Hogy bírjam ki nélküle?

Igazából több mindenen. Egyrészt, felhúzott, hogy káromkodva mondott nekem valamit és sértő volt. Másrészt meg, nehéz elmagyarázni. Van is probléma meg nincs is. Mindkettőnknek összejöttek most problémák és amúgy segítjük egymást, ez így működik de közbe meg mondjuk egy bíztató beszélgetést követően van egy veszekedés. Meg nem ugyanúgy látunk dolgokat. Elismerem, hogy lehet túl negatív vagyok, ez az egyik oldal, másrészt viszont, ő meg a rosszabb dolgok felett sikkad el jobban. Például beszél velem, szán rám időt de olyan nehezen jön össze, úgy érzem mindig annyi dolga meg baja van, hogy nem férek bele már én is, ezért úgy érzem, nem elég rugalmas. Ő ezt nem így látja, ő a sok munkáját, problémáját nem látja akkora akadálynak, mint én. Meg, engem jobban frusztrál, hogy nem mehetünk el valahova, mint őt. Ebből meg azért van vita, mert én mondom neki, hogy biztos nem hiányzok neki, mert ő ezeket nem hiányolja, csak nekem hiányoznak a találkozók meg én szeretek vele skypeolni de ő sose hozza fel, hogy skypeoljunk. Én meg ezt úgy értettem, hogy ha nem hiányzik neki, hogy lássa az arcom, hallja a hangom, kicsit emberibb legyen, mint egy pötyögés, akkor tuti nem hiányzom. Meg én mindig hamar kimondom ha érzek valamit, ő sokkal lassabban. Mindig mondja, hogy ő is mondaná, hogy hiányzom, meg ő is ki tudja fejezni az érzéseit, csak várjam ki. Na, ez az, ami nekem nehezen megy. Lassan egy hete találkoztunk de szerintem jobban kellene hiányozzak neki, szerinte meg ha felhozom neki a témát, ellenkező hatást érek el. Máskor 3 nap után is hiányolt. A mai nap meg azért volt rosszabb az átlagnál, mert a szülei összebalhéztak valamin, ami miatt neki is szar kedve lett, annál inkább elfáradt. Meg amúgy nekem is van épp elég bajom és hiányzik, hogy még jobban hiányoljon, még többet beszéljünk, hiányoznak a találkozóink, ő meg amúgy érdeklődik felőlem de néha mégis úgy érzem, hogy nem ért meg annyira, amennyire kellene. Meg igazából kiborította valami, amit mondtam neki, mivel elég depressziós vagyok mostanában és neki meg régi traumáját elevenítettem ezzel fel. Szóval meghallgatjuk egymás baját és beszélünk egymással de nem mindent látunk ugyanúgy. Három éve vagyunk együtt. Nem volt ez mindig ilyen...

Szóval felgyűltek a dolgok. Meg szerintem az is hozzájárul, hogy majdnem minden nap majdnem ugyanaz történik mindkettőnkkel és szerintem ellaposodik a kapcsolatunk. Elmenni nem tudunk koronavírus miatt, jártunk máskor fürdőbe, étterembe, sétálni a természetben, mikor hova. Most ezt nem lehet. Most egymáshoz menni sem akarunk, részben az ő családi dolgai miatt, másrészt meg szintén a vírus miatt (sajnos egyik családtagom amúgy is elég beteg és miatta nagyon komolyan veszem).