Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » 18 éves lányként kezdeményezni?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

18 éves lányként kezdeményezni?

Figyelt kérdés

Voltam egy pár napos képzésen, a bátyámat is érdekelte, ezért jött ő is. Mivel nem ismertünk senkit egymás mellett ültünk, együtt mentünk kajálni meg ilyenek. Szeretjük egymást, de csak normális keretek között, nem kell fajtalanságra gondolni! :) Nem járunk kezén fogva, nem ölelgetjük és puszilgatjuk egymást.

Észrevettem egy messzebb ülő, kb. 23-24 éves fiút és megtetszett. Nem mertem nála kezdeményezni, ő csak az utolsó nap figyelt fel rám, nézegetett, de szerintem azt hitte, hogy foglalt vagyok.


Amikor 16 éves voltam, tetszettünk egymásnak egy 21 éves fiúval. Ő megmondta, hogy túl fiatalnak talál, majd pár év múlva, még egy esélyt sem adott nekem, és ez nagyon rosszul esett...


Félek, hogyha ráírnek erre a fiúra, ő is túl fiatalnak találná a koromat (idén töltöm be a 19-et), emiatt nem foglalkozna velem, még ha tetszenék is neki, akkor sem.


Szerintetek ráírjak vagy inkább felejtsem el?



2020. aug. 11. 17:03
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
85%
Egy próbát megér, aztán örökre felejtsd el. Az élet rövid, tedd meg.
2020. aug. 11. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
Aztán ha mégse érdekli, akkor örökre felejtsd el*
2020. aug. 11. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
71%

Naná, hogy írj rá. Ha nem írsz rá soha nem fogod megtudni, hogy mi lett volna. Ha ráírsz, akkor legalább van esélyed rá.

A legrosszabb esetben nem fogod eléggé érdekleni, de ha ő is nézegetett akkor lehet még kockázat sincs benne sok.

Írj rá. Adj egy esélyt a dolognak. Nyár van, szép idő. Menjetek fagyizni. :)

2020. aug. 11. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:
Nem túl nagy a korkülönbség? :)
2020. aug. 11. 17:10
 5/14 anonim ***** válasza:
100%

Nem nagy, de azt, hogy szerinte se csak úgy derítheted ki, ha ráírsz.

Alapvetően pozitív az a hozzáállás, hogy irányítani akarod a sorsod és nem csak várod a csodát.

Több csalodással is járhat, de biztos, hogy több eredménnyel is

2020. aug. 11. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim válasza:
73%
Dehogy nagy :D Persze ha nem lennél 18 akkor igen de amúgy annyira nem. 5-6 év lehet valakinek sok. De ha a megfelelő korban vagy akkor nem tűnik annak. Van az unokatestvérem neki a barátja 10 évvel idősebb és csak akkor ismerték meg egymást mikor ő 20 volt ha jól emlékszem :D Azért persze nem a legjobb hogy ennyire idősebb de 18 vagy és akkor már felnőtt vagy :D Ha azt mondanád hogy most vagy 16 azt mondanám hogy nem mert akkor TÚL fiatal vagy. Amit írtál hogy 16 évesen egy 21 éves tetszett akkor ő biztos nem akarta hogy azt higgyék hogy pedofil. Vagy lehet más is. :) Sok szerencsét! Ha vissza írt akkor ha van kedved akkor elmondhatnád mi volt persze csak ha akarod.
2020. aug. 11. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
Még várok válaszokat! :)
2020. aug. 11. 17:36
 8/14 anonim ***** válasza:
100%
Írj neki, nincs vesztenivalód. Ja és valamilyen formában vedd azért bele az üzenetedbe, hogy a tesód volt az a srác, akivel látott. Szerintem nagyon sok fiú nem kezdeményezne, ha úgy gondolná, hogy van párod. Szerintem nem nagy a korkülönbség, kérdés, hogy ő ezt hogyan látja, de ez csak akkor derül ki, ha beszélgettek.
2020. aug. 11. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:

Néztem a Facebookját és nincs túl sok ismerőse, szóval szerintem meggondolja kit igazol vissza és kit jelöl be.


Tegnap késő este ráírtam, de nem jelöltem be Facebookon, úgy vagyok vele, hogy szeretném látni mennyire érdeklem, a bejelölést meghagyom neki.

Egyelőre még nem írt vissza, lehet dolgozik vagy ilyesmi.


Szerintetek jól tettem, hogy csak írtam neki és nem jelöltem be? Inkább be is jelöljem? Élőben még nem is beszéltem vele...

2020. aug. 13. 16:59
 10/14 anonim ***** válasza:
74%

Szerintem az nem látszik, ha valaki olyan ír, akit nem ismersz.

Legalább is jártam már úgy, albérletes csoportban is mindig írkálják az emberek, hogy “írtam” mert alapból nem látszik.

Ha már csinálod, csináld rendesen.

Jelölést amúgy is egyszerűbb elfogadni/elutasítani. Abból már látod mivan.

2020. aug. 13. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!