Mit gondoltok arról hogy 250 ezer magyar nő él bántalmazó kapcsolatban?

#8: Tehát minden vágyad ég, kisebbségi nő, akinek 22 évesen 3 gyereke van, és 8 általánosa, meg ugyanennyi foga?

Vagy egy nyugdíjas néni?

Az, hogy "nő" nem csak a 16-22 év közötti, 42-52 kg, baba arcú nőket jelenti.

Akkor se, ha szép nő is élhet bántalmazó kapcsolatban.

"2. Olyan nincs hogy "bántalmazott férfi", egy nő nem tud bántalmazni egy férfit. Simán lefogja mivel jóval erősebb nála. Ezért nem tud egy gyerek se bántalmazni egy felnőttet."

Érzelmileg lehet bántalmazni férfit is, maradandó károkat okozva.

#1

- Ez az oldal kérdezni van.

- Ha ő is értene hozzá nem kellene megkérdeznie, de mivel nem ért és érdekli idejött, hogy érdeklődjön.

- Ha tényleg értesz hozzá, lehetne releváns és hasznos hozzászólásod.

Szerintem a társadalmi közöny, amit a hozzászólásodban propagáltál pont elősegíti a bántalmazó kapcsolatok fennmaradását.

- Egészséges lelkülettel tényleg nehéz megérteni, főleg, ha tényleg ennyire gyakori, szóval a segítőknek hasznos lenne elmagyarázni a hátterét a laikusoknak, akik csak azt látják, hogy az embertársaik irracionálisan viselkednek saját maguktól.

8-as jól írja.

Én nem tudom sajnálni őket.

örök mondás...

Kell a jó? Nem! Kell a rossz? Kell hát! Hát akkor szenvedj ba**zdmeg!

#14:

Pont ott a probléma, hogy ezeknek a pasiknak a többsége remekül manipulàl. Első pár randi alatt egy igazi grállovag: udvarias és udvarol, kihúzza a széket, felsegíti a kabátot, a kávézóban is igazi úr. Randi után hazakísér, ha egyedül mész haza, akkor felhív, hogy rendben hazaértél. Nem taperol, nem akar azonnal ágyba vinni.

Viszont nem szívat napokig, hanem azonnal második randit kér. Virágot visz, sőt a munkahelyedre küldd egy csokrot.

Az első hetekben szószerint a tenyerén hordoz, nagyon-nagyon tudja, mi kell egy nőnek. Ráérez, hogy mit akarsz hallani, mire vágysz.

Ez szerinted úgy hangzik, mint ami rossz?

Ez után jön az első pofon. Vagy dühkitörés. Féltékenységi jelenet. Aztán rettentően bánja, és újra olyan, mint az elején. Ezek a "mézeshetek", amik váltakoznak a rosszal: birtokló, korlàtozó, betegesen féltékeny, és agresszív.

Egyre rövidebb a jó időszak, és egyre több a rossz.

Persze a bántalmazó remekül előkészíti a terepet. Gyorsan rátér a leánykérésre, összeköltözésre, és szinte mindig erősködik, hogy el fog tartani. Te csak ne dolgozz, legyél szép, főzz, pihenj, és szülj gyereket.

Többnyire itt hullik le az álarc végleg. Bebiztosította magát. Tudja ő is, hogy a felesége egy forint nélkül nem tudja elhagyni, karján egy babával. A környezete is ráerősít, hogy egy pofon elnézhető, a gyereknek apa kell, stb.

Őszintén: van 500 ft nálad, és van egy 9 hónapos gyereked. Se szülő, se barátok, senkihez se fordulhatsz.

Megver a férjed.

Hogy lépsz ki?

A rendőr kiröhög, albérletet nem tudsz kifizetni, a gyerekről gondoskodnod kell. Kb. az a három lehetőség, hogy keresel szeretőt, akihez költözhetsz, mész az utcára, vagy tűrsz.

Ez egy sok rétegű probléma. Leszögezném, hogy nem vagyok szakember, nem foglalkozom ilyen élethelyzetben lévő emberekkel, csak onnan származik ismeretem, amit olvastam/láttam itt-ott, legtöbbször nem személyesen, illetve amit ez alapján gondolkodva leszűrtem.

Nagyon sok olyan ember/nő van, aki mellett nincs olyan példa és környezet, ami elég erőssé tenné ahhoz, hogy változtasson ezen a helyzeten. Nem olyan egyszerű minden élet, minden élethelyzet, mint, amilyennek kívülállóként tűnik.

Egyrészt ez azért általában nem úgy néz ki, hogy adott egy erős, egészséges, boldog nő, akit kalapáccsal leüt a párja egy nap, minden előzmény nélkül, amikor is egyértelmű a nő számára, hogy valami nem stimmel. Minimum egy kritérium hibádzik.

