Kezdőoldal » Ezotéria » Természetfeletti lények » Szerintetek hogyan szabadulhat...

Szerintetek hogyan szabadulhatnék meg ettől?

Figyelt kérdés

Senkinek nem merem elmondani, mert félek, hogy hülyének néznek majd. Látok majdnem mimden nap dolgokat. A baj, hogy nem csak látok, de hallok is.

Minden éjjel hajnl 1 órakkor hatalmas dübörgésre ébredek. A plafonból jön. 3 nagy ďübörgés, majd az a faból kaparászos hangok. Néha egy öregember hangját hallom, néha gyereksírást. A párom tegnap éjszaka halott tapasztalt mindent, ma haza ment, mert azt monndta egész éjjel nem aludt ezek a dolgok miatt. Azóta hiába hivtam, kinyomja nem beszél velem. Kb mióta ideköltöztem, állandóan van valami, úgy 1 éve. Beszéltem a helyi pappal, aki el is jött hozzám, és mikor megakarta áldani a házat, elmondása szerint mintha valaki az oldalába csípett volna, és a szentelt víz amit 1x használt egy helyiségben elpárolgott. Ami maradt az első szentelésböl. Több tanú is tapasztalt furcsa érzést mikor eljött hozzám-, ketten láttzák, ahogy 2 bútor teljesen magátóll odébbcsúzsott.

A pap szinte feejveaztve menekült, es azt mondta ő itt többet nem tud tenni az áldáson kívül. Kaptam tőle egx feszületet is, ami negyszerüen lábakélt.

Mivel lehez gondom-m?


Kérem csak olyan írjon, aki hasznaljató tanácsot tud adni.



#Szzllem.
2019. febr. 4. 23:28
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:
Az elgépelésért elnézést. Telefonról írok. Nem vagy diszleksziás, sem írástudatlan, csak már remegek az idegtől néha.
2019. febr. 7. 15:51
 12/15 anonim ***** válasza:
Azért prlóbáld neg eladni. Manapság mindent el lehet adni, viszik, mint a cukrot. A barátodat megd dobd ki.
2019. febr. 9. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
32%

te kérdező, láttál már életedben élő papot? bizony,hogy nem viselkedik úgy, hogy Te kitalált KAMU történetedben megjelenjen, hogy "fejvesztve meneküljön". nem tragédia, a gyakori gyakori a kitalált történet, és érthető hogy ragaszkodnak is hozzá a kérdezők.

Bocsáss meg, hogy észrevételezzük, meg tudsz bocsátani?

2019. febr. 13. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 A kérdező kommentje:
Utolsó. Én már elköltöztem azóta albérletbe. De ha ennyire kamu amit írtam, szívesen megengedem , hogy eltölts a házban 1 vagy több éjszakát. Minden vasárnap látok papot. Hajdúdorogon vógeztem a középiskolát a görög katolikus gimnáziumban.
2019. márc. 21. 23:39
 15/15 anonim ***** válasza:
Rendben, akkor ott töltöm a szabadságom egy részét. Merrefelé van?
2019. márc. 22. 08:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!