Kezdőoldal » Ezotéria » Parapszichológia » Megölték anyjukat a testvérek...

Megölték anyjukat a testvérek majd ettek belőle állításuk szerint azért, mert megszállta anyukat egy gonosz szellem, de mi késztette arra őket, hogy lakmározának anyjukból?

Figyelt kérdés

Üdv! J Ügynök igen én vagyok már megint csakhogy most egy kis ínyentséggel érkeztem persze 2séges mit nevezünk ínyencségnek nyilvánvaló, hogy anyjuk nem tanította meg gyerekeinek azt, hogy a kannibalizmus súlyos bűncselekménynek minősül. Állítólag A kiérkező rendőrök az asszony már úgy

találták meg, hogy hiányzott pár belső

szerve, meg volt csonkítva, és a vérét is

lecsapolták. A hatóságok szerint a férfiak

machetével gyilkolták meg asz asszonyt,

majd a nyers húsából, szerveiből többször

fogyasztották. De milyen okból gyilkolták meg

anyjukat? a három testvér szerint azért követték el ezt a úgymond "bűncselekményt", mert anyjuk beteg volt és megszállta a gonosz szellem, de hogy miért hiányoznak testrészei, arra nem válaszoltak. lehetséges, hogy anyjukat megszállta egy gonosz nagyon gonosz szellem. De mi a helyzet a három testvérrel lehet, hogy őket viszont egy kannibál démon szállta meg? nem tudom kedves olvasók, de keresem a magyarázatot és árral jutottam, hogy a három testvér hetek óta éhezett nem bírták tovább muszáj volt húshoz jutni és elhatározták, hogy anyjukat fogják enni gondolván arra, hogy amúgyis beteg szegény legrosszabb esetben beköltözik a paradicsomban hát megmondom őszintén nem szívesen lennék náluk vacsoravendég...


[link]


2014. febr. 10. 09:45
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
Hoppá! "Arra jutottam" hát igen soha ne vegyetek Iphone-t.
2014. febr. 10. 09:48
 2/12 A kérdező kommentje:
Nem válaszoltok? sebaj teszek fel új kérdéseket ez van milyet szeretnétek UFO-sat? J Ügynök bácsi elintézi nektek. :)
2014. febr. 10. 10:14
 3/12 A kérdező kommentje:
Bameg próbáltam megkomolyodni, de nem tudok mit tenni elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok egy kicsit beképzelt ironikus szarkazmussal rendelkező ügynök. :) C.I.A embere.
2014. febr. 10. 10:20
 4/12 A kérdező kommentje:
Amúgy jól el vagyok magamba ez van gyerekek egyébként ma rossz álmaim voltak megint megnéztem a kör 2-öt hát komolyan nem értem azt a filmet ki vette filmre (Samara morgan) történetét remélem a harmadik részben kiderül a rejtély című sorozatot is láttam és várom az új évadot bár: azt sem tudom melyiket néztem.
2014. febr. 10. 10:28
 5/12 Shai-Hulud ***** válasza:
100%

Szia J!

Azon még nem gondolkoztál, hogy csöndben maradsz? :-D

K

2014. febr. 10. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
Én nem tudom, ők tagadják, hogy megették volna az anyjukat, bár az is igaz, hogy más gyanúsított nincs a képben. A belső szervek elfogyasztása egyébként érdekes, az igazi férfi kannibálok nem esznek belső szerveket, az a nők és a gyerekek jussa.
2014. febr. 10. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 A kérdező kommentje:

#6 Szerintem a kannibálok esznek belső szerveket. De minek ölték meg anyjukat? persze könnyű ráfogni a gonosz szellemekre. De nem tudom elképzelni valaki, hogy képes végezni anyjával?

Kedves K gondolkodtam már ezen, de sajnos képtelen vagyok egy helyben maradni.

2014. febr. 10. 11:19
 8/12 A kérdező kommentje:

Egyébként az eset érdekes nem mondhatjuk, hogy mindhárom skizofrén volt, mivel már túlzás lenne másrészről a cikkben megemlítették volna ezt, de vajon milyen rém tetteket követett el anyjuk, hogy gyermekei végeztek vele? lehetséges soha nem tudjuk meg.

egyébként nem tudom minek nem tudok csendben maradni majd valamikor teszek fel erről egy kérdést. más emberrel ellentétben nekem ezeregy gondolat jár a fejemben például most is éppen írok, de mégis máshol járok vagy amikor iszom a sörömet azon gondolkodom, hogy hogyan készül. :) )

2014. febr. 10. 11:36
 9/12 anonim ***** válasza:

#6 vagyok, mi tanultuk, hogy a belső szerveket a nők meg a gyerekek kapták, igaz, ez a hegyi pápua emberevőkre vonatkozott, gondoltam, a Fülöp - szigeteki emberevőknél másképp van. Kicsit nyomoztam ezért, a linkelt cikkben: [link]

azt írják, hogy vannak modern kannibálok, akik hatalmat és vagyont akarnak elnyerni a kannibalizmussal. És lőn, ők pont a belső szerveket fogyasztják. Ezek szintén pápuák, és nagyrészt férfiak, de férfiakat is esznek. Van viszonyt a cikkben egy mondat: "Aki azt reméli, hogy a kannibál szokások révén hatalomhoz és vagyonhoz juthat, annak busásan meg kell fizetnie a beavtást. Olykor azt is követeli tőlük a titkos társaság, hogy mérgezzenek meg egy közeli családtagot, és a temet kínálják fel lakomára." Lehet, itt is valami ilyesmi történt - elegük volt a nyomorból, és így akartak "varázsolni"... És esetleg egy titkos társaság is erre bíztatta őket, és közösen ettek a holttestből? Bár a földrajzi távolság miatt ebben nem vagyok biztos.

2014. febr. 10. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
Nem tudom elképzelni milyen vért lehet lecsapolni abból, akit levágnak machetével...
2014. febr. 10. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!