Az első, amit szerintem a legtöbben elképzelnek, amikor ilyenről hallanak: sokan olyan környezetben nőnek fel, ahol a fizikai bántalmazás elfogadott módszer az aggresszió levezetésére. Nem csak párkapcsolati szinten, hanem akár gyerek felé, akár simán felnőttek közt, mint konfliktuskezelés, erőfitogtatás. Ilyen esetben kölcsönösen bántalmazó kapcsolat alakulhat ki, csak ez a férfi irányából a nő felé nyilvánvalóan veszélyesebb, mert a férfi a fizikailag erősebb, emiatt aztán az "okos" asszony hamar meg is tanulja, hogy inkább ne próbálkozzon, mert úgyis ő húzza a rövidebbet. Ugyanúgy, mint ahogy az alsós kisfiúknál sem a legalacsonyabb vézna kisfiú fogja bántalmazni az erős, aggresszívet, hanem legkésőbb 2-3 verekedés után kialakul a "hierarchia", és onnantól bizony ő lesz a bántalmazott. Ehhez hozzájön, hogy ilyen környezetben a kiváltó okok is gyakoribbak, több, és súlyosabb a konfliktus, ha kevés a pénz, nincs perspektíva, nincsenek céljai az embernek az életben, emiatt az életében tátongó űrt esetleg alkoholfogyasztással, vagy szerhasználattal is megpróbálja betölteni. Emellett nem kapott soha mintát, vagy oktatást arról, hogy hogyan lehet ezek nélkül a problémák nélkül élni, milyen egy rendes párkapcsolat, vagy hogy hogyan lehet konfliktust kezelni, aggressziót levezetni. Illetve mint írtam, eleve ilyen a környezet, mindenki, aki körülveszi az embert, ebben nőtt fel, aki mégsem, az hihetetlenül távolinak tűnik. Ilyen esetben egészen nyilvánvaló miért nem lépnek ki az ilyen kapcsolatból: nincs kiút sem. Nincs támogató környezet, nincs más alternatíva, nem tud máshova tartozni.

Aztán van ahol bújtatottabb a helyzet, mert a kívülről bántalmazó kapcsolat belülről csak "impulzívnak" tűnik. Nyilván szintén közbelép az, hogy a környezetében az elfogadhatóság határán mozog az a bántalmazás, amit el kell viselnie, azaz nem tűnik "válóoknak". Emellett pedig tipikusan arra gondolok, amikor "oké, tegnap veszekedtünk, megütött, de mára kibékültünk, és megint mindent megtenne értem". Amikor ezt a fizikai bántalmazást a másik oldalról kompenzálja a férfi. Úgy, mint például azok a családok, akik "olaszosak", minden nap képesek hangosan összeszólalkozni, kiabálni, vitatkozni, de ez náluk nem komoly veszekedés, mert gyorsan ki is békülnek, és mindenki elfelejti, amit a másik mondott, náluk ez inkább egy életstílus. Ez a fajta szélsőséges véleménynyilvánítás egy-egy ütésbe, csapásba (azaz fizikai bántalmazásba) is átcsaphat. A lelki sebekről szándékosan nem ejtek még itt szót.

Míg az előző esetben a hangsúly a fizikai bántalmazáson volt (tehát nem lelki szintről indult, inkább csak az aggresszió levezetése egy primitív módon), a következő lehetőségnek én a lelki szintről induló fizikai bántalmazást látom. Amikor (sokszor egy szintén lelki sérült) férfi a lehető legkülönbözőbb módszerekkel kezdi lelkileg bántalmazni a párját. Ennek ezernyi oka lehet, például akár, hogy ő maga nem elégedett saját magával, és emiatt szeretné uralni a párját, valakinél biztosan jobbnak lenni. És hasonlóképpen ezernyi eszköze is lehet, melynek, ha nem is célja, de eredménye a másik önbizalmának teljes aláásása. Ilyen például a másik alázása, nem elismerése, irányítgatása, beszabályozása. Majd pedig, amikor valami nem úgy jön össze, ahogy az irányító fél szeretné, az eszköztár bővül, és átfordulhat fizikai bántalmazásba. Szerintem ez lehet a legmélyebb, legnehezebben felismerhető, és legnehezebben kezelhető eset. Ekkor ugyanis mind a két fél nagyon mélyen bevonódott érzelmileg ebbe a kapcsolatba, és együtt végigjárták a bántalmazó kapcsolat kialakulásának minden lépését. Azaz szerették egymást, a kapcsolat jó volt. Aztán viszont vélt, vagy valós sérelmek miatt helytelen, vagy elhanyagolt kezelése által amellett, hogy továbbra is szerették egymást elkezdték egymást bántani. Először lelkileg ment ez az adok-kapok, aztán pedig akár fizikai síkra is átterjedt. Én úgy mondanám, hogy akár nem is közvetlen egymás bántalmazása történt meg, hanem akár a másik érzelmi zsarolása azzal, hogy önmagában kárt tesz, vagy fog tenni. Amikor viszont ezek a kezeletlen konfliktusok éppen elnapolódnak, akkor a kapcsolat jónak tűnik, nagyon erős kölcsönös függés is lehet a két fél között. Most visszatérve a bántalmazott nő szemszögébe, például azért sem látja annyira fekete-fehéren ezt a kapcsolatot bántalmazónak, mert látja hogy jutott ide a párja. Látja, és megérti az indítékait, még ha az eszközt nem is. Például látja, hogy milyen lelki sebeket szerzett korábban a párja, és mivel szereti/szerette, ezeket a lelki sebeket igyekszik begyógyítani, aminek ráadásul (akár a bántalmazó által kihangsúlyozva) jó gyógyírének tűnik, ha vele marad, és törődik vele. Hajlandó elviselni ezt a kis fájdalmat, ami úgyis csak véletlen/egyszeri alkalom/csak addig tart amíg meggyógyul a másik, azért, hogy meggyógyítsa a másikat. Ez a fajta törődés azért a női nemnek nem ismeretlen, lényegében szerintem az anyai ösztön, és annak társadalmi közvetítése magával hozza, hogy vannak olyan élőlények, akiket a saját szenvedésünk által védelmezünk, akkor is, ha azt a szenvedést maga az a védtelenebbnek érzékelt élőlény okozza. A gyermekeinkért sok ilyen fájdalmat kell vállalni ösztönszerűen és társadalmi szintű minták alapján is, és ez a mechanizmus akár a párunkra is kiterjedhet, akár akkor is, ha bántalmazásról van szó. És ugyanúgy, ahogy a gyereket sem jut eszébe hibáztatni az anyának, a párját is képes felmenteni az "anyai" agy, ha megfelelő indokot talál rá (például, hogy biztos csak fáradt).

