Szakítanátok? El vagyok keseredve.

Egyre jobban zavar az összeköltözés-téma. Nincs egy hely, ahol bármikor együtt lehetek a barátommal, én szülőkkel vagyok és egy albérletben ahol a lakótársam, ő meg félig egyedül, félig szülőkkel. Ő már dolgozó ember, én tanulok.

Hitelt nem akar. Albérletre meg egyszer azt mondja, hogy benne lenne, hogy ketten legyünk egy albiban, máskor azt mondja, nem akarja más zsebét tömni.

El vagyok keseredve.

Ráadásul azért kell neki részbe ott lakni ahol, mert nem lenne sok pénze albérlet mellett, még 1-2 évet várni kell a fizetésemelésre. Meg amúgy családi problémák miatt is, például azért mert az egyik nagymamáját nem akarják, hogy egyedül lakjon és más nem tud vele lakni, csak a párom.Nem egészen tudja ellátni magát, meg egyszer volt nála valami betörés, azóta féltik. A párom szülei nem, mert nem tudnak elköltözni, hogy ők vigyázzanak rá.

Az én albérletembe meg nem jöhet a párom mert van lakótársam akivel ráadásul nem jó a viszonyom. Másik albérletet éppen kereshetnék a párommal, de mivel amúgy is össze-vissza beszél, ezért ezt nyilván nem teszem meg. Meg amúgy ha el is mennénk másik albiba, akkor is ott lenne a pénz-probléma. Jelenleg még akkor se sok pénze maradna ha feleznénk. Ha megemelik a fizetését, akkor már jobban kijönne belőle.

Ha ti 3 év után itt tartanátok, elhagynátok a másikat? Vagy tűrnétek, hátha javul valami?

Szeretnék biztos kapcsolatot.

Az biztos, hogy amúgy megtesz értem, amit tud, szeret, ragaszkodik hozzám, ez így mind megvan, csak az összeköltözésen kaptunk össze.

Ő mindig azt mondja, azt se tudja fél év múlva mi lesz, nemhogy 1-2 év múlva. Meg amúgy ő szerintem kétfajta módon gondolkodik: egyrészt, elvan ott, meg nem kell bérleti díjat fizessen. Másrészt meg közbe néha mondja, hogy neki is kellene több privát szféra és menne velem albérletbe ha anyagilag is úgy állna. Mint aki költözne is meg nem is.

Amúgy is sok a problémám és vele is összevesztem. A tanulás nem könnyű, apukám daganatos beteg, idegesít a koronavírus, a bezártság. Ő meg sokszor mellettem volt mikor szükségem volt rá, segített amit tudott. Olyat is megtett nekem, amit másoknak nem. Sem haveroknak, sem exeknek (mikor még jártak), sem ismerősöknek. Nagyon sokszor meghallgat ha aggódok valamiért, például apukámért, ha valamiben jól jönne segítség, próbál segíteni. Én meg ma azt mondtam neki, hogy elszarja az életem ezzel az összeköltözés-problémával. Azt mondta, akkor keressek olyat, aki nem szarja el, bár szerinte ő kifejezetten sokat segített nekem, ahol csak tudott, és nem olyan rossz ahogy beállítom.

Mikor azt írja, hogy az apja nála van, már fel tudnék robbanni.

Meg azzal is érvelt, hogy most ebben a koronavírusos helyzetben, mikor úgyse mennék hozzá meg úgyse költöznénk, azt hitte akkor nekem mindegy mi van.

Én nem mással akarok összeköltözni, hanem vele.

Mégcsak nem is az zavar, hogy most rögtön nem tudunk hanem hogy azt se tudja biztosan mondani, hogy 1-2 év múlva mi lesz. Én mindig tűrök és időről-időre van ebből egy veszekedés.

Meg, én már előre szeretnék gondolkodni, ő meg mindig az állását félti, elvileg most utalgattak neki rá, hogy örüljön ha megmarad az állása, neki meg a kollégáinak.

Nem akar nekem ígérgetni, inkább mond bizonytalant, engem meg épp ez idegesít, a bizonytalanság.

Mondtam neki, hogy azért ha szeretek valakit, akkor nem olyan könnyű lecserélni valakire. Nekem nem az kell, hogy bármilyen pasival összeköltözzek, hanem ő kell.

3 év után normális igényeim vannak vagy én vagyok sietős? Hagyjam el, ha amúgy meg pont ilyen pasit szeretnék? Mivel bizonytalankodik. Vagy inkább maradjak vele akkor is ha zavar a bizonytalanság?

Már az is szóba jött, hogy elmehetnék hozzá több időre, úgymond kipróbálni az együttélést, hogy mennyire működne és szerinte jól kiderülne, mennyire működik.