Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Szerintetek kollégium vagy...

Szerintetek kollégium vagy bejárás?

Figyelt kérdés
Most megyek 10. évfolyamba (4 osztályos gimnázium), az iskolám gyakorlatilag bentlakásos (350 diákból 15-20 jár haza). Katolikus iskola, az egyik rendhez tartozik. 9.-ben bent laktam a kollégiumban, és már a 2. hónapban rájöttem, nagyon nem az én világom ez a fajta kolesz. Hétfő-szombat tanítás, tanítás után 2 óra szabadidő, majd 3 óra tanulószoba. Havonta egyszer mehetünk haza (általában hó végén), egy 4 napos szünetre. Az elején azt gondoltam, hogy azért nem érzem jól magam, mert elköltöztem otthonról, és nem a megszokott környezetben élek, pedig viszonylag közel lakom (kb. 20 perc busszal). Később rájöttem, hogy nem úgy van, ahogy először gondoltam, hanem egyszerűen nem szeretem ha mások irányítják az életem, szeretek én élni, tervezni. Még egy negatívum volt számomra, hogy én protestáns vallású vagyok, mindenki más katolikus, és az egész osztály egy nagy hálóban "lakott" (igaz, most már 6 fős szobák lesznek). Úgy érzem, tanulni sem tudnék így igazán, pedig ez az év elég jól sikerült tanulmányilag, viszont az egész tanévet végig kellett szenvednem odabenn. 1 napom van még dönteni, de teljesen elbizonytalanodtam, ha nem megyek vissza a kollégiumba, lehet, hogy piszkálni fognak (bár ez nem valószínű). Azért érzem magam nagyon rosszul ez miatt, mert az igazgató nagyon nem támogatja a bejárást, szóval a szüleimnek kéne vele beszélni. Szerintetek hogy döntsek?

2016. aug. 28. 16:36
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

Soha nem jártam vallásos iskolába, így nem ismerem mi megy ott.

21 vagyok, egyetemre megyek. Naponta kell 1 órát oda és 1-et vissza utaznom. Mégis ezt választottam, mert a koli nem az én világom. Nem tudok alkalmazkodni, és nem is akarok.

2016. aug. 28. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
18%
Kollégium. Tanulás is jobban megy ott, igazgatni sem kell, életre szóló barátságokat, szövetségeket kötsz, önállósulsz.
2016. aug. 28. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
90%
Eszembe nem jutott volna gimis koromban, hogy ha 20 percre lakom, akkor a suliban aludjak... :O Jól sem érzed ott magad, mit tart vissza, hogy reggelente bebuszozz a suliba?
2016. aug. 28. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%

20 perc miatt soha az életben nem lennék kollégiumban. Főleg nem ilyen marhavagon stylusóban, ahol egy szobában nyomorgunk millióan, nekem még a 6 is bőven sok.

Másrészt meg nevetséges, hogy 20 percre laksz, de gyakorlatilag be vagy zárva. Én tuti hazamennék, nehogy már! Az igazgató egy idióta hülye, az iskola meg elég szektásnak hangzik, ha nem engednek haza, meg nem tetszik neki, ha nem 0-24-ben az ő felügyeletük alatt vagy.

Mondjuk én alapvetően nem is mennék ilyen zárda iskolába, nagyon nem szimpatikus, nekem úgy hangzik, mintha átnevelő tábor és kolostor lenne. Fúj.

2016. aug. 28. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

20 perc utazás az semmi. Ezért teljesen felesleges a kollégium, főleg ha nem is érzed jól magad.


Azt lehet tudni, hogy az igazgatónak mi a baja a bejárással?

2016. aug. 28. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim válasza:
100%
20 perc miatt be ne költöz! Ez nem koli, ez bentlakásos börtön! Én evangélikus koliba járok, nálunk úgy van h pénteken hazamehetünk, aztán vasárnap vagy hétfő reggel visszaköltözhetünk. De amit te írtál már hallásra borzasztó, egy hét koli után mindenkire ráfér az otthoni pihenés, egy hónap bezártság után két hét is kevés lenne.
2016. aug. 28. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen mindenkinek! :) Utolsó, igazából annyi, hogy ez egy "hagyomány" az iskolában, 1931 óta bentlakásos.
2016. aug. 28. 17:22
 8/11 anonim válasza:
88%
A hagyományokat is meg lehet változtatni. :)
2016. aug. 28. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
83%
Én ilyen iskolába nem is járnék, nem kötelezhet a kolira. Legyél beuárós, jobban jársz.
2016. aug. 28. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
13%

Aki nem tiszteli a hagyományokat, járjon más iskolába. Ki leszel közösítve ha nem leszel koleszos.

Amúgy a legtöbb sikeres ember koleszos volt középiskolás korában, nem anyuci házikedvence. Az ilyenek fognak 40 évesen is a szüleikkel lakni

2016. aug. 28. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!