Ismerős valakinek ez az érzés?

Voltatok már úgy, hogy egy vagy több csalódás hatására egy addig alapvetően érzelmes beállítottságú tulajdonság mellé spontán "megszületik" egy végsőkig rasionális én is benned?

Ez majdnem olyan mint a skizofrénia, annyi különbséggel, hogy mindkét állapot tudatos kontroll alatt van. Régen eléggé romantikus alkat voltam vagy ahogy mondják, elég erős (volt?) a femini énem. Ritkán volt kapcsolatom, s soha nem én léptem le. Sajnos szerelmes még sohasem voltam, ha kérdeznék mi a szerelem, csak biológiai értelemben tudnám meghatározni, és ez nagyon rossz. Most talán négy vagy öt éve nincs párkapcsolatom, bár szeretnék. De egyre többen mondják hogy a végsőkig racionalizálok, mindenben a logikai összefüggéseket keresem (és legtöbbször [sajnos?] meg is találom). De nekem eddig ez nem tűnt fel. Na szóval ez az élet így nagyon szar. Úgy érzem magam mint egy gép, ami nem tud meghatódni, ami furcsállja annak a viselkedését aki szerelmes, stb.Van valami esély ebből a körből kilépni, és pl. a két viselkedési formát egy egészséges eggyé összeolvasztani? Sok lánnyal szoktam beszélgetni, sőt sok fiú is azt állítja, mijen jól el lehet velem dumálni, de mindenki csak azért jön legtöbbször hogy választ találjanak a kérdéseikre, mivel tudják hogy reflexxerűen az ok-okozati összefüggéseket keresem, és látom meg egy -számukra- érzelmi zűrzavarban. Bocs ha hosszú volt, de elegem van abból hogy két én viaskodik egymással bennem állandóan, hogy kié legyen a vezető szerep. Unom már ezt a droid életet, szeretnék kapcsolatot családot, stb, csak emiatt a hülye logikai énem miatt ez sohasem jön össze, mert már a legelején megcáfol a szerelmi csalódások, meg válások arányára hivatkozva. Régen tudtam kockáztatni, és kapcsolatban lenni, de akkor még nem élt bennem ez a "gépagy". Megoldások?