Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Furát álmodtam pár napja,...

Furát álmodtam pár napja, valaki elárulná a megfejtést?

Figyelt kérdés

Nagyon hosszú volt az álom, több részlete volt, az eleje nem is számít, azt nem mondom (úgyis csak töredékére emlékszem.)

Mentünk a sógornőmmel valahova innen a házból (vidéki) kb 5 perc után egy belvárosi park szélén voltunk, és épp át akartunk menni az úttesten. A szemben lévő sarkon állt egy autó, ahonnan kiszaladt két, kb 2 éves kisfiú. Gyorsan átszaladtam, és visszavittem őket. 2 méterre egy férfi állt, a horgászbotjával matatott. Kérdeztem tőle, hogy övé e a két gyerek. Rám nézett sejtelmesen, és mondta, "ha akarod". Álmomban tudtam, hogy pedofil. Akkor mondtam a sógornőmnek, hogy menjünk át a másik oldalra, ahol szintén egy park van, ott sokan vannak, hátha megtaláljuk a szüleiket. Míg átértünk az úttesten az egyik kisfiúból kb egy 4 éves lett. Megkérdeztem, hogy hol a szülei, vagy merre lakik. Ő mutatott egy utat. Közben a sógornőmre bíztam a kisebbiket. Míg odaértünk a kapuig, ebből a 4 évesből lett egy 10 éves fiú. Megint kérdeztem, hogy hol lakik, erre dühösen visszakérdezett, hogy "azt akarod tudni, hogy hol lakom, hol élek?" Akkor felmentünk az emeleten, és míg elértünk az ajtóig lett belőle 14 éves. Átvezetett a konyhán, majd a nappaliba, akkora lett vagy 20 éves. Felment a galériára, ami tömve volt legóval, különböző építményekkel. Mire felért lett belőle egy 28 éves bátyám. Elkezdett játszani, és mutogatta, hogy mi mi, és hogy most egy szeméttelep és egy roncsbontón dolgozik...

Ennyi lenne, és nem humorizálni akarok, tényleg ezt álmodtam, ami fura, mert ilyet soha, de még hasonlót sem álmodtam. Nem értem, hogy hogy lett kb 20-30 perc alatt egy 2 évesből 28, és miért éppen a bátyám lett?? A legó stimmel, mert kicsinek, illetve még most is nagyon szereti a szerelgetős melókat, és imád mindent megcsinálni.

A sógornőm sem tudom hogy került bele, mert nem vagyunk rosszban, de azért jóban sem..

Valaki aki ért valamicskét hozzá, vagy szokott álmos könyvet olvasni (nekem nincs) esetleg légyszi nézzen utána, hogy mit jelenthet. Általában nem érdekelnek az álmaim, vagyis meg tudom magamnak fejteni, ha érdekel, de ez magas..

Előre is köszönöm.


2010. szept. 9. 22:36
 1/2 Fallikus Kárhozat válasza:
0%
A pszeudo-individualisztikus egocentrumodban jelenlévő magas szintre extrapolált és racionálisan nem amorfizálható komplex homofób érzelmek manifesztációja. Szuicid intenciók is jelen vannak.
2010. szept. 9. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

És miből gondolod hogy ennek az álomnak olyan jelentése van ami a valóságot befolyásolja.

Arra nem gondoltál,hogy semmiféle jelentősége nincs?Minden éjjel álmodsz,mert minden alvásnál van REM fázis,ilyenkor jönnek az álmok.Minden eggyes napod azzal tölthetnéd,hogy amit éjjel álmodtál,azt megpróbálod megfejteni.

Az álmoskönyveket emberek írták,úgy hogy a hasukra ütöttek.De annyi eszük nem volt hogy egyeztessék,ezért ahány álmoskönyv annyiféle jelentés.Most ídeírna valaki egy álmoskönyvből valamit,azt feltétel nélkül elhinnéd?Egy másik álmoskönyv más értelmezést találna rá.A végén úgy össze lennél zavarodva,hogy azt se tudnád fiú vagy,vagy lány.

Ha most azt írnám,hogy a fiú az álmodban azt jelenti hogy hamarosan szerencse fog érni,akkor nem hinnéd el.De ha holnap bemennék egy könyvkiadóhoz,és szerződést kötnék velük x példányra,hogy pénzt keressek vele,és megjelenne a könyvesboltban,te megvennéd a könyvet,és elhinnéd hogy szerencse fog érni csupán azért mert könyvben van.Álmoskönyvben.

Merthogy a kiadóval ezt a címet adnánk neki.

Álomfejtés létezik,de pszichológiai alapon.Az álom jelentése mindig az alany élményeiben keresendő.Senki nem tudja megfejteni ilyen távolságból ezt a bonyolult álmot,mivel senki nem ismer téged.

De nem akarom elvenni a kedved.Biztos lesz aki ideír majd valami hülyeséget,egy olyan álmoskönyvből,amit akár te is írhattál volna,vagy én,vagy bárki.

2010. szept. 10. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!