Ti is egyetértetek Eckhart Tolle tanításaival?
A vágyak kiirtását én úgy értelmezem, hogy meg kell tanulni kontrollálni az egót, amely mindig többet és többet akar. Elfogadni és élvezni a jelen pillanatot, és azzal összhangban élni. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek céljaink, vágyaink az életben, de nem érdemes függeni tőlük, hagyni, hogy az elme átvegye felettünk az irányítást és egy jövőbeli állapottól várja a megváltást.
"Vágy kötődés nélkül". Egy világi cél elérése immár nem élethalál kérdése lesz, hanem egy játék a formákkal, magáért a játék öröméért, bármiféle negatív érzés miatt.
Nekem nemrég nyílt fel a szemem. Abban a tudatban éltem az életem, és szerintem szinte mindenki, hogy „a világ rólam szól”, „értem van”, azért, hogy én megtaláljam az életcéljaimat, a boldogságot, a harmóniát. A kereszténység és istenkeresés fontos szerepet játszott az életemben (mint a szeretet vallása) már évek óta, mégsem fogtam fel a dolgok komolyságát, úgymond.
Csakhogy szembesülnöm kellett azzal, hogy ez a világ nem csupán és elsősorban a mi kis szocproblémáinkról szól. Hanem itt magasabb szinten is folyik egy játszma, az Atya kontra Sátán játszma. Sátán tényleg létezik, hiszen az evangéliumokban is benne van, hogy megkísértette Jézust. Annak idején fellázadt Isten ellen, többek között ő a hazugság atyja, Isten elleni lázadásra bujtotta fel az angyalok egy részét is, s végül az embert is magával rántotta. Ő e világ fejedelme, célja, hogy eltérítse az embert Istentől. Minél több embert kárhozatra akar vinni. Istennek biztos van rá oka, hogy miért nem semmisítette őt meg (méltányosságból? nem tudom). Az ember is büntetést kapott, nem azért mert Isten rosszindulatú zsarnok, hanem mert példát akar statuálni. Nézzünk végig az emberi történelmen, mire jutunk Isten nélkül. Mindig, minden évszázadban ugyanaz történik, bármilyen is a rendszer: háborúk, igazságtalanság, kizsákmányolás.
"De mi történik, ha minden vágyunkat kioltjuk? Megszűnik a személyiségünk."
Ennek semmi értelme.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!