Valaki magyarázza el nekem legyen szíves, hogy mi a jó a "mócsingos" marhapörköltben?

Ugyanis hallottam már a múltban ezt a kifejezést párszor - főleg az egyik Rejtő regényben: "Vagy ki nem ismeri a gyomorsavtúltengéses barátunkat, aki öt éve mindennap huszonnégy órával elhalasztja a szigorú diéta betartását, mert midőn legkeményebb az elhatározása, éppen borjúpörköltet hoznak be. Minő pech! Éppen borjúpörköltet, kedvenc ételét, mócsingosan, egész rövid szafttal, aranysárga csipetkével mellette!"

Sokszor pedig egészen "áhítattal" beszélnek erről a "mócsingos pörköltről", amiről nekem rágós, ehetetlen húsdarabok jutnak eszembe.

Sokszor csináltam már marhapörköltet, sőt, gulyást is, de én már a kezdetektől fogva megszoktam, hogy csakis inaktól és a vastag hártyától mentes húsból készítem és természetesen omlósra főzöm. (Ugyanis már gyerekkoromban megutáltam a rágós, mócsingos darabokat köpködni, mert nem volt megfelelően előkészítve és/vagy megfőzve a hús.)