Kezdőoldal » Ezotéria » Természetfeletti lények » Mi történt a barátommal?

Mi történt a barátommal?

Figyelt kérdés
Már több mint két éve vagyok együtt a barátommal, de az elmúlt hónapokban a viselkedése gyökeresen megváltozott. Ezalatt azt értem, hogy beteges üldözési mánia lett úrrá rajta. Beolvasztatta a nagymamája ezüst étkészletét és karót öntetett belőle, amit mindig magával hord. Illetve beszerzett egy éjjellátó szemüveget és szentelt vizet. Az előszobában pedig benzines kannák sorakoznak. Mikor rákérdeztem csak annyit mondott, hogy "Jönnek."... Javasoltam neki, hogy látogassunk meg egy orvost vagy pszichológust, de ő erről hallani sem akar. Sőt, megsértődött és egész végig azt hajtogatta, hogy nem hiszek neki, hogy hülyének hiszem őt, pedig ő csak megpróbál megvédeni tőlük. Bármik vagy bárkik is legyenek azok. Este hat után nem lépi át a ház küszöbét és egész este az ablakban állva figyeli a környéket. Észrevettem, hogy a ház köré csapda szerűségeket állított fel. Pl: gödör,vizes vödör (feltehetőleg szentelt víz van benne), fából készített karókat szúrt a földbe.. Nem szokásom de annyira féltem őt, hogy megnéztem a keresési előzményeit ahol rengetegszer keresett rá a vámpír és a vámpírtámadás kifejezésre.

2015. szept. 5. 15:45
1 2
 11/12 anonim válasza:
Rólunk vámpírokról azt tudnotok kell, hogy semmi sem igaz amit a neten olvasol rólunk...
2016. febr. 3. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
Tehát ez a mondatod sem igaz. Ami akkor önellentmondás. Ha azt olvasom a neten a vámpírokról hogy semmi sem igaz róluk ami a neten van, akkor ez a közlés sem igaz, akkor viszont minden amit írnak a vámpírokról a neten igaz lehet, de akkor e kijelentés is igaz, ami alapján viszont semmi sem igaz amit a neten a vámpírokról írnak, ami azt jelenti hogy...
2016. febr. 4. 08:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!