Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Hogyan kezeljem az osztálytalá...

Hogyan kezeljem az osztálytalálkozón ezt a helyzetet?

Figyelt kérdés

Középiskolás szerelemről van szó, 6 évig tartott. Nekem ő volt az első igazi barátom, neki tudom, hogy nem én voltam, de az akkori leghosszabb kapcsolata volt.


Sajnos egyik napról a másikra szakadt meg a kapcsolatunk, részben miattam, mert dühös voltam.


A baráti társaságunk sokáig közös volt, néha kérdezgették, hogy szoktam-e vele beszélni, de mindig mondtam, hogy nem. Így egy idő után ezek a kérdések elmaradtak.


A szakítás után kb 1-1,5 évvel visszaállítottam a Messenger beceneveket az eredeti névre. Akkor kezdtem el ismerkedni a jelenlegi párommal és nem akartam, hogy ez bármikor is rossz érzést keltsen benne, ha esetleg előkerül.

Az illető erre 3 ponttal reagált, én semmivel.


A szakítás óta nem is találkoztunk, de online se volt semmi interakció azon kívűl, hogy ismerősök vagyunk.


Hamarosan osztálytalálkozó lesz és elkezdtem szorongni a találkozástól.


Félreértések elkerülése végett mondom, hogy nem akarom vele feleleveníteni a régmúlt eseményeit. Jelenleg várandós vagyok, nincs probléma a kapcsolatunkkal sem.

Úgy tudom, hogy neki azóta sem volt komolyabb kapcsolata, dolgozik, szórakozik.


Jó volt az osztályközösségünk biztosan megöleljük egymást a találkozáskor, vagy esetleg a várandósság miatt többet kérdeznek a magánéletemről.


Félek, hogy kellemetlenül érezném magam előtte, azt sem tudom mit mondhatnék neki. Fura lenne megölelni vagy az érzéseimről beszélni vele. El sem tudom ezt képzelni.

Másrészt nem akarom, hogy ez a feszültség érezhető legyen. Jól akarom érezni magam aznap, de nem szeretném elrontani más napját sem. Gondolkoztam azon is, hogy inkább nem mennék, viszont bunkóság lenne már lemondani.


Aki volt hasonló helyzetben, az hogy kezelte?



2022. aug. 27. 01:30
 1/7 A kérdező kommentje:

Azt elfelejtettem leírni, hogy csak a vele való találkozástól félek.

Van egy másik exem is, akivel jóval rövidebb ideig tartott a kapcsolatunk (csak néhány hónap) és előtte nincsenek gátlásaim. Később vele együtt jártam főiskolára is, de soha nem éreztem kelletlenül magam a jelenlétében, mai napig beszélünk, ha úgy adódik.

2022. aug. 27. 01:35
 2/7 anonim ***** válasza:
96%
Mint az érett felnőttek: ami volt, elmúlt, ő csak egy régi ismerős, akinek köszönhetsz szebb és csúnyább emlékeket. Pont.
2022. aug. 27. 02:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
73%

Nem igazán kell kezelni a helyzetet, mert nincs. És remélhetőleg nem is lesz, hacsak nem bugyog fel benne valami sértettség, de akkor is remélhetőleg kezelni tudja egy terhes nő láttán.

Meg fogja kérdezni valószínűleg , hogy hogy vagy, és ennyi, egyáltalán nem vár tőled kitárulkozást, esetleg megkérdezi, hogy mi lett volna ha akkor ott nem úgy alakul, nyilván erre lesz válaszod.

Én voltam úgy osztálytalálkozón, hogy volt ott exem, és egyetlenül, és nagyon furcsán a nejét is elhozta, senkinek eszébe nem jutott. Szerintem a feleségének fogalma sem volt arról, hogy annó közünk volt egymáshoz, jót beszélgettünk, fel sem merült; nekem szólt néhány mondat az extől eltettem, szemem nem rebbent. Ha te nem csinálsz ügyet belőle, neki lehetősége sincs!

2022. aug. 27. 03:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
3%

Ezekszerint mégse tudtad lezárni vele a kapcsolatodat

. Azt, hogy ő hogy érez más kérdés, de te biztosan nem vagy rajta túl teljesen.

Régi szzép emlékeket ezekszerint a mostani, aki teherbe ejtett nem tudta feledtetni, csak valamennyire pótolni .

Szűrd össze vele a levet, még egyszer .

2022. aug. 27. 05:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

Jézus, a 4-es válasz... :D

Ne aggódj szerintem, ahogy a többi válaszadó is írta, nincs helyzet, nincs miről beszélni. Valószínűleg lesz egy kis chit-chat, megkérdezi, hogy vagy, te visszakérdezel, ő is jól van és csókolom. Teljesen érthető, hogy izgulsz és szorongsz, hiszen ő egy meghatározó ember volt az életedben. A dolgok alakultak ahogy, azon már nem lehet változtatni. Ne görcsölj rá, szerintem legyél kedves vele ugyanúgy, érett felnőtt nőként kezeld a dolgot, lehet, hogy ő is feszeng kicsit. Illetve lehet, hogy el sem megy az osztálytalálkozóra. Azért majd utólag meséld el, hogy hogy sikerült. Hajrá :)

2022. aug. 31. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:

A hétvégén meg is történt a találkozó.

Utólag nem volt semmi extra. Azt éreztem, hogy neki is kényelmetlen valamelyest a helyzet, de szerintem mindketten jól kezeltük.


Kettesben nem maradtunk, de amikor beszéltünk mindketten megmaradtunk a felszínes kérdéseknél.

A barátok is nagyon empatikusak voltak, mert a régi sztorizgatások során soha nem emelték ki, hogy mi valaha is többek lettünk volna egymásnak.


Egy idősebb tanárnő volt, aki rákérdezett, hogy "Mi lett veletek, fiatalok?". Azt a választ kapta, hogy másképp alakult az élet. Egy visszafogott mosoly keretében hozzátettem, hogy "igen" és utána nem volt felhozva a téma.


Mostmár örülök, hogy tudtam vele találkozni, könnyebbség.

2022. aug. 31. 23:35
 7/7 anonim ***** válasza:
Örülök, hogy elmentél és jól telt az osztálytalálkozó :)
2022. szept. 2. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!