Ti hogy tudtok megbízni a párotokban?

Friss kapcsolatban eleve nem feltetelezem a megcsalast, minden parom odaig meg vissza volt ertem a kapcsolatok elejen es napi 3x szexeltunk, ha adott volt a lehetoseg. Nyilvan ez az ido mulasaval csokkent. Es eleve nem jovok ossze olyan pnavadaszokkal, akiknek semmi se szent, csak lehessen minel tobb not megdugni.

Hosszutavu kapcsolatom pedig egyedul a jelenlegi parommal van, ami regebb ota tart, mint 1-2 ev, es tobbek kozott azert is vagyunk egyutt meg mindig, mert megbizhato ferfi, akit nem erdekelnek olyan szinten mas nok, hogy tettlegessegig fajuljon a dolog. (Az nem erdekel, hogy van-e olyan akit szexinek tart, nekem is vannak sracismeroseim, akik bejonnek, egyikunk sem kozeledik ugy masok fele, a fejeben meg mindenki azt gondol masokrol, amit akar.)

Úgy fogom fel, hogy az életben semmi sem tart örökké, maximum életem végéig, szóval próbálok nem ragaszkodni semmihez sem túlságosan, amit megszerzek, azt el is tudom engedni és ragaszkodom hozzá görcsösen. Ha megcsalnak, akkor sem fogok hozzá ragaszkodni, nem leszek lelkileg roncs, az biztos! Akkor elengedem a lányt, aztán majd, ha úgy alakul, akkor lesz más mellettem.

Ez nem jelenti azt, hogy ne tennék a kapcsolatért semmit, mert úgyis vége van.. Természetesen fektetek bele energiát, de azért mert teszek érte, azért nem fogok hozzá ragaszkodni, ha már romboló hatással van rám és nem építi az életemet és én sem az övét kölcsönösen.

Addig képtelen vagyok beleszeretni valakibe, amíg nem ismerem alaposabban, szóval mire összejövönnénk, már ismerem a jellemét, már kialakul a bizalom. Nem kötelezem el magam könnyen és csak vonzalomból nem jönnék össze senkivel.

Nekem egy kapcsolat egész pontosan lószart se ér kölcsönös, feltétlen bizalom nélkül, pedig engem is csaltak már meg a múltban. Bízom magamban, pontosan tudom, hogy egy megcsalás-szakítás nem akkora trauma, amit ne tudnék teljesen feldolgozni, sokkal durvább dolgokat is sikerült. Egyetlen percig sem játszmázom mások előtt, mindig önmagam vagyok, akár kedvelnek, akár nem, így joggal bízom abban, hogy ha engem választott, akkor engem akar, minden hülyeségemmel együtt.

A gyanakvás és a bizalmatlanság csak mérgezi és kinyírja a legjobb kapcsolatot is. A mondással ellentétben én azt vallom, hogy megijedni jobb, mint félni, ok, higy intenzívebb, de rövidebb ideig tart és közben tudom élvezni azt, ami van.

A helyzeteden nem fog segíteni, de azért leírom a történetem, hátha mégis találsz benne valamit ami segíthet.

Távkapcsolatban éltünk sokáig. Az eső évben nagyon nehéz volt megbízni benne, mindig azon kattogtam, hogy amikor nem vagyunk együtt, biztos más nők után fut. Tetézte ezt, hogy egy régi ismerőse nagyon rá akart hajtani és nekem írogatott, hogy a - most már férjem - mennyire nem tisztességes, kihasználja a nőket, csalja őket stb. Hát, mit ne mondjak, rettenetes állapotba kerültem emiatt. de aztán megbeszéltük a dolgokat, ő beszámolt az összes nőről aki valaha az életében volt (köztük erről a csajról is akivel volt egy kis kalandja, de a csaj többet akar ezért megfúrja az összes kapcsolatát). Nem lettem sokkal nyugodtabb, de nagyra értékeltem az őszinteségét. Aztán egy évvel a megismerkedésünk után történt valami, ami még a normál kapcsolatokat is nagyon meg tudja viselni. Terhes lettem. Alig voltunk együtt egy éve, keveset találkoztunk és szembe kellett néznünk egy ekkora problémával. Ő akkor azt mondta nekem, bárhogy döntök, ő mellettem áll. Ha meg akarom tartani megtartjuk, odaköltözök hozzá, folytatom a sulit és majd az anyja vigyáz a gyerekre. Ha el akarom vetetni, akkor abban is támogat, mert az én testem, az én életem változtatja meg jobban a gyerek. Nos, dönteni nem tudtunk, mert a természet végül megoldotta helyettünk, de nagyon megviselt a dolog. Végig támogatott , még ha fizikailag nem is volt mindig jelen. Innentől kezdve, ahogy láttam hogy nehéz helyzetekben is számíthatok rá, már nem volt kérdés a bizalom. Azóta eltelt pár év, még mindig együtt vagyunk és nemrég házasodtunk össze.