Az én életem egy csődtömeg?

Szerbiában élek, itt születtem és valószinüleg itt fogok meghalni. Magyar falubal lakom. Egy szép kis családban születtem, 2 testvérem van, 6 évesen anyám elhagyott minket. Aztán az élet ment tovább... anyámhoz jártam szünetekben. Pár év múlva apám megismerkedett egy nővel kinek volt egy ugyan annyi idős lánya amennyi én. Ezt a lányt megszerettem és hát egy pár hónapig voltam együtt, mert apám az anyjától elvált. Aztán 1 év múlva megismerkedtem egy lányjal aki a sógorom unokatestvérje volt. Játszottunk sokat együtt és hát hogy is mondjam, szóval beleszerettem aztán nem találkoztam vele azóta. Az iskolában mindig azt mondták régen hogy stréber vagyok, nem zavart. Csendes és magányos vagyok mai napig... Most az életemet lehet úgy nevezni hogy egy rakás sz*r. A napjaimat úgy töltöm hogy: felkelek, elmegyek a suliba, hazajövök, megetetem az állataimat, nekiállok számítógépezni, ha kész a kaja megyek enni, este csinálom a házit, befekszem az ágyba nézem a TV-t és néha telózok. Napi minimum 5 órát gépezek, kezdem már megunni, de a faluban nincs semmi szórakozási hely, esetleg nyáron focizni haverokkal, de télen valami rohadt uncsi. Magányos vagyok, kevés barátom van, mert faluban élek. A szerb nyelvet nem nagyon csípem.... Nem tudom mit kezdjek magammal, semmire se való vagyok és még tanulni sem tanulok, hetedikes vagyok és 3,93 volt a félévi átlagom, a tavalyihoz képest 0.9-el több. Szóval én így élem a minden napjaimat és szerintem is rohadt unalmas, szerintem nincs mit változtassak rajta. Tisztelet annak aki ezt elolvasta!