Hogyan tudok megváltozni és legyőzni ezt a félelmet, szorongást? (hosszú, de fontos)

Leírni is nagyon ciki, hogy milyen helyzetben vagyok most, lehetőleg a trollok kíméljenek.

Tehát 21 éves leszek 4 hónap múlva, és az életem romokban hever. Elektív mutizmusom volt 20 éves koromig, tehát a közeli családon kívül senkivel nem voltam képes beszélni szóban. A közeli család alatt apámat, anyámat és keresztanyámat értem, rajtuk kívül a családból sem tudtam senkivel beszélni. Jelenleg már képes vagyok idegen emberekkel beszélni ha muszáj.

Mivel nem tudtam beszélni senkivel így egyértelműen a kapcsolataim is rosszak. 21 leszek és még nem volt barátnőm, mert eddig nem tudtam ismerkedni, most meg félek. Magántanulóként tanultam általánosban mert ugye nem beszéltem senkivel, így a tanárokkal se, ezért barátokat se nagyon tudtam szerezni. Neten online játékban megismerkedtem pár emberrel akikkel egész jól összebarátkoztunk, de személyesen soha nem is találkoztunk még. Tehát az ismerkedéssel is gondjaim vannak. Jelenleg tanulok egy felnőtt képzésen, és van egy osztálytársam akivel mondhatni baráti viszony alakult ki, de ő kezdeményezett.

Kb leírtam a történetemnek azt a részét ami fontos lehet, most beszélek a félelmeimről, remélem itt már tényleg csak azok járnak akik valóban segíteni szeretnének.

Adódik ugye a kérdés, hogy miért félek ismerkedni? Attól félek, hogy teljesen hülyét csinálok magamból, hogy megaláznak, kinevetnek. Ez alatt a barátkozást, lánnyal való ismerkedést is értem.

Távolabbi ismerősökkel(pl osztálytársak) miért nem tudok beszélgetést kezdeményezni? Itt is attól félek, hogy hülyeséget mondok vagy csinálok. Esetleg akaratlanul is ráakaszkodom valakire stb. Sajnos még másodikban történt amikor még nem voltam magántanuló, hogy egy mellettem ülő srác kihasználva, hogy nem tudok szólni, vagy megvédeni magam, egy kicsit sem halk "galambot" rám fogott persze az egész osztály rajtam nevetett, ezzel piszkáltak szünetben az udvaron mások előtt is és ez kb 1 hétig így ment. Odáig jutottam, hogy már sírva keltem fel, hogy ne kelljen iskolába menni. Ez után lettem magántanuló, így már nem találkoztam annyit másokkal.

Ettől az érzéstől félek az ismerkedésnél, hogy mindenki rajtam fog megint röhögni, vagy mondok egy hülyeséget pl osztálytársnak ő elmondja az osztálynak és ugyan azt élhetem át újra mint másodikban.

Sajnos bizonyos érzéseket sem tudok kimutatni, főként a családom előtt, pl ezeket az érzéseket amiket most itt leírtam sem merem felvállalni előttük. Előttük egyébként beszélni se tudok idegenekkel, vagy olyan ismerősökkel akik kapcsolatban vannak a családdal, pl szomszédok, de távolabbi rokonokkal se megy még, de tudják hogy képes vagyok idegenekkel már beszélni.

Szeretném végre, ha normális kapcsolataim lennének végre mint baráti mind szerelmi téren. Egyre többet van rossz kedvem, mivel minden érzésemet magamban tartok, és a szüleimmel se túl jó a kapcsolatom nagyon sokat veszekszünk, és mivel személyesen barátaim se nagyon vannak csak 1, de ő is messze lakik tehát csak ritkán találkozunk, nagyon magányosnak is érzem magam.

Bármit megtennék, azért hogy képes legyek legyőzni ezeket a félelmeket és érzéseket. Az iskolában is mondta az egyik osztálytársam, hogy milyen jó nekem, hogy ennyire jó tanuló vagyok (4-es a legrosszabb jegyem). Nem mondtam neki, de én meg őt irigylem, 17 fős "osztályból" már az első napon összehaverkodott 5-6 emberrel.

Tényleg hosszú lett sok lényegtelen információval, de jó volt végre kiírni magamból azokat a lényegtelen dolgokat is.

Köszönöm ha valaki elolvasta és válaszol.