Vissza hozzá, vagy lépjek túl?

16évesen megismertem a barátom, 2évig jártunk. Nagyon nagyon jól kijöttünk, igaz sokszor összekaptunk de nagyon szerettük egymást. Én sajnos elég kegyetlenül szakítottam vele, egyik napról a másikra dobtam, mert elég monoton kapcsolatunk volt (néha vacsora, hétvégente egymásnál, hétköznap alig találkoztunk, plusz a szüleim nagyon utálták és nagyon elakartak tőle taszítani). Így utólag bárcsak megmondtam volna a problémám és javítottunk volna rajta, vagy kiálltam volna magunkért a szüleimmel szemben.

Most lesz két éve hogy szakítottunk, de kb másfél hete nem beszélünk. Eddig minden nap beszéltünk. Lett új barátnője, akit titkolt az az idő alatt mig velem ugye beszélt. De az új kapcsolata alatt is megérdezte szeretem-e és összejönnék-e vele.

Sokszor próbált visszakapni, de én nemet mondtam. Mindig ott voltunk egymásnak ezért olyan volt mint egy távkapcsolat, csak mert ritkán találkoztunk.

Mindketten úgy gondoljuk, hogy fiatalon találkoztunk, mert lehet később tartós kapcsolatunk lett volna. De mi a biztosíték arra, hogy a későbbiekben újar összejövünk?

Amikor megtudtam megismert valakit, akkor éreztem hogy elbasztam. Elveszítem a saját hibámból, mert nem adtam neki esélyt. 20évesek vagyunk, de úgy érzem ő az a személy aki mellett megmaradnék. Viszont nem vagyok szerelmes, de olyan mélyen szeretem, hogy bárcsak mellettem lenne.

Nem alartam az első szerelmemnél leragadni, de mindig rá gondolok. Volt hogy beszéltem más fiúkkal, de nem kívántam semmi többet. 50-50%-nak érzem az egészet. Nem akarok egynél leragadni, akarok mással is lenni de mégsem vagyok rá képes. Azt kívánom hogy velem legyen, de nem vagyok szerelmes, csak rettentően szeretem.

Nem tudom próbáljam meg túltenni magam rajtunk, vagy éljek a mának és szerelem nélkül jöjjek vele össze? Vagy reménykedjünk közösen a jövőben, hogy a sors még összehoz minket?