Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Legjobb barátom rámozdult az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Legjobb barátom rámozdult az "exemre"?

Figyelt kérdés

Volt egy lány, pár hónappal ezelőtt ismerkedtünk egymással, volt köztünk igazából minden, de csak pár hétig tartott. Úgyhogy igazából nem is igazán exem, de értitek.


Vittem a lányt a haveri társaságba is, mindenkivel jól kijött. A barátom már akkor is gyanúsan nyájasan beszélt vele, de semmi jelentőséget nem tulajdonítottam neki, általában ilyen a nőkkel, meg tudtam is, hogy a lánynak nem zsánere, túl beképzelt, csajozós.


Viszont most megtudtam egy havertól, hogy a barátom írogatott neki a napokban. Tudom, hogy egy kicsit érdektelen volt vele szemben, mármint a lány a barátommal, célzott is rá, hogy mivel a barátom, ezért nem akar félreértést.

Még nem beszéltem vele erről, de kíváncsi vagyok a véleményetekre mi lesz ebből.. imádkozzak, hogy a csajnak ne kelljen vagy reménykedhetek, hogy a haverom elengedi, mert nem kap elég figyelmet tőle?


Természetesen beszélni fogok erről, még nem tudom, hogyan, elég dühös vagyok, kíváncsi vagyok a véleményetekre.


Mind hárman a 20as éveink elején vagyunk.


2022. febr. 14. 13:27
1 2
 1/16 A kérdező kommentje:

Nem is értem mit akar a haverom egyébként. Sok nőt megkaphat, miért pont ez a csaj kell neki?

Most meg akarja mutatni, hogy hát, ha nekem is sikerült akkor majd neki is vagy mit akar..

2022. febr. 14. 13:29
 2/16 anonim ***** válasza:
100%
És ha csak tetszik neki? Neked nem tök mindegy?
2022. febr. 14. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
Nem a csajod, az emberek meg nem olyanok, mint az autovasarlas, pont o, nem egy olyasmi erdekli.
2022. febr. 14. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
100%

"elég dühös vagyok"


Erre semmi okod és nincs miről beszélned senkivel.

A csaj még csak az exed sem, csak egy kicsit kavartatok.

2022. febr. 14. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 A kérdező kommentje:

2. Hát azért nem tök mindegy, részletesen tudja miket csináltunk, ha értitek... Miért pont ő tetszik neki, 100 nővel beszél naponta.. nektek nem furcsa? Nem ereznetek ebbe szándékosságot?


3. De ezaz, miért pont ő?


4. Igaz, hogy csak kavartunk igazából.

2022. febr. 14. 15:23
 6/16 anonim ***** válasza:

A barátod nem vette el tőled, ti szakítottatok. A lány szabad és független.

Ez az ő dolguk. Semmi beleszólásod.


Egyébként "részletesen tudja miket csináltunk, ha értitek" - Honnan tudja? És ez most miért zavar? Túl késő.

2022. febr. 16. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:

Mi az, hogy honnan? Onnan, hogy én meséltem neki!

Nem engem zavar, őt kéne zavarnia nem?

2022. febr. 16. 15:38
 8/16 anonim ***** válasza:

Ne foglalkozz velük.

Miért meséltél neki intim dolgokat, amik másról/a lányról is szólnak?

2022. febr. 16. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:

Ne hallgass a sok baromra, nálam is létezik az a mondás, hogy "házi nyúlra nem lövünk". Egyáltalán nem természetes dolog, hogy egy barát rá mozdul a barátjának a nőjére. Ha meg mindenki tudta, hogy együtt voltatok, az már exnek számít. Nem csak az lehet ex, akivel fél évig voltál együtt.


Nekem is volt anno egy exem, mi másfél évig voltunk együtt, szét szedtek minket, de már nem bánom, mert egy ribi lett utána a csajból, csomó pasiját csalta meg, stb.

Szóval lényeg, hogy egyik ismerősöm, barátom, vagy haverom inkább, elkezdett 2 héttel a szakítás után írogatni exemnek olyanokat, hogy meg akarja cseszni. Exem meg még gondolkodott is rajta.


Ezt amúgy onnan tudom, hogy itt volt haver, és véletlen bejelentkezve maradt a gépemen, úgy ment el innen. Én meg csak rá nyomtam, hogy milyen üzenetei vannak és kikkel, aztán csak azt nyitottam meg, amit exemmel beszélt. Így jöttem rá.

Én is azóta is utálom azt a gyereket.


Szerintem ha valaki össze akar jönni egy exeddel, azt illik megkérdezni, hogy zavarna e. Akár a srác, akár a lány részéről.

Mert ezzel mindketten elbaszhatnak egy barátságot. És azért egy barátság értékesebb mint egy kapcsolat. Attól függ, mennyire jó barát persze.

2022. febr. 16. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
80%

Jól tette, ha tetszik neki, az a lány majd eldönti, hogy akar-e a barátodtól valamit.

Az a te bajod, hogyha lekúrsz valakit, akkor a fene nagy énképed nehezen viseli, hogy nem válik a tulajdonoddá, vagy nem áll rögtön apácának, ha veled nem jött össze. De nem is ez a legnagyobb baj. Azt viseled nehezen, hogy a barátod esetleg minden szempontból jobb egy lánynak, mint te.

Amúgy tini párkapcsolatok rovat, kortól függetlenül.

2022. febr. 16. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!