Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelenthet ez az álom?

Mit jelenthet ez az álom?

Figyelt kérdés

Még soha nem álmodtam hasonlót, mint tegnap éjjel, és nem tudom mire vélni az érzéseket sem, amiket reggel éreztem.

Kezdjük ott, hogy borzalmasan hosszúnak érződött ez az egy álom, mintha hónapokig tartott volna. Megismerkedtem benne egy fiúval, akinek az arcát szinte teljesen pontosan fel tudom idézni, de biztos, hogy soha nem beszélgettem még vele, maximum csak utcán vagy filmben láthattam futólag. Eleinte nem akartam magamnak se beismerni, hogy kedvelem, visszautasítottam őt, mondtam hogy barátom van, nem akarok tőle semmit. Majd nem tudom mennyi idő telhetett el, de egyszer csak megcsókoltam, és emlékszem arra a borzasztóan erős bűntudatra, amit akkor éreztem, mert a valóságban soha nem tennék ilyet senkivel, nagyon hűséges típus vagyok.

Persze ezt bevallottam barátomnak, szakítottunk, majd összejöttem ezzel a fiúval, és esküszöm borzalmasan hosszúnak érződött innentől ez az egész, nem viccelek, tényleg mintha hónapok teltek volna el. De így utólag visszagondolva csak a fontosabb eseményekre emlékszem, amikor először lefeküdtem fele (emlékszem hogy milyen különös volt, folyton arra gondoltam közben, hogy mennyivel másabb ez az élmény, mint a "volt" barátommal), amikor először találkoztunk egymás szüleivel, és egy közös kirándulás rémlik még.

Amikor felkeltem, furcsa módon kellemes érzések fogtak el, mintha csak egy hosszú nosztalgiázáson lettem volna túl, de emellett hiányzott is ez a fiú.

Persze miután rendesen felébredtem, és kitisztult a fejem, onnantól kezdve inkább csak érthetetlenül álltam ehhez az egészhez.:D

Vannak kisebb-nagyobb gondjaink a párommal, de szeretem őt, és annyi biztos, hogy soha nem csalnám meg, vagyis ez nem valami "rejtett vágyam". De akkor mégis mit jelenthez ez az álom?



2020. nov. 22. 15:17
 1/2 Girlll3 ***** válasza:
Talán hiányzik az ismerkedős szakasz izgalma? Mennyi ideje jártok a pároddal?
2020. nov. 22. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Kicsit több, mint 3 éve vagyunk együtt.
2020. nov. 22. 17:57

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!