Aztán pedig ott van a hozzászólásokban sokak által említett "szimpla" lelki bántalmazás. Én ezt egy kicsit külön, és több fenntartással kezelném. Kétségkívül létezik, én magam is ezt írtam az előző típus elejére. De ennek azért borzasztó széles a skálája. (Bár megjegyezném, hogy a fizikai bántalmazást elszenvedők ugyanígy látják a fizikai bántalmazás szintjeit. Itt, és általában aki soha nem találkozott vele, azt mondja, hogy a fizikai bántalmazás, az minden esetben az, egy pofon, és azonnal szakítana a párjával. De aki kap egy pofont (nyilván nem derült égből, hanem egy veszekedés hevében), már nem biztos, hogy így gondolja, hiszen csak egyszer fordult elő, meg is bánta, stb. Aki minden veszekedés alkalmával kap egy pofont, azt lát(hat)ja, hogy viszont nem veri meg igazán a párja, sosincs rajta kék-zöld folt. És így tovább, és így tovább...) Tehát visszatérve a lelki bántalmazás fogalma még tágabb, mint a fizikaié (pl. fizikai bántalmazás-e, ha megszorítják a csuklóm, vagy az-e, ha akaratom ellenére nem engednek el egy ölelésből?), és nagyon sok múlik a fogadó fél lelkületén is. Azon, hogy ő mit él meg annak, hogy mennyire tudnak konfliktust kezelni, mennyire tudnak kiállni magukért. Mennyire mernek bocsánatot kérni, és mennyire tudnak valóban megbocsátani. Az az érdekes helyzet szerintem, hogy szinte minden kapcsolatot lehet egy-egy bizonyos helyzetben lelkileg bántalmazónak tekinteni. Hiszen a hosszú távú kapcsolatok velejárója általában, hogy időnként vitatkozik, veszekedik a pár, megpróbálják a saját érdeküket érvényesíteni a kapcsolaton belül, ami miatt előfordul, hogy csúnyábbat, meggondolatlanabbat mondanak a másiknak, mint szoktak, és akár nem békével fekszenek le aludni, vagy akár hetekig-hónapokig elhúzódik ez a mélypont. Ilyenkor tehát nagyon nehéz, ha egyáltalán lehetséges meghúzni egy határt, hogy na ez egy bántalmazó kapcsolat még kívülről is (pedig láthattuk, hogy fizikai bántalmazás esetén ez milyen egyszerű), nemhogy belülről. Így aztán egyértelmű, hogy miért marad benne valaki. Hiszen miért is lépne ki? Utólag aztán, amikor általában a végén van mégis egy nagy sérelem, akkor már úgy látja az ember, hogy tényleg ez már évek óta bántalmazó kapcsolat volt, de valahol az talán csak minden kapcsolatok természetes velejárója és a fejletlen önismeret és konfliktuskezelés elkerülhetetlen következménye volt.

Bár szerintem a cikk nem is ez utóbbiról szólt (inkább csak a hozzászólások miatt fejtettem ezt ki), el tudom képzelni, hogy ez csak a lelkileg és/vagy fizikailag "valóban" bántalmazó kapcsolatokat vette figyelembe.