Hogy lehetek ennyire peches, ha más ennyire szerencsés? Elsősorban magánélti kérdés, de a leírásban már nem csak a párkapcsolat a téma.

Tudom, nem szép dolog az irigység, de én most mégis irigy vagyok... Nagyon. És baromira elegem van. Panaszkodás következik.

Szívok a szarabbnál szarabb kapcsolatokkal. Van egy nő, persze én is nő vagyok, de erre a bizonyos valakire vagyok irigy. Nem tőle sajnálom a boldogságát, hanem magamnak is ugyanolyat akarok, ez azért jobb fajta irigység szerintem, mint az, hogy ha nekem szar, másnak is legyen szar. Mert én neki nem kívánok rosszat. Magamnak kívánok hasonlóan jót.

Elegem van tényleg, mint írtam, csak szívok igazi lúzer pasikkal, szar kapcsolatokkal, félresikló ismerkedésekkel, pocsék randikkal. Erre a nőre tényleg irigy vagyok, és nem csak a magánéletére, hanem kb. az egész életére. Pedig jól ismerem, tudom, hogy neki se fenékig tejfel az élet, meg tudom, átment már nehéz időkön, de nem érdekel. Most boldog, és az álom életemet éli, én meg itt szívok.

Kezdjük akkor a magánélettel, egy álom a pasija. Úgy képzeljétek el, magas, jóképű (tudom ez elég szubjektív, kinek mi a jóképű, de naradjunk abban, nem kell szegyenkeznie), szalkásan izmos, nagyon intelligens, nagyon rendes ember. Romantikus, hűséges, nem piál, nem csajozik, nem felejti el felköszönteni, családcentrikus, stb. Minden olyan karakterisztikát megtestesít, amit én keresek egy férfiben. Boldog kapcsolatban vannak évek óta.

Szép helyen élnek KÜLFÖLDÖN, én mindig is külföldre vágytam, de itt rohadok, gyáva vagyok és lúzer, nem merek lépni. Egyedül biztos nem. Van egy kutyájuk, az is olyan cuki és szép hogy belehalsz. Kirándulni járnak az Alpokba, olyan tájakat látnak, ami bármely filmben, videóklipben vagy könyvben megállná a helyét. Imádok kirándulni, de nekem csak a magyar dombok jutnak. Nem akarom ezzel leszólni Magyarországot, itt is van szép, meg Erdély is szép, de lenyűgöznek a magas hegységek, és bizony sok mindent megadnék érte, ha én is akár minden héten kirándulhatnék 2000 m körüli magasságba. Értitek, meg fognak házasodni, gyerkeik lesznek pár éven belül, és úgyis tudom, álomesküvő lesz, meg álomgyerekek, én meg örülök, ha összejön egy randi egy udvarias férfival... Annyira más szinten mozgunk...

Már azt fontolom, hogy megszakítom vele minden kapcsolatom, mert így folyton hasonlítgatom magam. De azt is tudom, nem bírnám ki nélküle, tudni akarom, mi van vele, látni akarom a fotóit, stb. Ez van, érdekel. Említettem a kutyát fentebb, tudjátok mióta akarok kutyát? Ezer éve, úgy érzem. Nagyon régóta, és mégsincs, mert szintén félek vállalni, félek nem adnám meg neki ami kell, félek elköteleződni, hogy minden nap 1 óra séta, kire bízom ha végre összejön egy utazás... Elegem van. Se pasi, se külföld, se kutya, se boldogság, pedig ezekre vágyom. Neki mindez megvan, és a túrázást kihagytam. Imadok túrázni. Ha valaki a sportról kérdez, rávágom hogy túra, és kész. Engem más sport nem érdekel. Budapesten lakok, még itt a betondzsubgelben is mindig sétálok a tömegközlekedés helyett.