Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelenthet ez az álom?...

Mit jelenthet ez az álom? Nagyon féltem.

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Ha valaki segítene megfejteni nagyon megköszönném.

Az igazságot megvallva mostanában nagyon sok furcsa álmom volt. De amit ma álmodtam azt nem tudom kiverni a fejemből.

Az volt az álmomba, hogy otthon voltam a szüleimmel és a párommal. Aztán elindultunk és egy nagyon szép helyre mentünk (Azt hiszem azért mert odahívtak minket) egy tengerparti kis part szerűség volt de nagyon meredek volt a lejutas a vizhez es mindent ilyen kavicsos homok vett -körül. Az ismerősök akik ott voltak félték a víztől és mondták hogy nagyon vigyázzunk, ne menjünk közel, mert vonz a víz az aljához. Tiszta volt a víz, de minél tovább néztem bele annal sötétebb lett. Én pedig belecsúsztam véletlenül és ugy éreztem hogy soha nem tudok majd kimászni. Nagyon féltem. Olyan volt mintha a víz magába akarna és nem akarja hogy többet elmenjek. Csak vonzott a sötétségbe. Apukam bejött értem és nagy nehezen kihozott. Már mindenki nagyon félt, de párom elhagyta telefonját és mindenáron meg akarta keresni. Egy csapat ismerős (köztük a párom is) belementek egy rozzant kis házba ami a víz alatt volt. Én kiabáltam hogy a párom ne menjen be de ő nem hallgatott rám. Nagyon féltem hogy valami történik vele. Aztan kis idő múlva kijöttek de egy gyerek bennmaradt. Nagyon megijedt mindenki. Engem és ismerőseimet betereltek egy ilyen védő bunkerbe ami ez a haz fölött volt. Nagyon féltem mert a padló recsegett és azt hittem bármelyik pillanatban leszakad és beleesünk a vízbe. Nem tálaltam a páromat és apukámat sehol. A barátaimmal üldögéltünk es próbált mindenki úgy tenni mintha nem lenne semmi baj De tudtuk hogy valami nincs rendben. Aztán egyre többen tűntek el abba a kis víz alatt lévő házba. Én próbáltam megkeresni apukámat és a párom de nem engedtek az Ott lévők.


Valaki megtudna fejteni nekem? Próbáltam minél részletesebben leírni.



2020. máj. 13. 08:52
 1/3 anonim válasza:

Hát, én nem vagyok egy nagy álomfejtő, de a víz szerintem egyértelműen a rossz utat szimbolozálja. Az, hogy beleestél azt is jelenheti, hogy rossz úton haladtál, de mivel segítettek neked, ezért kijutottál. Ami még eszembe jutott, az az hogy a magabiztosságod nem a legnagyobb. Tekintve, hogy úgy érezted, soha nem jutsz ki.

Mondom, nem vagyok nagyon jártas a témában, de szerintem valami ilyesmi lehet.

Ha ez nem így van, akkor bocsánat.

2020. máj. 13. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim válasza:
Én sem vagyok egy nagy álomfejtő, de miközben olvastam az jutott eszembe, hogy talán szorongsz valamitől, van egy titkod amitől félsz ha kiderül elhagy a párod?
2020. máj. 13. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Közös az életetek a szüleiddel és a pároddal(otthon voltam..). A kezdet jónak ígérkezett(elindultunk egy nagyon szép helyre). A házasélet, partnerkapcsolatban(egy tengerparti kis partszerűség volt) nagyon fontos a szexualitás(tenger) és kevésbé számít az együttélés(kis part). De nehezen megoldható számotokra a szex(nagyon meredek volt a lejutás a vízhez), úrrá lett rajtatok a vágyakozás(kavicsos), érzelem nélküliség(homok vett körül). Az ismerősök is ellenezték a szexualitást(féltek a víztől), mert elveszi az ember eszét(vonz a víz az aljához). Neked nem volt gondod a szexszel(tiszta volt a víz), de ahogy gondolkodsz rajta(minél tovább néztem) annál bizonytalanabb lettél(sötétebb lett). Egyszer rajta kaptak benneteket(én pedig belecsúsztam véletlenül), és elindult a pletyka(soha nem tudok majd kimászni). Nagyon féltem. Pedig vonzó dolog számodra(víz magába..elmenjek). Vonzott az ismeretlen(..sötétségbe). Apukám nehezen félbeszakította(nagy nehezen kihúzott), már mindenki odáig volt(nagyon félt). A párom elvesztette a hitét(elhagyta a telefonját) és mindenáron kereste a lehetőséget a szexre(meg akarta keresni). Küzdelmek hatására(egy csapat) ismerősökkel eljárt zülleni, alkoholizálni(rozzant kis házba víz alatt). Te indulatos voltál(kiabáltam) ezért, de hiába(nem hallgatott rám). Féltél hogy elveszted(valami történik vele). Aztán abbahagyta az ivást(kis idő múlva kijöttek), de ráment a kapcsolatod(egy gyerek bennmaradt). Nagyon megijedt mindenki. A engem és ismerőseimet biztattak(betereltek), hogy szakítsatok a pároddal(védő bunkerbe), mert alkoholista, rossz életű(ez a ház fölött volt). Féltek hogy megbocsátasz a párodnak(a padló recsegett) és el kell fogadják akármilyen is(leesünk és beleesünk a vízbe). A párod és apukád nem értett veletek egyet(nem találtam..sehol). A barátaiddal nem foglalkoztatok velük(üldögéltünk), mintha mi se történt volna(..mintha nem lenne semmi baj). De éreztétek ez nem jó így(tudtuk hogy valami nincs rendben). És egyre többen tartottak a pároddal(tűntek el..házba). Te törekedtél a békére(próbáltam..párom), de nem engedte a vallásod(..ott lévők).
2020. máj. 15. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!