Kezdőoldal » Ezotéria » Asztrológia, horoszkóp » Szerintetek is fel van fújva...

Szerintetek is fel van fújva a Vízöntő jegye?

Figyelt kérdés

Főleg azoktól kérdezem, aki jobban benne van a témában, tehát túl van a Napjegy elemzésen és benne van asztrológiai körökben olyan értelemben, hogy követ több asztrológust, bent van csoportokban, tanulja, akár csak önszántából netről, vagy jár tanfolyamra is.


Mivel ők azok, akik tudják miről beszélek, a következő.


Menjünk vissza az időben kb. 3 hónappal. Ekkor járt a Nap a Vízöntőben, idén még szenzációsabb volt, mivel ekkor lépett a Plútó is a Vízöntőbe. Ha visszaemlékezünk, akkor amikor átlépett a Nap a Plútóval együtt a Vízöntőbe, iszonyatosan fel volt fújva, mekkora változások lesznek és ez ment kb. egy hónapig, hogy a Vízöntő milyen egy szenzációs jegy.


Amint a Nap a Halakba lépett, kezdett alábbhagyni, persze a Plútó az maradt. Pár bolygó maradt még a Vízöntőben, azzal még foglalkoztak, mint szenzáció, de mikor az utolsó gyorsabb bolygó is elhagyta, egyszer csak elvágták az egészet és visszaállt a rend ami most is tart. A jegyváltásokról lehet olvasni, de nem úgy felfúvja mint a Vízöntőnél, hanem normális mértékben.


Plútó nélkül is megvolt ez, de most a Plútóval még inkább fel volt fújva.


Mit gondoltok? Mi lehet ennek az oka?



máj. 13. 22:46
1 2
 1/14 anonim válasza:
100%
Igen, de nem tudom az okát.
máj. 14. 07:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 Bálvány ***** válasza:

Szóval most az a kérdés, hogy Te milyen asztrológiai eseményről mennyit hallottál a saját média buborékodban?

Sokat beszéltek a Vízöntőről persze mert a Plutó csak 20 évente vált jegyet. Mondhatni ez ritka. Később a női magazinokban meg a Retrográd Merkúr kapott nagyobb jelentőséget, mert az ottani olvasóközönségnek könnyű volt elmagyarázni. Az elmúlt hónapban pedig a Jupi-Uránusz Bikabeli együttállásról tudtunk meg bőven eleget.

Nem tudom hová akar ez a kérdés kifutni. Ha nem tetszik a téma kapcsolj el. Én Szabó Zsófi meg Kulcsár Edina szerelemi életéről szeretnék sokkal kevesebbet tudni.

máj. 14. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
0%

Szerintem aki elhiszi a horoszkópokat/asztrológiát, eleve nem beszámítható mentálisan.


Valszeg azért volt felkapva ez a jegy annyira mert arra volt igény. Az asztrológusok nem sima csalók, arra szakosodnak hogy pont olyan horoszkópot írjanak amit olvasni akarnak az emberek, amivel tudnak azonosulni. Ez inkább pszichológia témakör.

máj. 14. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 Bálvány ***** válasza:
82%
#3 Én foglalkoztam egy picit asztrológiával, de sehol nem hallottam/olvastam hogy ebben 'hinni' kell.
máj. 14. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 Szervizmérnök úr ***** válasza:
0%

4.

Szerinted ez egy logikus válasz volt az előzményre.

Jellemző sajnos, a kifordított gondolkodás a konteósokra és a többi hívőre.

Hívő alatt értem jelen kontextusban, hogy a semmiben hisznek valakik.

Legyen az démon, szellem, Szent Péter az Égi Vezérlőközpontban.

Horoszkópban.


[link]

"A horoszkópok megbízhatóságát egyetlen tudományos vizsgálat sem igazolja, módszerei áltudományos jellegűek.

A mai tudomány szerint nem létezik kapcsolat egy személy és az égitestek látszólagos égi pozíciója között.

Tudományos, „kettős vak” kísérletekkel, kontrollcsoport bevonásával igazolták, hogy a horoszkópoknak semmiféle valóságtartalmuk nincs a véletlenen kívül.

Pszichológiai tesztekkel igazolták, hogy lehetséges olyan általános személyleírásokat és jóslatokat megfogalmazni, amelyek a nagyközönség számára érvényesnek, reálisnak tűnnek (lásd: Forer-hatás)."

máj. 14. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 Bálvány ***** válasza:

Tehát a hívő az olyan állatfaj, mint 'Szervizmérnök úr'.

Dogma szerint idéz egy noname ember által összerakott wikipediás cikket. Ezt szinte naponta megteszi, mint ahogy katolikusuk felmondják a hiszekegyet. Ennél mélyebben sohasem megy bele, mert ahhoz tanulás, önálló gondolkodás, megtapasztalás kellene. És ez neki fáj. A problémája gyermekkorban gyökerezhet, amikor anyukája előre megrágta neki a falatot, így ellustulva gondolkodásban is megmaradt a pépes dolgoknál.

máj. 14. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:

Én arra tippelek hogy ugye ez a vízöntő kor nagy divat lett így persze hogy népszerű.

Lehetséges hogy ez az oka

máj. 14. 11:12
 8/14 A kérdező kommentje:
Gondolom maga a jegy is el van torzítva nagyon pozitív irányba
máj. 14. 11:14
 9/14 Szervizmérnök úr ***** válasza:
0%

6.

Ez most megint olyan, hogy "sikerült megfogni a lényeget". De nem, ez csak terelés.

Cáfolni nem tudod a leírtakat.

Meg a szokásos, amikor a konteósok nézik hülyének a másikat.

Wikipédiás linket nyilván csak azért teszek be (de ezt máshol is kifejtettem), mert véletlenül ezt dobta fel a kereső és én úgy láttam, hogy saját véleményemmel is egyező, tehát megfelel továbbításra, meg így egyszerűbb is.

A forrást pedig linkelni illik, nekem nem szokásom ellopni mások szellemi termékét, mint egyeseknek.

Hogy még ebbe is beleköt valaki (linkeltem a forrást!), tényleg nevetséges.

máj. 14. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
Igen, pedig az egyik legszörnyűbb jegy!
máj. 14. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!