Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek mit csináljak?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek mit csináljak?

Figyelt kérdés

Sziasztok,

egy kicsit meg vagyok zavarodva, az exemről van szó, már több, mint egy éve szakítottunk, azóta mindkettőnk élete kerekestől felfordult, már abszolút nem ott vagyunk, ahol voltunk szakításunkkor. Én jelenleg is hallgató vagyok, ugyan ott, ahol voltam is, neki pedig az év elején elhunyt az egyik szülője, a másik pedig nagyjából megőrült a nyáron, és végül az exem abba a városba költözött, ahová én egyetemre járok, ezzel pedig olyan sebek szakadtak fel bennem, miután megtudtam, amelyeket úgy gondoltam eddig, hogy már nagyjából begyúgyultak, és túltettem magam rajta. Egy kicsit az egész dolgot nem tudom magamban hova tenni. Azt meg kell jegyeznem, nagyon csúnyán váltunk el tavaly. Valójában nem értem, most hogy mi van velem, mikor annyi lelki problémát okozott nekem, amelyektől azóta is küzdök (előtte is önbizalomhiányos voltam, de ő tett róla, hogy még rosszabb legyen a magamról alkotott véleményem). Kicsit tartok attól, hogy miként is reagáljak, ha véletlenül találkozunk. A napokban már azon is gondolkodtam, hogy a közösségi felületeken a tiltást le vegyem róla, de az eszem pedig azt súgja, hogy az életemet újra tönkretenném ezzel a döntéssel. Azt hozzá kell tennem, jelenleg életem legrosszabb időszakát élem. Hogy érthetőbb legyen a helyzet, itt a másik kérdésem: https://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__mentalis-egeszseg__..

Köszi, hogy elolvastad. :)


2021. nov. 21. 21:34
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Semmit nem kell tenned, az, hogy egy városban vagytok az helyrajzi kérdés, lehet sosem találkoztok majd. Koncentrálj az iskolára, ismerkedj, szerezz barátokat, őt meg felejtsd el.
2021. nov. 21. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszod, ment a zöld kéz. :)
2021. nov. 21. 21:45
 3/4 anonim ***** válasza:
Ahogy az első írja, éld az életed és ne csekkolgasd sehol. Már elindultál az úton, el fogod tudni felejteni, ha feloldanád, csak visszaesnél.
2021. nov. 22. 06:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat, ment a zöld kéz. :)
2021. nov. 25. 21:00

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!