ihletet merítve, mivel lefogni gondolom egyedül nem bírnád a csajt, javaslom hogy szerezz 1-2 vödröt, tegyél az egyikbe hipós vagy más fertőtlenítős vizet, a másikba hideget és egy jól megválaztott pillanatban egymás után öntsd rá a csajra. Ha nem is kap ihletet a fürdésre, hátha úgy megsértődik hogy kiköltözik tőled.

2018. febr. 19. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
100%

Én is a csatlakozom a 8-10-11 -es válaszadóhoz.


Aztán, majd írd meg mi lett. :D

2018. febr. 20. 05:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
100%
Anno 4 évig én nővérszállón laktam.Teljesen naiv elképzeléseim voltak arról, hogy eü-i dolgozónál alap a tisztaság.Az ott töltött évek beigazolták, hogy tévedtem.Több fiatal nővér is volt, aki ba..szott a rendre, tisztaságra.Az egyik a 40 fokos melegben leizzadva ment a pasijához randira, mondanom sem kell dőlt utána az izzadságszag...elviselhetetlen volt.Kellet vagy 3 óra mire kiszellőztettem utána.A másik is nagyon pedánsnak, okosnak, műveltnek hitte magát, de a saját és a környezete higiéniájára magasról tett.Utána a közös WC olyan volt, mint a hajléktalanszálló..Kikenve az ajtó, a fal, a WC ülőke sza..rral, menstruációs vérrel, az otthagyott kuka mellé dobott tamponokról, betétekről már nem is szólva..És ez a "nő" aerobikra járt, mindig a legdivatosabb ruhákat vette magának.De minek, ha mellette meg igénytelenebb volt, mint egy disznó?Sokszor elképzeltem, hogyha a betegei tudnák a sebészeti ambulancián, hogy ki látja el a sebeiket, menten elrohannának.Szégyen, de vannak ilyen igénytelen emberek..Szerencsére az én szobatársammal nem voltak ilyen gondok, de ez a két ember hát....pffujj!
2018. febr. 20. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 A kérdező kommentje:

Azta, az sem semmi jézus szegény


Hát képzeljétek nem bírtam tovább és megmondtam neki a magamét...

2018. febr. 20. 09:24
 15/19 anonim ***** válasza:
100%
Mit reagált?
2018. febr. 20. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 Metionin ***** válasza:
100%

Jól tetted, ideje volt! Mit mondott a csaj?


#13 hasonlóan omlottak össze a naiv elképzeléseim a koliban. Amikor az egyik mindig szép, tökéletes, ruhában, tökéletes sminkben flangáló királykisasszonyról kiderült hogy nem mos kezet budi után és hogy egyike azoknak, akik a menstruációs vérükkel absztrakt festményt csinálnak a wc-ajtóra.

2018. febr. 21. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
100%
2020. márc. 20. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:

Mi lett belőle, kérdező? Változtatott a szobatársad és gyakrabban fürdik, normálisan eszik, stb.?


Elvégezted az egyetemet?

2020. okt. 1. 02:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim válasza:
100%
Fogj egy vödör vizet és borísd rá a gecoba
2020. okt. 1. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!