Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelent az alábbi álmom?

Mit jelent az alábbi álmom?

Figyelt kérdés

Ezt nem most álmodtam, de emlékszem rá jól, és nagyon érdekes.


Egy napsütéses, de bárányfelhős ég alatt zöldellő mezőn jártam, ráakadtam egy farmra, ahol elkerítve voltak mindenféle állatok. Onnan elloptam egy libát, levágtam a fejét, és a farmer – egy öregúr – ezt észre is vette, és sarlóval a kezében elkezdett kergetni cifra káromkodások közepette. Én felfutottam előle egy az égbe vezető lépcsőn, fel a felhők fölé. Közben hátra-hátranézegettem, és ő nem hagyott, végig a nyomomban volt, a sarlóval azonban nem is próbált suhintani vagy eldobni. A lépcső tetejére érve hasonló környezet fogadott, mint az alsóbb szinten, de fent nem volt farm, csak egy óriási fenyőfát láttam hirtelen, amelynek a törzse mögé gyorsan el is bújtam. Eszerint ekkor már nagyobb előnyre tettem szert futásban az öregúr előtt, mert mire ő fölért, már nem látott engem. Viszont nem is keresett túlzott erővel, csak motyogott valamit, aztán visszament lefelé a lépcsőn.


Egy osztálytársam, aki nem nagy szaktekintély álomfejtésben – azt hiszem legalábbis –, erre azt mondta, túl sok Mónika Show-t néztem. Pedig ez nem is igaz. :D


Ja, és ez számomra inkább vicces álom volt, mint rémálom.



2016. aug. 14. 20:13
 1/5 anonim ***** válasza:
Az osztàlytàrsad bélànak hivjàk?
2016. aug. 14. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Nem.
2016. aug. 14. 21:18
 3/5 anonim ***** válasza:

Kérlek valld be,hogy ezt,a szép színes álmot ébren álmodtad!

Ha nappali álom,akkor is van jelentése.Elsőnek,hogy színes fantáziád van.

2016. aug. 15. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Éjjel álmodtam, bármit is hiszel. Ezek szerint nekem alvás közben a szokottnál jobban beindul a képzeletem. Nem ez volt az egyetlen egyébként, álmodtam rémesen nyakatekert dolgokat a volt osztálytársaimmal például, melyeket betudok annak, hogy mindig jól éreztem magam velük. Álmodtam az "Egy rém rendes család" főszereplőivel is – gondolom, amiért imádom azt, és rengetegszer néztem –, méghozzá olyat, amely jelenet az eredeti sorozatban is megállta volna a helyét – bár talán ahhoz túl szürreális volt, mert Peg finom ételt főzött.
2016. aug. 15. 12:31
 5/5 anonim válasza:

Azt jelenti hogy egy víziló megesz.

Álmodban. Este. Éjfélkor...

:)

2017. júl. 3. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!