Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tennétek ebben a helyzetben?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennétek ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

Férjem előző házasságából született egy lány, most 15 éves. Az én kapcsolatom vele nagyon rosszul indult, mert az édesanyja utált engem, és ellenem hangolta, de szerencsére mára már rendeződött a kapcsolatunk, sőt mondhatjuk, hogy barátok lettünk, megbízik bennem, sokszor beszélünk telefonon is, és vannak külön programjaink is, amikor az apja sincs velünk.

Tegnap este telefonon beszélgettünk, és segítséget kért tőlem, most először megkért arra, hogy ne mondjam el az apjának. Elmondta nekem, hogy van egy barátja, mármint fiú partnere, akivel tervezgetik az első szexet, és tanácsot kért tőlem a védekezéssel kapcsolatban. Lesokkolódtam. Mondtam neki, hogy szerintem ezzel az édesanyjához kellene fordulnia, de azt mondta, ő nem értené meg. Én kértem egy kis időt, hogy majd személyesen beszéljük át, de mit tegyek? Elmondjam az apjának? Vagy ne? Nem akarom elveszíteni a bizalmát, de szerintem ez egy olyan téma, amihez nekem alig van közöm, mindamellett szeretnék segíteni. Nem szeretném úgy elvinni nőgyógyászhoz, vagy úgy tanácsot adni neki, hogy se az apja, se az anyja nem tud róla.

Ti mit tennétek a helyemben? Mit mondanátok?


2021. nov. 2. 10:40
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
80%

Semmi extra, 15 évesen normális dolog. Mondd el neki a jótanácsaidat, ami tőled telik, aztán majd ő megoldja. Örülj neki, hogy nem a 15 éves barátnőitől kér tanácsot. Nőgyógyászhoz vinni se kell, van neki lába, meg nem 3 éves, elmegy magától.


Az egész nem olyan nagy ügy, te csinálsz belőle ügyet.

2021. nov. 2. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
19%
maradj ki belőle. Nem a te dolgod, hanem az apjáé vagy az anyjáé. Ha most beléemész, a kiscsaj rád akaszkodik és a vége az lesz, hogy mindenért téged fognak hibáztatni. tegyük fel a srác vm elmebeteg és megveri vagy csak terhes lesz a csaj, na ki lesz a hibás? Te, mert te tudtál róla. amúgy meg micsoda kamu már, hisz 15 évesen már mindenki tudja a neten hol mit kell keresni, meg ott vannak a barátnők is. A kislány inkább érzelmileg akar kötődni, de nem jó ha barátságból pótanyává leszel. ez csak még nagyobb ellenségeskedést fog szülni az anyjával aki vérig fog sértődni.
2021. nov. 2. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:
Nem azt mondtam, hogy nagy ügy, természetes az ő korában. Csak azért gondolkozom rajta, mert hozzám fordult, az anyja és az apja helyett, nem akarok az anyja kezébe indokot adni a további gyűlöletre, és a páromat sem szeretném "becsapni".
2021. nov. 2. 11:01
 4/12 A kérdező kommentje:
2: Igen, pont ilyesmitől tartok, nem szeretnék én lenni a bűnbak. Örülök, hogy hozzám fordult, mert tényleg bízik bennem, de ezt nem szeretném egyedül intézni, a szülei kihagyásával. Csak azt nem tudom, hogyan mondjam meg neki.
2021. nov. 2. 11:03
 5/12 anonim ***** válasza:
100%

Nőgyógyászhoz miért vinnéd el? 15 évesen fogamzásgátlót ajánlanál?

Mivel anyjával nem akar beszélni a témáról, apjával meg még annyira sem fog, ha nem teszel semmit, majd saját kútfő alapján oldja meg, esetleg interneten keres a témában. Ez nem lenne jó.


Én arra bíztatnám, hogy anyjával beszéljen róla.

2021. nov. 2. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:
Nem ajánlanék fogamzásgátlót, csak szerintem nem ártana egy nőgyógyászati vizsgálat az első szex előtt, főleg, hogy még sosem volt nőgyógyásznál. De ez nem egy fix dolog, hogy el kell vinni, csak felmerült bennem, hogy hátha szeretne elmenni, és azt is nekem mondja, nem az anyukájának.
2021. nov. 2. 11:13
 7/12 anonim ***** válasza:
100%
Beszélj vele a vedekezésről, hogy ne engedjen semmit a srácnak, amit a csaj nem akar, hogy ne ijedjen meg, ha kicsit fáj az első, vagy ha vérzik utána. Szerintem tök klassz dolog, hogy hozzád fordult, azt jelzi, hogy megbizik benned. Ne mondd el az apjának.
2021. nov. 2. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%

Nőgyógyász nem hiszem hogy szükséges

Óvszer használatáról beszélj vele illetve a lelki részről

Én elmondanám sztem apjának azzal hogy bizalmába avatott, tudjon róla de ne éljünk vissza vele Mert én se szeretnék a párom elől ilyen fontos dolgot elhallgatni... ő lánya 14 szóval jó kérdés...

2021. nov. 2. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
100%
Én ezt így elmondanám a lánynak. Megkérném, had mondjam el az apjának. Megmondanám, hogy nem akarom hozzá küldeni, de tudnia kell róla. Azt is elmondanám, ahogy itt leírtad, hogy miért.
2021. nov. 2. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
0%
Amugy hpv oltassal kene kezdenie
2021. nov. 2. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!