Kezdőoldal » Ételek, italok » Egyéb kérdések » Létezik-e még a saláta-uborka?

Létezik-e még a saláta-uborka?

Figyelt kérdés

Erre a kérdésre igazán csak a legalább 40 éven felettiek tudnak hitelesen válaszolni.

Emlékezetem szerint a kígyó uborka - akár csak a cukkini -, a görög és bolgár saláta /Sopszka/ készítési igény hatásra, úgy 25 évvel ezelőtt jelent meg és terjedt el Magyarországon.

Az megelőzően a klasszikus, hagyományos uborkasaláta, egy másik fajta - nem a kovászolni való! - uborkából készült. (Azt általában meg kellett hámozni, mert a héja keserű volt.)

Létezik még ez az uborka vagy már kihalt?


2010. nov. 18. 10:16
1 2
 11/20 A kérdező kommentje:

1.) 16 éves nagylánynak: Köszönöm!

Remélem, nem baj, hogy kételkedtem! (Nem az igazmondásodban, hanem abban, hogy 20-25 évvel az eltűnése után ugyanarra gondolunk-e.)

Ezek szerint még létezik, de „lassan feledésbe merül”, ahogyan azt a „bolgárkertész kedves menye” írta. Természetesen nem a pontos címedről akarlak kifaggatni, csupán az érdekel, hogy Magyarország melyik megyéjében termelitek.


2.) A kedves háziasszonynak: Jó nehezet kérsz:

- Mivel 20-25 éve nem láttam, minta sincs, amit le lehetne fényképezni

- Akkor volna minta, ha elérhető volna a termék, és nem tettem volna fel a kérdést.

- Amikor utoljára láttam, még nem létezett PC, Internet és digitális fényképezőgép.

Felelősség nélkül:

[link]

Úgy emlékszem, így nézett ki – de 20-25 év távlatából óriásit is tévedhetek!


Más: Mit jelent az, hogy lepontozás?

2010. nov. 21. 19:17
 12/20 anonim ***** válasza:
Tényleg nem tudod, hogy ez az egész pontokért megy? Jobb oldalon van 3 kéz. Le , középen, és fel mutat. Te is értékelhetsz azzal, hogy választod valamelyik kis kezet aszerint, hogy jónak, közepesnek, rossznak itélsz meg egy választ.
2010. nov. 21. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 A kérdező kommentje:

És mi értelme van az egésznek? Az év végén autót sorsolnak ki? (Bár egy anonym fórum résztvevői között biztosan elképzelhetetlen!)

Egyébként fogalmam sem volt erről a pontversenyről. Egy barátom tanácsára csütörtökön regisztráltam.


A Wikipedia oldal egyébként segített? (felismerni, emlékezni.)

2010. nov. 21. 19:32
 14/20 anonim ***** válasza:
100%

Én vagyok a 16 éves nagylány :)

Baranya megyében lakunk, pontosabban Pécstöl 20km-re.

Igazából rengeteg zöldség és gyümölcs terem a kertünkben, de csak saját magunknak tartjuk öket, ezért nem is adtuk ki eddig senkinek ezt az uborkát se... :)

Mondjuk eddig fogalmam se volt róla, hogy ennyire ritka már...

2010. nov. 21. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
A pont szerzés csak olyan magadnak való bizonyitás. 100-ról indulsz, és ha sikerül megtartani, az olyan jó. Én 2 éve csinálom, egyszer lementem 23-ra, mert belefutottam pár kényes kérdésbe. Jó sokáig tartott, mig visszajöttem 93-ra. Most mára 90-re. Egyébként van TOP lista, ott lehet megnézni az előző napi szereplésedet. Moderátorok kezelik. Különben ezt sem szeretik ha csevegünk, mert ez off. Ha még ilyen kérdésed van, a szabályokkal kapcsolatban tedd fel a GYIK-re. Az uborka képet én is megtaláltam.szia.
2010. nov. 21. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen! Nyilván az éghajlatnak is köszönhető. Lehet, hogy az Alpokalján (Szombathely térsége, illetve Vas megye) meg sem teremne. Mindenesetre Budapesten és Pest megyében nincs. (A zöldségeseknél, a piacokon)
2010. nov. 21. 19:44
 17/20 anonim ***** válasza:
100%
Megnéztem a képet. köszi. és ez nő meg olyan nagyra?
2010. nov. 21. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 A kérdező kommentje:
Ismétlem, tévedhetek, de remélem erről van szó! Kicsit rövidebb volt, mint a kigyóuborka - kb. 20-25 cm -, vastagságra nagyjából ugyanakkora.
2010. nov. 21. 19:52
 19/20 anonim ***** válasza:
67%

Szia Kedves Kérdező! nem hittem volna, hogy egy uborka

vihart kavar egy pohár vízben:))

de így visszaolvasva, megint csak megerősíteni tudlak, hogy igazi uborkasalátát -cukros-ecetest- csak abból a régifajta salátauborkából lehetett,emlékszem mindig megnyaltuk a végeit nem keserű-e.a kígyóuborka és társai

e tekintetben a nyomába sem léphetnek.

megjegyzem a bolgárok a mi uborkasalátánkat nem ismerik,

a férjem szülei is általam szerették meg.

vannak, akik a tejfölös uborkasalátára esküsznek, az is

nagyon finom.

még egy utolsó megjegyzés. senkit nem pontoztam le,még, ha más is a véleményem a kommentjéről.

ez az oldal kiváló lehetőség tapasztalatcserére.

mindenkit üdvözlök.- a bolgár meny-

2010. nov. 22. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 A kérdező kommentje:

Kedves Segítőtársam!


Nem létkérdés ugyan a 20-25 évvel ezelőtti saláta uborka beszerzése, de - Bizony! - ennyire eltérőek róla az ismeretek.

Szerencsére a „vihar” megmaradt abban a bizonyos pohár vízben, és a kérdésem meg az eltérő - akár egymásnak ellentmondó - válaszok inkább csak rácsodálkozásokat, és nem indulatokat eredményeztek, amelyeket sok hasonló – teljesen ártatlan – kérdés olvasásakor tapasztaltam.


Még egyszer köszönöm a baráti hozzászólásokat, a tapasztalatokat!

2010. nov. 24. 11:35
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!