Van más is, aki nem mer ismerkedni, elmenni bár hová ibs miatt, pedig gondolatban szeretne? (story lent)

Bárhová kell menni, mindig hasmenés kap el az ismeretlen helyektől, emberektől.

A történet:

Eddig egy srác volt, akivel tényleg el tudtam volna képzelni egy kapcsolatot. Egy buliban ismerkedünk meg, külföldi srác, nagyon kedves volt nem az típus, aki nyomul, hanem egészen megnyugatató volt a közelsége, úgy is hogy akkor ismertem meg. ( fenti infók ismeretében ez sejthető hogy nem gyakori :D)

Barátai kínáltak alkolos üdítővel amiből csak pár kortyot ittam, udvarisságból, amúgy nem szoktam de azt gondoltam ennyi még belefér. Hát nem...

Hogy a stressz miatt vagy az alkohol miatt, de elég rosszul lettem és kb 1 órát a mosdóban töltöttem (pedig szedtem be előtte gyógyszert) aztán annyira kínosan éreztem magam, hogy inkább haza mentem (szóltam, hogy nem vagyok jól és inkabb hazamegyek).

Ezután ő hazautazott és írogattunk naponta, majd mikor visszjött, munka miatt többször utalt rá, hogy találkozhatnánk stb. De nem hívott el konkrétan soha, mert elég félénk típus.

Ennek eredménye az volt, hogy minden hétvégen ezen stresszeltem, hogy mi van ha elhív valahová, vagy egyszer csak azt mondja hogy itt van városban, találkozzunk. Lényegében nem mertem már enni semmit, vagy ha bármit megettem szinte azonnal rosszul lettem tőle.

Ez ment kb. 3 hónapig, mikor haza kellett utaznia.

Nekem pedig kb. 3-4 hónap volt hogy kicsit helyrerázódjak. Nyilván voltam dokinál, ő mondta hogy ibs.

Alapvetően volt egy romatikus kis elképzelésem, hogy majd elutazok oda, ahol dolgozik, veszek neki valamilyen tipikus magyar nasit, ételt aminek örülne.

Nagyon szeretek, megismerni új embereket, beszélgetni, törődni másokkal, megjegyezni mindeféle kis aprósagot róluk.

Azt gondolnám egészen tűrhető barátnőszerűség lennék talán, de a szorongás mindenben meggától.

Bármit kigondolok bárkivel, mindig az ugrik be ki fene akarna egy ilyennel lenni, mint én akivel sehová nem lehet menni, semmit nem lehet csinálni, nem eszik semmit, nem iszik, és még akkor is csak azon parázik, hogy kínos helyzetbe hozza magát és többé nem tudna azokkal az emberrel, emberekkel találkozni, akik akkor ott voltak.

Ez 3 éve volt, azóta senkivel nem ismerkedtem, és nagyon sehol nem is voltam, leginkább itthon, így tünetek is megszünnek, de ha már mennem kell valahová újból előjön.

Barátokkal is feszengek, ha ismeretlen helyre kell menni, csak az nyugatat meg ha tudom hol a mosdó, és ahol nincsenek sokan,

vagy az ha egyedül megyek valahová, és nem kell magyarázkodnom.

Pedig amúgy nagyon szeretnék csak úgy sétálgatni a városokban, új helyeket felfedezni, de ez így nem működik.

Van aki hasonló helyzetben van, hasonlóan érez és esetleg lenne kedve megosztani a saját storjait? :)