Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Most tényleg én vagyok a szemét?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most tényleg én vagyok a szemét?

Figyelt kérdés

Ma este a barátnőmmel (ő 19 én 23) elvoltunk, tv-t néztünk pihentünk és miközben néztük a műsort én oda-oda nyúlkáltam, tudni kell egyébként, hogy ilyenkor csak egy pólóban szokott lenni ilyen nagyobb pólóban tudjátok ami épphogy takarja neki ott lent, és nagyon rám jött a b*szhatnék.

Elkezdtem neki ott lent masszírozgatni nem ellenkezett majd kicsit beljebb toltam az ujjamat erre már azért elmosolyodott gondoltam miért ne merészkednék máshova is. Elkezdtem a popsilyukát is körkörösen masszírozni, itt már azért kicsit húzta a száját, aztán belenyúltam a fenekébe, hát mondanom se kell én jobban megijedtem, mert úgy fölpattant, hogy "nem szeretem ha a fenekembe nyúlkálsz" de ilyen kicsit azért dühös is volt meg nevetve is mondta (amúgy többször próbáltam már rávenni az anális szexre eddig mindhiába) de ma este többször is megpróbáltam és a 2.nál már érezhető volt, hogy kicsit sem poén neki mondta is, hogy "most már tényleg hagyd abba" én meg szeretem mikor ilyen morcos de a 3. tette be neki a prímet, a kezemet is lefogta én meg kérdeztem, hogy "most tényleg ennyire viszolyogsz tőle?" mire ő "igen képzeld, miért nem a puncimba nyúlkálsz azt legalább élvezem is" mondom mert kiakarok próbálni valami újat közben már vettem is le róla a pólót mondom nem nyúlok oda ne félj, hagyta is magát de én meg nagyon bepörögtem és többször is odanyúltam neki, na ebből elege lett "böszme, hülye" ilyeneket vágott a fejemhez, a kezemet is folyton inkább a puncijához irányította én meg már erőszakosabban (azért nem durván) felnyúltam neki megint.

Szex aztán végül nem is lett belőle, azóta a hálóban kuksol, nem is szól hozzám, de még felöltözni sem hajlandó mert azt mondja " majd tanulsz egy kis mértékletességet", mondom mit?

Most akkor ettől miért én vagyok a szemét?



2019. dec. 29. 22:27
1 2 3 4 5 6
 1/53 anonim ***** válasza:
95%
Gyakorlatilag erőszak, amit műveltél vele. Úgyhogy te vagy.
2019. dec. 29. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/53 anonim ***** válasza:
94%
Látens homokos vagy sajnos.
2019. dec. 29. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/53 anonim ***** válasza:
95%

Igen, egyértelműen. Ember, simán egy tök jó estéd lett volna, ha nem vagy ennyire hülye. És nem szarod le amit mond neked, csak mert éppen tele a broki. Miért nem elég valami olyan ami neki is bejön? (Kivéve, ha neki csak a misszionárius jön be, mert az alapvetően szar és értékelhetetlen) Miért kell neked az anált erőltetni? De tényleg, miért? Pornó miatt? Az nem a valóság, cimbora.


Vagy ha tényleg az anál a nagy kedvenc akkor csapj fel melegnek/biszexuálisnak, ott kiélheted magad. Igaz ott te is kapni fogsz belőle és megtanulod, hogy ez nem valami kellemes. A csajoknak se nagyon, illetve egy szűk réteg akiknek ez bejön.


De amúgy is fúj, a s**gben szar van, ami undorító.

2019. dec. 29. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/53 A kérdező kommentje:
Hagyjátok már ezt a sz*r meleg dumát. Azért a fenekébe nyúlkáltam, mert nagyon szép feneke van alapból, és nagyon tetszik a puncija és a popsilyuka is (meg talán mert szeretem ha ilyen kis mérges)
2019. dec. 29. 22:35
 5/53 anonim ***** válasza:
100%

"meg talán mert szeretem ha ilyen kis mérges"


Ez a legrosszabb az egészben amúgy. Ez a hozzáállás fogja elérni, hogy úgy hagyjon ott, mint a villám. Ez a fajta elmebaj amit a PUA oktat pl. hogy ez "menő" meg ez a "vonzó", holott nem.


Amúgy ha szép feneke van, kívülről kell fogdosni, nem belülről. Belül mi van? A bélrendszer vége (talán aranyér?), meg némi szar. Erre tényleg szükséged van? Vagy csak hogy bosszantsad? Ez primitív.

2019. dec. 29. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/53 anonim ***** válasza:
100%
Tényleg bőszme vagy, hogy nem értesz a szóból, ha valamit nem akar a barátnőd.
2019. dec. 29. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/53 anonim ***** válasza:
100%

Te fájdalmasan hülye és bunkó vagy:D

Az összes hozzád hasonló parasztnak ki kellene próbálnia az imádott anált(nyilván úgy hogy az ő seggében matatnak),akkor talán megértenék hogy miért nem szereti a nők nagy része.

Meg amúgy is mi a büdös francért erőlteted,ha ő nem szeretné és ezt világosan a tudtodra adta(többször is)???

A kérdésre válaszolva: Igen,te vagy a szemét,nem is kicsit,örülj hogy csak duzuog és nem dobott ki,mert gyakorlatilag molesztáltad.

Az alapján hogy ennyivel elengedte,nagyon nem érdemled meg azt a lányt.


(Ezt nem felháborodott nőként,habek pasiként írom,még mielőtt valaki ezzel érvelne.)

2019. dec. 29. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/53 anonim ***** válasza:
100%

És még én éreztem magam ufónak- mert a legtöbb ismerősöm kipróbálta-csinálja (már akik elmondták, nyilván nem én kérdeztem), hogy én undorodom ettől.

Kicsit megnyugodtam a válaszokat olvasva. F

2019. dec. 29. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/53 anonim ***** válasza:
100%

A NEM az NEM! Ebbol mit nem ertesz?!

Ne zaklasd! En a helyeben lettem volna, tuti, hogy eltorom a kezed!


Amugy igen, talalj magadnak egy meleg havert, akinek akkor dugod fel az ujjad amikor akarod. Aztan nyalogadhatod is!


Basszus, nincs annal rosszabb, ha valaki csak magaval torodik! Az egy dolog, hogy te a fenekre buksz, de ha a masik fel ettol irtozik, akkor minek eroszakoskodsz???

2019. dec. 29. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/53 anonim ***** válasza:
100%
A csajnak van igaza. Nem azért, mert érdekel az anál. Hanem azért, mert nem értesz a szép szóból.
2019. dec. 29. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!